Hetekig keresték a kényszeres gyűjtögető holttestét, akit maguk alá temettek a felhalmozott szemétkupacok
A Collyer testvérek – Homer és Langley – gazdag és előkelő New York-i családba születtek: apjuk elismert nőgyógyász volt, anyjuk ünnepelt operaénekesnő. Már hosszú generációk óta Amerikában éltek: felmenőik állítólag a Fortune nevű hajó fedélezetén érkeztek a kontinensre 1621-ben, egy évvel a Mayflower után. Egy hatalmas villában laktak Harlemben, az Ötödik sugárúton. Az idősebb testvér, az 1881-ben született Homer már fiatalon is ígéretes tehetségnek bizonyult: a Columbia Egyetemen végzett, majd később jogi diplomát szerzett a New York-i Jogi Karon, és később sikeres karriert futott be ügyvédként és tengerjogászként. A négy évvel fiatalabb Langley sem maradt le tőle: mérnöki diplomát szerzett a Columbián, és kiváló koncertzongorista hírében állt.
A Collyer testvérek apja 1923-ban hunyt el, anyjuk hat évvel később követte. Homer és Langley örökölték minden vagyonukat, beleértve természetesen az óriási harlemi házat is, ahol a továbbiakban kettesben éltek.
Eleinte még minden rendben ment: Homer továbbra is ügyvédként dolgozott, míg Langley zongorakereskedőként, és ha nem is éltek különösebben pezsgő szociális életet, azért viszonylag gyakran kimozdultak otthonról. Ám pár év múlva minden megváltozott. 1933-ban Homer elvesztette a látását, így Langley felmondott, hogy gondoskodni tudjon testvéréről.
Ráadásul a környék, vagyis Harlem demográfiája is kezdett radikálisan átalakulni: ugyanis ekkoriban zajlott az ún. nagy népvándorlás, amelynek keretében több százezer afro-amerikai vándorolt gazdasági okokból a déli mezőgazdasági államokból északra – egyebek mellett New Yorkba. Harlem szinte egyik napról a másikra fekete kultúra és közösség központjává vált, ezzel párhuzamosan pedig a fehér családok szinte teljesen eltűntek onnan. A Collyerek azonban a régi kúriájukban maradtak, amíg a körülöttük lévő világ – legalábbis számukra – egyre ijesztőbb, ellenségesebb és érthetetlenebb lett. .
Langley Collyer (fotó: Getty Images)
Homer betegsége és megváltozott környezet miatt a testvérek egyre zárkózottabbaká voltak. Alig mozdultak ki a házból, ahol az évek során döbbenetes mennyiségű limlomot és szemetet halmoztak fel.
Miután pletykák kezdtek terjedtek a környéken, miszerint a testvérek otthonában értéktárgyak és nagy összegű pénz található, többen megpróbáltak betörni a házba. A betörők távoltartása érdekében Langley csapdákat és alagutakat épített a házban összehordott tárgyak és szemét között:
otthonuk hamarosan dobozok bonyolult alagútrendszerévé, valóságos labirintussá vált, amely drótkötéllel rögzített lomokból és szemétből állt. A testvérek a mennyezetig halmozott törmelék között kialakított bizarr fészkekben éltek. A Collyer-kúria olyan volt, mint valami ódon és igen elhanyagolt vámpírkastély: keskeny ösvények kanyarogtak az évtizedek óta tornyosuló újság- és könyvkupacok között. Régi bútorok, törött háztartási gépek és számtalan egyéb tárgy hevert szétszórva a házban, veszélyes akadálypályát alkotva, amelyben csak a testvérek tudtak eligazodni.
