Combcsontját törte a 2 éves kisfiú a bölcsődében, az anya döbbenetes választ kapott kérdésére az ott dolgozóktól
Egy kétéves kisfiú súlyosan megsérült egy nyíregyházi bölcsődében: júliusban az udvaron játszva eltörte a combcsontját. Több műtétre volt szüksége, és újra kellett tanulnia járni.
Az édesanyát azzal hívták fel a bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni. Feljelentést tett gondatlanság miatt, mert nem érti, miért őt értesítették először a bölcsődéből, és miért nem hívták rögtön a mentőket. Az anya a hívás után egy órával tudott csak odaérni, addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták.
Állítása szerint a dolgozók azzal védekeztek: „nincs röntgenszemünk”.
A gyermeknek combcsont-rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az édesanya azt mondja, úgy érzi, az intézmény nem akar foglalkozni a történtekkel. Nem kapott pontos tájékoztatást arról, mi történt, sokáig kérlelte, végül mutattak egy kamerafelvételt neki az esetről – mesélte az RTL Híradónak.
A rendőrség a vizsgálatot lezárta, és arra a következtetésre jutott, hogy nem történt szabálysértés vagy mulasztás.
Ugyanakkor a rendőrség szerint a bölcsőde gyermekbalesetvédelmi szabályzata alapján súlyos esetben orvosi ellátásbiztosítás és mentő értesítése kötelező, ám ebben az esetben a dolgozók a veszélyforrást azonnal megszüntették, és feladatukat szakmai tudásuknak megfelelően ellátták, így nem történt bűncselekmény.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ugyanakkor a súlyos sérüléseket a bölcsődei dolgozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell. Nagy Erzsébet ügyvivó az RTL-nek azt mondta, nincs semmilyen sabály arra vonatkozóan, hogy a szülőt meg kell várni ilyen esetekben.
Címlapkép: Illusztráció (Getty Images)
The post Combcsontját törte a 2 éves kisfiú a bölcsődében, az anya döbbenetes választ kapott kérdésére az ott dolgozóktól first appeared on nlc.