Tilla az alkoholizmusáról: „Nem vagyok túl rajta”

Tombor Zoltán fotóművész, a Next Top Model Hungary egykori zsűritagja legújabb kiállításán, saját képeken keresztül vall arról, hogyan veszett el, és hogyan talált vissza önmagához az alkohol- és kábítószer-függősége után. A Vallomások a függőségekről című tárlat megnyitóján Till Attila is jelen volt, aki maga is hosszú éveken keresztül függő volt – illetve, ahogy ő fogalmaz: még most is az.
Till Attila (Fotó: TV2 / Nánási Pál)
Sokat segített a gyógyulásomban, hogy megalkottam az És mi van Tomival? című filmet. Igazabbnak érzem a létezésemet azóta, hogy nyíltan vállaltam az életem ezen szakaszát. Bár a film egy évvel ezelőtti bemutatásakor már szembenéztem a szégyennel, problémáimmal, mégis sokat segített a gyógyulásomban, hogy a nyilvánosság előtt is megvallottam, kiadtam magamból az alkoholproblémáimat. Igaz, ma sem vagyok túl a függőségen, és talán sohasem leszek. Mindig nagyon ébernek kell lennem, hisz nem lehet tudni, hogy mikor kerül az ember olyan helyzetbe, amikor megborul az élete
– mondta el a story.hu-nak a népszerű műsorvezető, hozzátéve, hogy a mindennapok elviseléséhez, a puszta létezéshez, vagy a munkavégzéshez sosem volt szüksége alkoholra.
„Én inkább olyan alkoholista voltam, akit, ha elkapott a gépszíj nem bírtam abbahagyni az ivászatot, és elveszítettem a kontrollt. De ahány szerhasználó, annyiféle függő van. Én például a kávézásra függtem rá, amióta letettem a poharat. Persze ez egy sokkal jobb alternatíva, mint az alkoholizmus, de a koffeint is próbálom csökkenteni a mindennapjaimban. Most a konditerem a pszichiátriám.
Edzés közben radírozom le az agyam, a testmozgás ad hajtóerőt”– vallott a lapnak új szenvedélyéről Tilla.