A Burj Khalifa is eltörpül Földünk most épülő, legmagasabb felhőkarcolója mellett

A Földkerekség legnagyobb épülete lenne az a kocka alakú felhőkarcoló, aminek építése jól halad Rijádban, Szaúd-Arábia fővárosában. A teljesen új építmény térfogata 20 felhőkarcolóénak felel meg – írja a svéd Simplea.
A projekt az Új Murabba városnegyed részeként
épül. A cél a szaúdi főváros központjának átalakítása egy olyan építménnyel, amely a város minden részéből látható. A 400 méter magas és azonos hosszúságú oldalakkal rendelkező Mukaab kétmillió négyzetméter kereskedelmi, kulturális és szabadidős teret, valamint egy 500 szobás szállodát foglal magában. Michael Dyke, a New Murabba vezérigazgatója szerint „a Mukaab át fogja alakítani Rijád látképét, összemérhető lesz más fővárosok nagyszerű épületeivel.”
Az alapok 86%-át már kiásták,
csak ezen naponta körülbelül 250 kotrógép és több mint 400 más gép dolgozik.
Összesen több mint 10 millió köbméter földet mozgatnak meg, ami körülbelül 4000 olimpiai úszómedence térfogatának felel meg. A fejlesztők állítólag „fenntartható módszereket” alkalmaznak az anyagok kezelésére. Az építkezés részeként ideiglenes híd épül a Khalid király autópálya fölé. Ennek célja az építési forgalom csökkentése.
A Mukaab falaira képeket vetíthetnek ki,
amelyek különböző környezetekbe repítik a látogatókat. „Elalhatsz a Serengetiben, és felébredhetsz New Yorkban” – mondja Dyke. Az épület külső képét a hagyományos najdi építészet ihlette. A Mukaab az új, 400 000 fő befogadására tervezett Murabba városrész központjaként fog szolgálni. Az első fázis 2030-ra készül el, az akkor megrendezendő világkiállításra.
kép: Pixabay, Simplea
The post A Burj Khalifa is eltörpül Földünk most épülő, legmagasabb felhőkarcolója mellett first appeared on nlc.