„Kopaszra borotválják a fejem? Rendben. Meztelennek kell lenni? Oké. Erőszak is lesz? Nem gond” – Török-Illyés Orsolyával beszélgettünk
Amikor reggel telefonon beszéltünk, a hangodon éreztem egy kis kétségbeesést, hogy a betegséged miatt talán ugorhat egy csomó heti munkád, előadásod. Nagy teher egy színészen, hogy még betegen is játszani kell?
Ahhoz, hogy egy színész lemondjon egy előadást már nagyon extrém helyzet kell. Például az, hogy felállni se bírjon az ágyból. Az előadás szent dolog. Annyira, hogy jó pár olyan esetet tudok a környezetemből, amikor valaki akár egy közeli hozzátartozó halála után is színpadra állt. A filmekhez kapcsolódó közönségtalálkozókat is nagyon szeretem, nem szívesen hagynám ki.
Két új filmed jön ki rövid időn belül, a Mambo Maternica és a Pipás. Az egyik a negyvenen túli gyerekvállalás nehézségeit, a másik pedig a transzneműség, a másság kérdését járja körül. Amikor szerepet vállalsz, fontos számodra, hogy legyen egy mögöttes gondolat vagy üzenet a munka mögött?
Örülök, ha egy előadás vagy film fontos, kényes vagy akár tabunak számító témákkal foglalkozik. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy nagyon válogassak, de arra azért próbálok figyelni, hogy legyen azért évente legalább egy olyan munkám, amiről utólag azt gondolom, hogy ezért éri meg csinálni ezt, mert fontos témát feszeget, aminek van aktualitása.
Ez a színházban gyakrabban jön össze, mint filmen, mert a filmkészítés lassú dolog. A színház – főképp a független szcéna, ahol én játszom – sokkal gyorsabban tud reagálni a társadalmi folyamatokra. Játszom a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap című előadásban, a gyermekvédelemben felnőtt leányanyák valós történeteit feldolgozó Már nem álmodom velükben, vagy ott van a Petra von Kant keserű könnyei, ami egy leszbikus szerelem fájdalmas története.
Török-Illyés Orsolya a Mambo Maternica forgatásán (fotó: Rudas Juli)
Szerinted a film és a színház képes lehet változtatni a politikán?
A gyermekvédelemről szóló előadásban mondja az egyik szereplő annak kapcsán, hogy mennyire nehéz beszélnie arról még ma is, amit gyerekként átélt:
ha csak egy ember másképp gondolkodik az előadás után, már megérte.
Sokszor ebből merítünk erőt, amikor extrém körülmények között, kevés pénzért dolgozunk független alkotókként. Az embereken, az emberek gondolkodásmódján változtathat a művészet, a gondolkodó, kritikus szemléletre nevelt társadalom pedig hatással tud lenni a politikára. Ilyen szempontból tud hatni, és fontos is, hogy hassunk. Más kérdés, ha direkt, vagy manipulatív módon, politikai célokra van használva egy alkotás, vagy művészi érték. De egy kellően edukált állampolgár átlát ezen is.
És arról mit gondolsz, amikor a színészek vagy énekesek nyíltan hangoztatják a politikai hovatartozásukat?
Nem szoktam azzal foglalkozni, hogy a karrierem szempontjából kontraproduktív-e, ha politikai ügyekben megszólalok, de direkt módon nem tudnám ezt napi szinten csinálni. Főképp azért, mert
a lelkem nagyon meg tud gyengülni egy-egy alkotói munka során, túlzottan sérülékennyé válok. Nem tehetem ki magam az állandó közéleti küzdőtérnek, ahhoz sokkal nagyobb pszichés stabilitás kell, hogy minden labdát visszaüssek és folyamatosan harcoljak.
Viszont nem félek. Abban a szerencsés és egyben nehéz helyzetben vagyok, hogy nem függök senkitől és semmitől. Nem kell attól rettegnem, hogy a munkahelyemen retorzió ér egy megszólalás után, de attól sem kell tartanom, hogy elvárják tőlem az állandó politikai megnyilvánulást. Az anyagi bizonytalanságot, a nélkülözést sajnos megszoktam. Szerintem annak lehet félnivalója, aki akár anyagi, szakmai, vagy magánéleti okok miatt függ bizonyos köröktől , ezért vélt vagy valós elvárásoknak próbál megfelelni.
A függetlenséged az országban történő dolgok következménye vagy mindig is törekedtél arra, hogy sehová ne tartozz túlságosan?
