Ezt üzente Csepregi Éva Szűcs Judithnak a szakítása után
Csepregi Évának hatvan éves kora felett ért véget egy 15 éves kapcsolata, és sosem titkolta, hogy nehezen tette túl magát a szakításon. De ez már a múlt, Éva immár tökéletesen boldog, és minden egyedülálló nőnek azt üzeni: ne csüggedjenek!
„Judithnak is azt mondom, hajrá! Az élet annyiféle lehetőséget nyújt! Viszont lehet, hogy ebben az életszakaszban már máshol kell keresni… – reagált Csepregi Éva a story.hu-nak arra, hogy a napokban kiderült: kolléganője, Szűcs Judith 72 évesen, 16 év után szakított a vőlegényével. – Velem is így volt. De hogy pontosan min is mentem át közvetlenül az szétválás után, abba azért sem mennék bele, mert azt gondolom, kettőn áll a vásár… Nem akarom bolygatni a múltat, illetve már túl is vagyok rajta. De azt elmondhatom: örülök, hogy annak idején a saját lábamra álltam. Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok.”
Éva szerint igenis meg lehet élni a teljességet párkapcsolat nélkül is.
Az egész életem a nyilvánosság előtt zajlott, még ha én magam óvatosan is beszéltem, beszélek róla, így nem titok, nekem a fiamék és a színpad a legfontosabbak a világon! És ebbe nagyon nehéz bárkinek becsatlakoznia…
De nekem így jó! És annyi közös családi-, baráti ebéd, program, utazás van az életemben, nem beszélve a közös zenélésről, fellépésekről, hogy sosem unatkozom! Sőt huszonnégy óra kevés is ahhoz, hogy mindennek a végére érjek. Ráadásul mivel nagy a baráti társaságom, tehát nincs olyan hét, hogy valakinek ne lenne névnapja vagy születésnapja, mindig van mit ünnepelni!”
The post Ezt üzente Csepregi Éva Szűcs Judithnak a szakítása után first appeared on nlc.