Túlélők vallomásai: az emberkereskedők egyre kifinomultabb eszközökkel dolgoznak – új program indul az áldozatok megsegítésükre

A kérdés egyértelmű, de mi a válasz?

Hogy valami nem stimmel a gyermek- és családvédelmi rendszerrel, azzal már az is tisztában van, akinek eddig eszébe sem jutott soha a szociális ágazattal foglalkozni. A tavalyi kegyelmi botrány óta egyre-másra derülnek ki régóta húzódó, a teljes rendszert behálózó, bántalmazással, emberkereskedelemmel, kényszerfoglalkozatással kapcsolatos esetek, és úgy tűnik, még csak a folyamat elején tartunk, bőven lesznek még szekrényből kihulló csontvázak a közeljövőben.

A rendszerbe kerülő gyerekek és felnőttek életútja abban hasonlít egymáshoz, hogy mindannyiuk mögül hiányzik a stabil érzelmi háttér és a megtartó, bizonságos társas közeg: ez sok esetben bántalmazással, és anyagi nehézségekkel is társul. Mindez azonban nem törvényszerűen kellene, hogy újra és újra áldozattá tegye őket: egy jól működő szociális jelző- és ellátórendszer sokat segíthetne abban, hogy talpra tudjanak állni az őket ért traumák után, és méltó módon folyathassák az életüket. Most egyérelmű a társadalom várakozása a szakpolitika felé: hol vannak az ehhez vezető lépések? Milyen újabb eseteknek kell még napvilágra kerülni, hogy valami érdemi változás történjen?

Talán erre a várakozásra, és nagy valószínűséggel a kampányidőszakra is építve indul el most egy 24 hónapig tartó projekt. Az „Áldozati életutak – hatékony megoldások a megelőzéstől a reintegrációig” című program anyagi hátterét a Belső Biztonsági Alap Plusz – „BBA Plusz-3.3.1-24 Rendészeti, igazságügyi megelőzési és áldozatsegítési programok” biztosítja. Az ünnepélyes nyitórendezvényt 2025. október 20-án tartották a Családbarát Magyarország Központ (amely egy állami hátterű nonprofit kft.) rendezésében. Mi is ott jártunk.

Válasz a botrányokra?

A rendezvény két fő blokkból állt: az első órában bemutatkoztak a projektben résztvevő szervezetek, felvázolva, milyen tevékenységeket terveznek a következő 24 hónapban a program keretein belül. Olyan elismert, sokszor valóban erejükön felül teljesítő szakmai szereplőkről van szó, mint a Baptista Szeretetszolgálat, a Lehetőség Családoknak 2005 Alapítvány, Az Országos Szociális Intézményfenntartó Központ, illetve a kutatási hátteret biztosító ELTE. A programok ismertetése során körvonlazódott, hogy a várt nagy fordulat és áttörés ezúttal is elmarad.

A pénzt persze, egyszerűen fogalmazva, arra lehet költeni, amire adják, és úgy tűnik, a szakpolitika nem vállal kockázatot: csak stabil, jól működő programok finanszírozását vállalja, amelyekkel már nyilvánvalóan nem lehet mellényúlni. Ez mindenképpen fontos, de ez lenne az alap, amit nem plusz forrásokból illene fenntartani, hanem automatikusan: hiszen amit ezek a szervezetek ellátnak, az olyan állami feladat, amelyet az állam maga nem végez el.

Így viszont, hogy a meglévő programok folytatására, illetve a projekt imidzséhez illeszkedő újracsomagolásra megy el a pénz, sem idő, sem energia nem maradhat a közvélemény számára most nyilvánvalónak tűnő kérdésekre.

Itt lenne a pillanat, hogy nagyot lépjen előre a prevenció a megfelelő tájékoztatással, hogy az áldozatok részvétteli odafordulást tapaszalhassanak a társadalom felől, és ne hibáztatást – életükben talán először. De ehhez valami olyanba kellene fogni, ami eddig még nem volt, hiszen az eddig adott rendszerszintű reakciók részévé váltak a jelenlegi helyzetnek. Erre ez a projekt most nem ad valódi lehetőséget, még ha a szándék mögötte ez is volt.

Fotó: Getty Images

Innováció helyett bizonsági játék

A projektbemutató konferencia második tematikus blokkja panelbeszélgetésekből állt, ahol konkrét esetek bemutatásával vázolták fel szakemberek és intézményi szereplők, miért kiemelten fontos az emberkereskedelem témájával foglalkozni.

Az elhangzott, valóban megrázó történetek rávilágítottak arra, amit az egyik résztvevő szakember udvariasan így fogalmazott meg: „a jelzőrendszerben akadnak rések”. Az egyik legnagyobb résre való utalás rögtön a felvezető néhány mondatban elhangzott: a rendezvény házigazdája, a Családbarát Magyarország Központ képviselője elmondta, mennyire megérintette, hogy most, tíz év irodai munka után végre egyszer személyesen is ellátogathatott egy intézménybe, és szembesült azzal, hogy néz ki a valóságban, amit addig csak papíron látott.

Egész biztos, hogy nincs ezzel egyedül, és ki tudja, hány olyan ügyintéző dolgozik szociális területen, aki sosem mozdult ki az íróasztal mellől. Vajon elérik-e őket azok a szervezetek, amelyek a program keretében szakmai workshopokat terveznek,vagy minidg ugyanz a kör vesz részt a továbbképzéseken, miközben mások láatlanban, személyes tapasztlat nélkül lwehetnek esetek gazdái?

– mutattak rá a panelbeszélgetésben megszólaló szakemberek. Az olyan intézmények körül, mint a gyermek- és anyaotthonok, vagy családok átmeneti otthonaés a védett házak, rendszeresen bukkannak fel olyanok, akik emberkereskedelemmel foglalkoznak, és pénzkereseti lehetőséget ígérve igyekeznek behálózni az érzelmileg és anyagilag legkiszolgáltatottabbakat. Az intézmények ezt külön figyelemmel, illetve a rendőrséggel való kapcsolatépítéssel igyekeznek kivédeni, és egymás között is gyakran cserélnek információt: erre viszont nincsen rendszerszintű protokoll, minden szervezet maga kénytelen megtalálni a saját megoldásait. A jelenlegi projekt, bár kiemelten kezeli a prevenció kérdését, erre  problémára nem fektet különösebb fókuszt: és ez csak egy azok közül az égető kérdések közül, amelyekre fájóan hiányzik a megnyugtató szakpolitikai válasz.

Ha azok a szervezetek, amelyek eddig is mindent megtettek, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújtsák az emberkeresekedelem áldozatainak és az új életet kereső túlélőknek, most nagyobb figyelmet kapnak, és plusz források nyílnak meg számukra, hogy folytathassák a munkát, akkor már mindenképpen megéri egy ilyen projektet elindítani. Ennél több azonban, úgy tűnik, nem várható: nincsenek rendszerszintű válaszok azokra az ügyekre, amelyek az eddigi keretek közé nem illeszthetők.

Márpedig valamire ilyesmire lenne szükség: új szemléletre, a szervezett bűnelkövetői hálózattal szemben tudatosan kiépített segítői hálózatra, és az egyes esetek, ügyek mellé személyre szabottan, rugalmasan mozgósítható errőforrásokra. Ettől még mindig nagyon távol vagyunk, és ez a projekt sem visz hozzá közelebb, mivel a mögötte álló szakpolitikai szemlélet ugyanaz, ami eddig volt.