Én azért vagyok független, mert nagyon is függő alkat vagyok. Könnyen át tudom venni egy társulat, egy csoport, egy közeg vagy akár egy ember szempontjait, nagyon rá tudok hangolódni, és szép lassan elveszítem önmagam. Azért vagyok független, hogy megőrizhessem a határaimat. Az életem bizonyos területein ez sikerül, a többiben nem annyira. (nevet) Ráadásul nagyon nehéz nyakon csípni a pillanatot, amikor az ember már nem önmaga, hanem olyanná válik, amilyennek azt gondolja, hogy a környezete kívánja látni. Állandó éberséget és felülvizsgálatot igényel, ez nekem egy állandó lelki tréning.
Török-Illyés Orsolya a Mambo Maternica pécsi közönségtalálkozóján (fotó: Cinege Melinda, Apollo mozi)
Nem szeretsz konfrontálódni?
Nagyon is szeretek konfrontálódni, sőt, ebben gyakran elmegyek a falig, aminek aztán megvannak a következményei. Az a rossz, ha az ember folyamatosan mérlegel, megéri -e. Az nagyon fárasztó. Ha lelkileg, emberileg már nem érzem jól magam valahol, inkább eljövök onnan. Nem tudok szakmai szempontokat mérlegelni, nekem az teljesen másodlagos.
Említetted, hogy a munkáid nagyon sokat kivesznek belőled. Van valamilyen módszered arra, hogyan hagyd magad mögött a szerepeid súlyát, amikor már nincs szükséged rájuk?
Azzal védekezem, hogy az alkotás során próbálok beiktatni egyfajta távolságtartást, különösen akkor, ha valami nagyon megérint. Egyszerre szerkesztem hideg fejjel magamban az előadás ívét, vagy egy filmben játszott szerepet, miközben magamban is mélyre ások. Egy biztosan megkonstruált belső szerkezet olyan, mint egy védőháló: arra rá tudom engedni az érzelmeimet, és nem lesz dilettáns a hatás. Azt nem úszhatom meg, hogy egy szerep érzelmileg ne hasson rám, sőt, legyen nagyon érzelmes, de ne érzelgős. De az eltávolodás egy szereptől nem mindig megy könnyen, néha egészen meglepő körülmények miatt. Például
a Pipás esetében a kopaszság erősen segítette az alakításomat, gyakorlatilag gondolkodás nélkül beleegyeztem, viszont abba nem gondoltam bele, hogy a forgatás után is velem fog maradni. Iszonyatosan nehéz volt ezt megszokni az új külsőm, főleg mert nőként is épp átalakulóban vagyok a negyvenes éveim második felében.
Jól érzem, hogy alkatilag képtelen vagy félgőzzel játszani?
Ez ott kezdődik, hogy nem vállalok olyan munkákat, amiket elég félgőzzel csinálni. Ha vállalnék, akkor nyilván én is félgőzzel csinálnám. Azért velem is előfordul, hogy arccal a kassza felé mondok igent egy munkára, de próbálom azt is a lehető legtisztességesebben elvégezni. Sajnos manapság
Magyarországon ritkán adatik meg, hogy szakmailag, anyagilag, és morálisan is elégedett lehess egy elvégzett munkád után.
Ha nincs meg ez az áhított együttállás, fontos tudatosítani, tisztázni magamban, hogy mit miért vállalok. Ha ezt nem teszem meg, akkor idővel természetes lesz, hogy ingyen, vagy kevés pénzért dolgozom, csak mert fontos meló, vagy pont fordítva, elkezdem a csakis pénzért vállalt munkát kimosni magamban, bizonygatni, hogy igenis van számomra szakmai vagy morális értéke, pedig alapvetően nem hiszek benne. De viszonylag kevés ilyen helyzet van az életemben.
Török-Illyés Orsolya a Mambo Maternica forgatásán (fotó: Rudas Juli)
Miért?
Mert nagyon fárasztó olyasmit csinálni, amihez nincs kedve az embernek. Sokkal jobban kimerülök azoktól a munkáktól, amikben nem hiszek. Amúgy úgy vagyok vele, hogy akkor inkább nem csinálok semmit, legalábbis nem a szakmámban. Inkább elmegyek kétkezi munkát végezni, amire már volt is példa. Ráadásul attól is félek, hogy ha nem hiszek eléggé a munkában, akkor a bennem lakozó kétellyel mindent tönkreteszek, sőt, magammal rántok másokat is. Ezért is érzem sokszor azt, hogy nem vagyok teljesen profi: a profi számára ez csak egy szakma, nem kell feltétlenül hinnie benne, csak elvégzi a melót.
A filmográfiádat nézegetve feltűnt, hogy pár évvel ezelőttig szinte csak Szabolccsal (volt férje, Hajdu Szabolcs – a szerző) forgattál, de 2018-2019 környékétől egyre többet dolgoztál másokkal. Ez azért volt, mert addig kitöltötte minden művészi ambíciódat a Szabolccsal való közös munka, vagy inkább azért, mert a magyar rendezők szemében annyira összenőttél Szabolccsal, hogy nem is hívtak?