Langley idejének nagy részét – amikor épp nem Homert ápolta – különféle találmányainak bütykölésével, töltötte, például egy zongoraporszívóval és egy áramtermelésre alkalmas T-modell Forddal. Langley később egy riporternek elmondta, hogy etette és fürdette a testvérét, klasszikus irodalmat olvasott neki, és zongoraszonátákat játszott neki. Emellett Homer egészségére is vigyázott, és biztos volt abban, hogy „diétával és pihenéssel” előbb-utóbb sikerül majd meggyógyítania. Langley kidolgozott egy diétát, amely heti száz narancsból, fekete kenyérből és mogyoróvajból állt: úgy vélte, hogy ez a módszer elmulasztja Homer vakságát. Miután bátyja gyulladásos reuma miatt lebénult, nem volt hajlandó orvosi ellátást kérni, mert mindkét testvér bizalmatlan volt az orvosokkal.
A Gollyer testvérek háza a ’40-es években (fotó: getty images)
Illetve nem csak az orvosokkal, hanem gyakorlatilag mindenkivel: Langley csak éjfél után merészkedett ki a házból, és kilométereket gyalogolt a városban, hogy élelmet szerezzen. Néha egészen a brooklyni Williamsburgig is elment, hogy akár egy vekni kenyeret is vegyen. Emellett a szemétből is kiválogatta az élelmiszert, és összegyűjtötte azokat az maradékokat, amelyeket a fűszeresek és hentesek dobtak ki.
Az 1930-as évek elejére a Collyer fivérek kőháza rmár szinte csak egy rom volt. Telefonjukat 1937-ben kikapcsolták, és soha nem kapcsolták vissza, mivel a testvérek azt mondták, hogy nem volt kivel beszélniük. Mivel a Collyerék nem tudták fizetni a számláikat, 1938-ban kikapcsolták az áramot, a vizet és a gázt is. A nagy házat egy kis kerozinfűtővel kezdték fűteni. Egy ideig Langley autómotorral próbált áramot termelni. Langley egy közeli parkban lévő kútról hozta a vizet. Az egyetlen kapcsolatuk a külvilággal egy Langley által készített kisrádió volt.
A környékbeli szomszédok és boltosok Langley-t általában udvarias és racionális emberként írták le, de hozzátették, hogy meglehetősen különöc. Egy riporter, aki 1942-ben interjút készített Langley-vel, „halk szavú, magának való öregúrként” jellemezte, aki „mély, udvarias és megnyugtató hangon” beszélt. Külseje kócos volt; lógó bajuszt viselt, rongyos ruháit pedig gombostűk fogták össze. Bár Langley kimerészkedett otthonról, és időnként másokkal is kapcsolatba lépett, Homert alig látták vagy hallották felőle, mióta 1933-ban megvakult és visszavonult a világtól. Langley hevesen védelmezte Homert, és nem engedte, hogy bárki is lássa vagy beszéljen vele. Amikor rajtakapta a szomszédokat, akik megpróbáltak bekukucskálni az ablakon egy szomszédos házból, Langley 7500 dollárért készpénzért megvette az ingatlant. Amikor 1941-ben kisebb tűz ütött ki a házban, Langley nem volt hajlandó engedni, hogy a tüzet eloltó tűzoltók megszólítsák a testvérét, vagy egyáltalán csak rápillantsanak.
A Collyer-ház kiürítése fotókon:
Extrém visszahúzódó életmódjuk ellenére a testvérek többször is bekerültek a hírekbe. Például 1939-ben, amikor a Consolidated Edison munkásai megpróbáltak betörni a házba, hogy eltávolítsanak két, 1928-ban lekapcsolt gázórát, amire Collyerék rendkívül ellenségesen reagáltak. Az eset, amelyről a helyi sajtó is beszámolt, állítólag kb. ezer fős kíváncsi tömeget vonzott, és ez volt az egyik kevés alkalom, amikor Homert a lakásuk előtt látták. A testvérek 1942 augusztusában ismét komoly médiafigyelmet kaptak, amikor a Bowery Savings Bank azzal fenyegette meg őket, hogy kilakoltatja őket, mert három évig nem fizették a jelzáloghitelüket Ugyanebben az évben Herbert Clyde Lewis, a New York Herald Tribune riportere interjút készített Langley-vel. Amikor Langleyt megkérdezték a testvérek otthonában tartott újságkötegekről, így válaszolt:
„Homernek gyűjtöm az újságokat, hogy amikor visszanyeri a látását, utolérhesse magát a hírekkel.”
