azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Harsányi Levente fájdalmas részleteket osztott meg a szakításáról

3 megtekintés
NLC
Sztárok Harsányi Levente szakítás Obersovszky Lara
Blurred placeholder

Ahogy azt az nlc. is megírta, két év után, idén augusztusban véget ért Harsányi Levente és 20 évvel fiatalabb párja, Obersovszky Lara kapcsolata. A pár idén februárban ünnepelte a két éves évfordulóját, és akkor még arról beszéltek, hogy keresik a közös fészket, valamint az esküvő kérdése is napirenden van. A szakításról akkor Harsányi Levente nem szeretett volna nyilatkozni, de most, lassan két hónappal a történtek után a Storynak mesélt az azóta eltelt időszakról.

Harsányi Levente (Fotó: Ambrus Marcsi)

„A vége felé már voltak jelek, persze… Az én oldalamról nem volt baj, de meglehet, Lara egy idő után nem azt kapta, amit szeretett volna. Ő jobban szorgalmazta az esküvőt, és hogy a kétlaki életünk helyett legyen egy közös otthonunk. Talán azt hitte, én nem gondolom ennyire komolyan” árulta el az interjújában Harsányi Levente. – Ő egyik kézzel még tartott, a másikkal már húzott valamit, és ez minden esetben tisztességtelen, szerintem. De leültünk, és korrekt módon megbeszéltünk mindent. Sírva azt mondta, szíve szerint maradna, az esze viszont mást súg neki. Én úgy vagyok vele, ha valaki el akar menni, akkor azt el kell engedni, és el kell temetni magadban. (…)

Az egy gyomrossal ért fel, amikor ő már egy hónappal később mással volt boldog, de ez egyben megadta a választ is: félreismertem őt, és félreértelmeztem az érzéseit.

De ettől én még két és fél évig tök boldog voltam a kis olasz családunkkal – az ő kislányával és az én két gyermekemmel –, és örülök, hogy megtaláltam életem eddigi le nagyobb szerelmét – mondta mosolyogva a műsorvezető.

The post Harsányi Levente fájdalmas részleteket osztott meg a szakításáról first appeared on nlc.

Kapcsolódó cikkek