Mindenki maga választja az útját. Sokan alig kapnak filmszerepeket, szóval bizonyos szempontból nagyon is szerencsés vagyok, hogy Szabolccsal ennyit forgathattam. Abból, hogy házaspárként éltünk, még nem feltétlenül következik, hogy folyton együtt dolgozzunk, nekünk mégis egyértelmű volt ez a szimbiózis. De az is közrejátszott, hogy akkoriban a gyerekek még kicsik voltak, kevesebbet vállaltam, és a közös munka is iszonyatosan igénybe vett. Nem unatkoztam ez idő alatt, és nincs okom panaszra. Örülök, hogy így alakult, most meg annak örülök, hogy azóta meg sokan keresnek.
És miért pont 2019-ben következett a változás?
Mert akkor váltunk szét. Vagyis még utána egy évig játszottam a közös előadásainkat. Akkoriban már azt éreztem, hogy a közös munkában már nincs annyi örömöm, mint régen, és biztos voltam benne, hogy velem van a baj, biztos nem érdekel már ez a szakma. Irritált voltam és csalódott, a határán annak, hogy teljesen abbahagyom. Ekkortájt keresett meg Ördög Tomi, hogy felkérjen az Árvácska egyik szerepére. Emlékszem, hogy mondtam neki: „Tamás, jó, én ezt elvállalom, de he nem lelem benne örömöm, akkor ez lesz az utolsó színészi munkám”. Nem kis terhet raktam a vállára. (nevet) Végül nagyon élveztem, és visszaadta a hitet magamban alkotóként.
A Pipás forgatása (fotó: Aradi Nóra)
A Szabolccsal való kései munkáitokban a magánéletetek és a szakmai életetek már nagyon összefolyt, többször meséltél már arról, hogy úgy érezted, mintha a nézők katasztrófaturistái lennének a házasságotoknak. Ez is közrejátszott abban, hogy elveszett a munka öröme?
Érdekes, mert közben meg abban az átmeneti időszakban könnyebben tudtam Szabolccsal dolgozni, kiment belőlem a korábbi megfelelési kényszer, önállóbb lettem a munkában. Csak már nem élveztem. Egyébként az ízlésében a mai napig maximálisan megbízom, tehát ezzel nem volt gond, egyszerűen elfáradtam. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy nem csak színészként vettem részt ezekben a munkákban, hanem a háttérben még jó pár pozíciót elláttam, azon kívül, hogy a család menedzselése is nagyrészt rám hárult.
Eleinte azt gondoltam, hogy a saját problémáink színházi és filmes feldolgozásai segíthetnek, de rá kellett jönnöm, hogy ez kontraproduktív. A közös alkotás nem feltétlenül az a biztonságos, kiegyenlített terep, mint mondjuk egy párterápiás folyamat.
De ettől még büszke vagyok ezekre a munkáinkra, csodálatos előadások és filmek születtek. Csak az életemre nézve toxikusnak éreztem már tovább játszani őket.
A Szabolcs utáni időszakban mit keresel egy rendezőben?
Abszolút partnerséget, emberi és szakmai inspirációt. Erősen áttevődött nálam a hangsúly a munkafolyamatra. Nagyon sok összetevője van annak, hogy sikeres vagy jó lesz-e, amit létrehozunk együtt, és ezt nem mindig tudod irányítani, arról viszont tehetsz, hogy maga a munkafolyamat élvezetes legyen. Igyekszem olyan emberekkel dolgozni, akikkel ezt élhetem meg. Akiknek érdekel a gondolkodásuk, a személyiségük, a világhoz való viszonyuk…
A Mambo Maternicában mi fogott meg?
Láttam Bori korábbi munkáját, a Pannónia dicséretét, csodálatos kisjátékfilm, mindenkinek ajánlom. Élvezem Bori gondolkodásmódját, humorát, és tetszett, hogy bele mer vágni egy társadalmilag fontos téma ilyen alapos feldolgozásába. Ez a jelen idejű, nagyon konkrét, specifikus kérdéskör feltárása a magyar filmre nem annyira jellemző, míg mondjuk a franciáknál évente több ilyen alkotás is születik, amiről aztán lehet vitatkozni.
A Mambo Maternica forgatásán (fotó: Rudas Juli)
A film francia szálában vagy érdekelt. Bár a belsőket Budapesten vettétek fel, egy keveset forgattatok Párizsban is. Gerillaforgatás volt?
