Olyat szólt be a menyasszony a koszorúslányának, hogy egy éve tart miatta a családi viszály

Az esküvők elvileg összehozzák a családokat — de néha épp az ellenkezője történik. Egy nő a Redditen mesélte el a történetét: próbálta összehangolni a saját nagy napját és nővére eljegyzését, de ebből végül egy hosszan tartó családi feszültség lett.
A posztoló elmondta, hogy a most 38 éves nővére 30 évesen elvált, és akkor azt mondta, soha többé nem akar férjhez menni. Később új kapcsolatba kezdett, a párja pedig elfogadta, hogy nem terveznek esküvőt.
A posztoló viszont mindig is nyitott volt a házasságra. „Amikor a férjemmel elhatároztuk, hogy összeházasodunk, a család mind örült, a nővérem is” – írta. Nem szereti a meglepetéseket, ezért vőlegénye előre elmondta neki, hogy a születésnapi buliján kéri meg a kezét. A nő ezt megosztotta a koszorúslányaival, köztük a nővérével is.
Egy héttel később azonban a nővér bejelentette: őt is eljegyezték – még karácsonykor. A húgának furcsa volt az időzítés, főleg, hogy a nővére korábban hevesen ellenezte a házasság gondolatát, és mint kiderült, még a gyűrűjét is maga vette.
Családon belüli viszály lett a beszólásból (forrás: Getty Images)
A család ennek ellenére ünnepelt, de a feszültség csak nőtt. A nővér minden döntésbe belekötött: a téli témába, a meghívók színeibe, sőt a menyasszony ruhájába is. „Nem tiszta fehéret viseltem, mert harminc felett furcsának éreztem a ‘szende szűz’ szerepet” – írta a menyasszony.
A nővére ezt „szégyenletesnek” tartotta – ami különösen képmutató volt, hiszen ő maga is terhesen ment férjhez az első esküvőjén. A töréspont egy hónappal az esküvő előtt jött el. A nővére felhívta, és megkérdezte:
Zavarna, ha én előbb mennék férjhez?
A menyasszony kedvesen azt felelte, hogy nem, hiszen „a te eljegyzésed volt előbb.” De a nővér folytatta: „És ha nagyon közel lenne a tiédhez? Nem baj?”
A menyasszony nevetve azt mondta:
Nem érdekel, mikor házasodsz. Akár egy órával az én esküvőm előtt is elmehetsz a hivatalba, csak háromra legyél ott, mert akkor leszek a legboldogabb menyasszony.
Ez volt a szikra, ami berobbantotta a vitát. A nővér ordítani kezdett, hogy „mennyire udvariatlan”, amiért azt mondta: „nem érdekel az esküvője.”
Hiába próbálta tisztázni, a kapcsolat megromlott. A nővér elmesélte a családnak a saját verzióját, és azóta sem sikerült rendezniük a viszályt. Egy évvel később a nővére még mindig sértődött, sőt
most azzal fenyeget, hogy nem hívja meg húgát a saját esküvőjére — ha egyáltalán lesz valaha.
A menyasszony szerint csak félreértésről van szó, de testvére azóta sem tudta ezt elengedni.
Forrás: People
The post Olyat szólt be a menyasszony a koszorúslányának, hogy egy éve tart miatta a családi viszály first appeared on nlc.