1942 novemberében a Bowery Savings Bank kilakoltatási eljárást indított, és takarítócsapatot küldött a házhoz. Langley ordítozni kezdett a munkásokkal, mire a szomszédok hívták a rendőrséget.
Amikor a rendőrök megpróbáltak betörni a bejárati ajtót, egy padlótól a mennyezetig érő szemétfal állta az útjukat. Végül Langley minden megjegyzés nélkül kiállított egy 6700 dolláros csekket, és egy összegben kifizette a jelzáloghitelt.Ezután mindenkit kiküldött a helyiségből, és ismét visszavonult a kíváncsi szemek elől. 1947. március 21-én egy névtelen bejelentő, aki csak “Charles Smith”-ként azonosította magát, felhívta a 22. rendőrőrsöt, és azt állította, hogy bomblás bűze árad a Collyer házból. Bár a rendőrök hozzászoktak a Collyerék szomszédaitól érkező különös bejelentésekhez, azért kiküldtek egy járőrt. A kiérkező rendőrnek eleinte nehezen sikerült bejutnia a házba, nem volt csengő vagy telefon, az ajtók zárva voltak; és bár a pince ablakai betörtek, vasrács védte őket.
A később riasztott hétfős mentőalakulatnak végül nem volt más választása, mint hogy elkezdje kidobálni az útjukat eltorlaszoló összes szemetet az utcára. A ház előcsarnokát régi újságok, összecsukható ágyak és székek, egy fél varrógép, dobozok, egy borprés alkatrészei és számos egyéb kacat terítette be. Egy járőr végül egy ablakon keresztül betört egy második emeleti hálószobába.
Az ablak mögött többek között további csomagok és újságkötegek, kötéllel összekötött üres kartondobozok, egy babakocsi váza, egy gereblye és régi, összekötözött esernyők hevertek. Öt óra ásás után végül megtalálták Homer Collyer holttestét egy mélyedésben, amelyet teli dobozok és a mennyezetig halmozott újságok vettek körül. A férfi rongyos kék-fehér fürdőköpenyt viselt, kócos, ősz haja a válláig ért, fejét pedig a térdére hajtotta. A rendőrség folytatta a ház átkutatását: 3000 könyvet távolítottak el, köztük több elavult telefonkönyvet, egy ló állkapcsát, egy Steinway zongorát, egy korai röntgengépet és további újságkötegeket, és több mint tizenkilenc tonna szemetet szállítottak el csak a ház földszintjéről.
A rendőrség még egy teljesen héten át folytatta a takarítást. Az eredmény: további nyolcvannégy tonna szemét, limlom és kacat.
Az eseményeket közben kb. 2000 harlemi bámészkodó figyelte.
Aztán 1947. április 8-án egy munkás megtalálta Langley Collyer holttestét is, három méterre attól a helytől, ahol testvérének maradványait felfedezték. A férfi egy 60 cm széles alagútban feküdt, amelyet rozsdás ágyrugók borítottak. Oszló testét, amelyet részben már felfalták a patkányok, egy bőrönd, újságkötegek és három fém kenyértartó takarta be. Az orvosszakértő megállapította, hogy Langley március 9. körül halt meg. A rendőrség feltételezése szerint Langley azért mászott át az alagúton, hogy ételt vigyen lebénult testvérének, amikor véletlenül megbotlott egy általa készített csapdában, és a szemét halálra zúzta. Halálának hivatalos oka: fulladás.
The post Hetekig keresték a kényszeres gyűjtögető holttestét, akit maguk alá temettek a felhalmozott szemétkupacok first appeared on nlc.
