Bíróság tisztázta: a munkaidőben történő kávézás elbocsátási ok lehet
10 percre ugrott csak át
A németországi Hamm tartományi munkaügyi bíróság egy olyan esetről döntött, ahol egy takarítóként dolgozó nő reggel szabályosan bejelentkezett a munkahelyén, majd rövid időn belül elhagyta az épületet, és átment a szemben lévő kávézóba egy feketére, írja a német Echo24. A gond nem az volt, hogy kávézott, hanem az, hogy közben az időnyilvántartás szerint végig „munkában volt”.
A bíróság szerint legalább tíz percet töltött a kávézóban, de a pontos időtartam nem is volt igazán lényeges. A döntő az volt, hogy a rendszerben munkavégzésként szerepelt az az idő, amikor valójában nem dolgozott.
Amikor a munkáltató rákérdezett, a nő először tagadta, hogy elhagyta volna a munkahelyet. Még akkor is kitartott emellett, amikor közölték vele, hogy látták a kávézóban. Később ugyan elismerte a történteket, de addigra a munkáltató már azonnali hatállyal felmondott neki. Az ügy bíróság elé került.
Nem a kávé a probléma, hanem az idő nyilvántartása
A bíróság egyértelműen kimondta: aki maga rögzíti a munkaidejét, különösen nagy bizalmat élvez. A munkáltató a megadott adatok alapján fizeti ki a bért. Ha valaki szándékosan be van jelentkezve, miközben nem dolgozik, az munkaidő-csalásnak minősül.
Ez már a munkaszerződés egyik legfontosabb alapját sérti: az „munka a bérért” elvét. Ezért akár néhány perc is elegendő lehet ahhoz, hogy a munkáltató azonnali hatályú felmondást alkalmazzon.
Akkor most tilos kávézni munkaidőben?
Nem. A döntés nem azt jelenti, hogy nem ihatsz kávét munka közben. A különbség ott van, hogy:
- ha a munkahelyeden, munka közben iszol egy kávét, az általában nem gond,
- ha elhagyod a munkahelyet, akkor az már szünetnek számít,
- ha közben be vagy jelentkezve, az problémát jelenthet,
- és persze különösen súlyos, ha még le is tagadod a történteket.
A bíróság szerint a megtévesztés ténye sokszor súlyosabb, mint maga a pár perces kávézás.
Fotó: illusztráció, Unsplash
The post Bíróság tisztázta: a munkaidőben történő kávézás elbocsátási ok lehet first appeared on nlc.