azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Minden élővel ez történik a halálakor: az élet fényét fedezték fel a tudósok – és a pillanatot, amikor kialszik

4 megtekintés
NLC
Életmód halál agykutatás tudomány

Az élet láthatatlan izzása

A Calgaryi Egyetem kutatói szerint a szervezetben zajló anyagcsere-folyamatok során úgynevezett reaktív oxigénmolekulák (ROS) keletkeznek. Ezek mellékhatásaként ultra-gyenge fotonkibocsátás (UPE, vagy más néven biophoton emission) figyelhető meg, amely egy halvány fény formájában jelenik meg – bár olyan alacsony intenzitással, hogy az emberi szem nem érzékeli.

Ez a fény a teljes élővilágban jelen van: egysejtűekben, baktériumokban, gombákban, növényekben, állatokban, sőt, az emberi testben is. A kutatók most először vizsgálták meg pontosan, hogyan változik ez a fény az élet és a halál határán.

Élő kontra halott szervezet

A kísérletekben egerek testét figyelték speciális fényérzékeny kamerák segítségével. Az eredmények döbbenetesek voltak: az élő állatok testéből erőteljes fényáramlás indult ki, míg az elpusztult társaiknál a fény szinte teljesen eltűnt – annak ellenére, hogy mindkét csoport testhőmérséklete azonos, 37 Celsius-fok volt.

„Vizsgálatunk egyértelmű különbséget mutatott az élő és a halott szervezetek fénykibocsátása között”

– írták a kutatók.

A növények is „világítanak” – stressz alatt még erősebben

A jelenséget nemcsak állatoknál, hanem növényeknél is tanulmányozták. Itt azt figyelték meg, hogy a fény intenzitása megnő, ha a növényt stressz éri – például hőmérsékletváltozás, sérülés vagy kémiai kezelés hatására.

Különösen érdekes, hogy amikor benzokaint – egy helyi érzéstelenítőt – juttattak a sérült területre, a fénykibocsátás minden eddiginél erősebbé vált.

Miért fontos mindez?

A kutatók szerint a felfedezés azért jelentős, mert a jövőben diagnosztikai eszközként használhatják: a fény intenzitása ugyanis érzékenyen jelezheti az élő szervezetek vitalitását, illetve a növények stresszreakcióit.

Ez azt jelenti, hogy a biophoton-kibocsátás vizsgálata segíthet az orvosi diagnosztikában, vagy akár a mezőgazdaságban is – például a növények állapotának felmérésében.

„Az UPE képalkotás lehetőséget nyújt arra, hogy invazív beavatkozás nélkül, címkék és színezőanyagok használata nélkül mérjük az élőlények vitalitását és a növények stresszre adott válaszát”

– fogalmaztak a tudósok.

via

fotó: illusztráció, ChatGPT

The post Minden élővel ez történik a halálakor: az élet fényét fedezték fel a tudósok – és a pillanatot, amikor kialszik first appeared on nlc.

Kapcsolódó cikkek