Megúszhatja a nőverő politikus: nem emelnek vádat a Fideszből kilépett Győrffy Balázs ellen
A 2024 augusztusában három embert bántalmazó Győrffy Balázs fideszes EP-képviselővel szemben hat hónapra felfüggesztette büntetőeljárást a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség – írja a 24.hu. A Fideszből a garázda cselekményt követően kilépő nőverő ügyét közvetítői eljárásra utalták. Így most megegyezhet az áldozataival arról, mekkora jóvátétellel ellensúlyozná az okozott sérelmeket.

Győrffy 2024 augusztusában részegen veszett össze egy társasággal, Budapest belvárosában. A társaság tagjai közül egy nő mellett két férfit is megütött. A 24.hu szerint Győrffy olyan erővel ütötte meg a nőt, hogy nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.
A garázdaság után lemondatták a nőverő politikust
Győrffyt az incidens után néhány nappal lemondatták európai parlamenti képviselői mandátumáról és ki is kellett lépnie a Fideszből. A súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt indított ügyészségi nyomozás során Győrffyt 2024 decemberében hallgatták ki, akkor nem tett vallomást. Két hónappal később azonban írásbeli vallomásban ismerte be az egyrendbeli súlyos és kétrendbeli könnyű testi sértést.
Újabb közel egy év alatt, mostanra készült el az orvosszakértői bizonyítás, ami szerint a megvert nő sérülése nem maradandó. Nem maradandó sérülés esetén pedig könnyebb megúszni a vádemelést.
Egyelőre nem lesz vádemelés Győrffy Balázs ellen
A szakvélemény miatt az ügyészség úgy döntött, egyelőre nem emel vádat Győrffy ellen, ha a politikusnak sikerül fél éven belül jóvátételben megegyezni az áldozataival. A három bántalmazott személy szintén a közvetítői eljárás lefolytatását kérte, büntetőeljárás helyett.
Kép: Pixabay
The post Megúszhatja a nőverő politikus: nem emelnek vádat a Fideszből kilépett Győrffy Balázs ellen first appeared on nlc.