„A nyomorral, a nincstelenséggel szembesülve teljesen másként kezdtem látni a világot” – 50. születésnapján beszélgettünk Németh Kristóffal

Az 50 éves mérföldkő sokak számára új korszak kezdete. Te hogyan tekintesz erre az életszakaszra?

Ha másképp nem is, de mindenképp nagyon jó apropó a számvetésre. Másfél éve kezdtem azon töprengeni, van-e egyáltalán bakancslistám, és ha igen, mit kellene róla lehúzni és mit kellene még felírni rá. Arra jutottam, hogy három dolog számomra a legfontosabb. Az első, hogy a család ugyanolyan erős egység maradjon, mint eddig, és a szeretet megmaradjon köztünk. Az emberi viszonyok, a szeretet és a szerelem számomra mindig is alapértékek voltak – és azt hiszem, sikerült ezeket megőrizni. A második nagy célom az volt, hogy megszabaduljak attól a 15–20 kilótól, ami évekig zavart. Az elmúlt két évben átalakult az életem: a Sztárbox is hatalmas lökést adott, de a rendszeres sportot és az egészségesebb életmódot a mai napig tartom.

A harmadik cél pedig az volt, hogy meg tudjam őrizni a szakmai szabadságomat. A Fórum Színházzal olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiket szeretek, és olyan projekteken, amelyekben hiszek. Nem akarok kényszerpályákra kerülni – ez mostanra sikerült is.

Hogyan változott meg a világhoz és önmagadhoz való viszonyod az évek során?

Ebben az időszakban rengeteg önértékelés, szembenézés van jelen. Az embert a tapasztalatai bölcsebbé tehetik – bár ez sem mindenkire igaz. Én igyekeztem minden pofonból felállni, tanulni, és megbecsülni mindazt, amim van. Az ázsiai kalandom például mély nyomot hagyott bennem. A nyomorral, a nincstelenséggel, a bizonytalansággal szembesülve teljesen másként kezdtem látni a világot. Megtanultam értékelni azt, amit mi itt természetesnek veszünk: a biztonságot, a tiszta vizet, a csatornarendszert, a közoktatást. Ott, ahol mi jártunk, ezek elérhetetlen luxusnak számítottak. Régebben talán kevésbé voltam hálás azért, amim van, és inkább az hajtott, hogy mi az, amit még elérhetek. A gyerekeim is rengeteget tanítottak – róluk, magamról, az életről. A fő támaszom, a társam pedig a feleségem.

Ha egyetlen dolgot vagy személyt kellene megnevezned, ami vagy aki a legtöbbet tanította neked az elmúlt 50 évben, ki vagy mi lenne az?

Édesapám volt az egyik legmeghatározóbb ember az életemben, pedig már tizenhét éve nincs közöttünk. Az egész élettörténete tanított – kitartásról, becsületről, arról, hogy soha ne adjam fel. Az ő példája és tanítása mélyen belém ivódtak.

Volt olyan célod, amit korábban kitűztél, és azt mondtad: „na, ezt 50 éves koromra elérem”?

Egy-két éve fogalmaztam meg, hogy mit jelent számomra a beérkezettség. Az, hogy azzal foglalkozhatok, amivel fiatalon a legboldogabb voltam: a magánszínház, a produkciók, a rendezés, a színpad. Már tizenhét évesen kibéreltem a Karinthy Színházat, és rendeztem egy darabot – abszurd helyzet volt, de meghatározó. Most, ötvenévesen, ugyanazt csinálom, amit szeretek, a családom mellettem áll, és megőrizhettem a függetlenségemet. Ennél többet nem kívánhatnék.

Nos, ez valószínűleg nem fog teljesülni, de helyette olyan dolgok jöttek az életembe, amiket akkor még el sem tudtam volna képzelni.

Ha visszatekintesz az elmúlt öt évtizedre, melyik pillanatot tartod a legmeghatározóbbnak a pályádon?