Nem tudom, hogy mire volt engedélyünk és mire nem, de nagyon gyorsan dolgoztunk. Viszonylag sokat forgattunk a párizsi metróban is, jól tudtam hasznosítani Adélként az érzést, hogy eléggé kívülállónak éreztem magam. Mindenki iszonyatosan túlhajszolt, van egy neurotikus sodródás, amihez én nem igazán tudok kapcsolódni. Hihetetlen feszültség van az emberekben.
Anno Erdélyből Magyarországra költöztél. Azóta sosem fordult meg a fejedben, hogy elköltözz?
Szabolccsal voltunk Amerikában egy évig, mostanában meg az jut időről időre eszembe, hogy talán vissza kéne költöznöm Erdélybe, vidékre. Kisebbségiként Amerikában éreztem leginkább elfogadottnak magam, de hozzá kell tennem, hogy az még egy másik Amerika volt, nem az, amit most látunk. Nem tudom, most milyen lenne ott. Élveztem, hogy senki nem törődött azzal, honnan jöttem, illetve érdekelte őket, de ez egyáltalán nem jelentett negatívumot.
A Mambo Maternica végén van egy hatalmas tánc, amikor nagy tömegben mambózol. Elmeséled, milyen volt ezt felvenni?
A lányom pont akkoriban készült az érettségire, amikor ezt a mozdulatsort gyakoroltam otthon. A múltkor megemlítette, hogy a Spotify-on véletlenül szembejött ez a dal: „Édesanya, olyan gyomoridegem lett tőle…”. (nevet)
Nagyon élveztem, hogy legalább ebben a táncjelenetben együtt forgathatok a másik két főszereplővel, és jó volt átélni ennek a női közösségnek az erejét, a kapcsolódást.
Részlet a Pipás című filmből (fotó: Szilágyi Gábor)
A Pipásba pedig gyakorlatilag fejest ugrottál, csak pár nappal a forgatás előtt tudtad meg, hogy tiéd a szerep.
Egy olyan életszakaszban voltam, amikor azt éreztem, hogy minden mindegy. Kopaszra borotválják a fejem? Rendben. Meztelennek kell lenni? Oké. Erőszak is lesz? Nem gond. Úgy láttam akkor, hogy végét járjuk ennek a független filmes iránynak is, nagyon pesszimista voltam. Figyelmeztettek páran, hogy ha levágom a hajam, nem fognak hívni más munkákra, de
engem akkoriban az sem érdekelt, ha a Pipás lesz az utolsó filmem. Úgy voltam vele, hogy ha ez lesz az utolsó, akkor beleadok mindent.
Nem sokszor adódik az a lehetőség, hogy az ember eljátszhatja Pipás Pistát.
Azt nem bántad, hogy a film nem az életének nem arról a szakaszáról szól, amiről híressé vált?
Szerintem épp elég fontos téma van a filmben így is. A nemi identitás kérdése, a patriarchális viszonyok hatása a női sorsokra, az egyházak ambivalens szerepe. De szívesen eljátszom a többi életszakaszát is, rajtam nem múlik. (nevet)
Mondtad, hogy sem a kopaszság, sem a meztelenség, sem az erőszak nem riasztott el. Van még, ami meg tud ijeszteni egy szerepben?
Az, hogy ha nem érzem hitelesnek a karaktert, és a helyzeteket, amiken keresztül megy. Színészként meg az lehet ijesztő, ha túl van a szerep a komfortzónámon, és tartok attól, hogy nem kapok elég segítséget hozzá. De legjobban az igénytelenség riaszt el. Ha érzek egy munkában potenciált, próbálom megtalálni és kipiszkálni azt, amit igénytelennek tartok benne.
Lehet igénytelen embereket az igényesség felé terelni?
Szerintem lehet. Sokszor ez csak lustaság kérdése.
A gyerekeiddel meg szoktad nézni a filmjeidet?
A lányom az összeset látta, nagyon megbízom az ízlésében. A kritikáiban is, de azt is őszintén megmondja, ha valami tetszik neki. Emlékszem, amikor a Pipást néztük, az egyik jelenetnél oldalba bökött, hogy „Édesanya, ez nagyon ott van”. Ez hihetetlenül jól esett.
A fiamnak nem igazán szokása a szülei munkáit megtekinteni. Amikor legutóbb mondtuk, hogy menj, nézd meg édesapád filmjét, rávágta, hogy „Miért? Akinek az apukája egész nap Excel táblákat ír, annak Excel táblákat kell néznie?” És ebben tényleg van valami. Bár aztán megnézte, és tetszett is neki.
A Mambo Maternica már látható a mozikban, a Pipást március 5-től játsszák a hazai mozik.
The post „Kopaszra borotválják a fejem? Rendben. Meztelennek kell lenni? Oké. Erőszak is lesz? Nem gond” – Török-Illyés Orsolyával beszélgettünk first appeared on nlc.