Sok ilyen van. Az első találkozásom a színészettel például tizenhárom éves koromban történt, amikor egy nagyjátékfilmben főszerepet játszhattam. Minden pillanatát őrzöm annak az időszaknak. A Csinibaba is felejthetetlen élmény volt – fiatal főiskolásként a szakma legnagyobbjaival dolgozhattunk együtt. A színházban pedig a Budapesti Kamaraszínház Liliom című előadásának címszerepe volt a legfontosabb számomra. És persze nem hagyhatom ki a Billy Elliotot sem: amikor először láttuk Londonban, a tízéves fiammal, azonnal magával ragadott. Kicsit magamat láttam abban az apában, aki egyedül neveli a gyerekét. Amikor megtudtam, hogy itthon is bemutatják, és az apa szerepére keresnek valakit, sorsszerűnek éreztem. Végül közel kétszázszor játszottuk el, sok tízezer ember előtt, Stohl Andrással és Tóth Sanyival megosztva a szerepet – ez egy csodás időszak volt. Ezek mellett pedig életem egyik legnagyobb szakmai sikere volt, amikor elindítottam a Fórum Színházat, ami több mint nyolc éve sikeresen működik és ami a legfontosabb, hogy sok olyan embernek munkát biztosíthatok vele, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni.

Volt olyan időszak, amikor kihívást jelentett a magánéleted és a karriered között egyensúlyozni?

Igyekszem visszalassulni az évek során – bár a feleségem szerint ez inkább csak szándék, mert van bennem egyfajta munkaalkoholizmus. (nevet) A család, a szerelmem, a barátaim mindig is a háttérstabilitást adták. A szakma, a karrierépítés nagyon közel áll a szívemhez, de

Rengeteg tervem van, de most már nem a saját karrierem a középpont, hanem a családom és az, hogy velük biztonságban, szeretetben éljek.

Melyek azok az értékek, amiket különösen fontosnak tartasz továbbadni a gyerekeidnek?

Úgy alakult, hogy mindannyian hívő emberek vagyunk – és most nem feltétlenül a vallásra gondolok, hanem arra, hogy hiszünk valamiben, ami túlmutat rajtunk. Egyik gyermekem sem materialista, nem a vagyon, a nagy ház vagy a státusz a mérce. A becsületesség és az elvégzett munka számunkra alapérték. Nem hazudunk, nem csalunk, nem vagyunk agresszívek – hiszünk abban, hogy a tisztességes munkának és a becsületességnek mindig meglesz az eredménye.

A másik, amit fontosnak tartok, az a műveltség, az olvasottság és a világlátás. Azt szeretném, hogy a gyerekeim ne legyenek megvezethetőek, tudjanak kérdezni, gondolkodni és lássák a világ összefüggéseit.

Mit kívánnál magadnak a következő ötven évre?

Ez egyszerű: soha rosszabbat, mint az előző ötven. Ha a következő évtizedek is ennyi szeretetet, élményt, munkát, kihívást és nevetést hoznak, akkor mindent megkaptam, amit lehet.

És végül: hogyan ünnepled az ötvenet?

Nem szeretem a meglepetésbulikat, ezért inkább azt kértem a családomtól, hogy ne szervezzenek nagy partit. Azt akartam, hogy tűnjünk el egy időre a mindennapokból – csak mi, a gyerekeim és a feleségem. Kikapcsolom a telefonom, és teljesen eltűnök velük. Érdekes egybeesés, hogy anyukám, Lóci és Levente születésnapja is ilyenkor van, így nálunk ez mindig egyfajta szülihónap – egymás után jönnek a torták és az ajándékok. Az idei azonban különleges: nem zajos ünnep, hanem csendes hála azért, hogy itt tartok, ahol tartok.

The post „A nyomorral, a nincstelenséggel szembesülve teljesen másként kezdtem látni a világot” – 50. születésnapján beszélgettünk Németh Kristóffal first appeared on nlc.