Lovagolni hívta, majd megerőszakolta: letartóztatták a kiskorút szexre kényszerítő férfit

Tizennyolc évesnél fiatalabb személy sérelmére erőszakkal, fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt nyomoz a rendőrség egy lovász ellen. A Budapest Környéki Törvényszék szerdai közleménye szerint a gyanúsított június 29-én egy internetes üzenetküldő szolgálat révén egy Pest megyei lovardához hívta a kiskorú sértettet azzal az ígérettel, hogy megmutatja neki a lovakat, lovagolhat is. Miután ellátták a lovakat, a sértettet a lovardánál lévő szálláshelyére hívta. Ott előbb fagylalttal kínálta, majd kisebb fizikai kényszert alkalmazva az ágyra ültette a sértettet, miközben
telefonján pornográf tartalmakat mutatott neki.
A terhelt, annak ellenkezése dacára is többször próbálta szexuális cselekményre kényszeríteni a lányt. Végül a sértettnek sikerült kiszaladnia a helyiségből. A gyanúsított a cselekményeket úgy hajtotta végre, hogy közben a sértett ellenállt, sírt.
A gyanúsított a cselekményét folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. A cselekmény súlyára és a kiszabható büntetés mértékére tekintettel valószínű, hogy az elkövető szabadlábon hagyása esetén megszökne vagy elrejtőzne. A gyanúsított a bűncselekmény után üzenetben
azt írta a sértettnek, hogy maradjon titokban az eset.
Az ügyészi indítvány szerint fennáll a lehetősége annak is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő cselekményt követne el, ezért a letartóztatása indokolt. A gyanúsított a terhére rótt cselekményt tagadta. A Budakörnyéki Járásbíróság bírója az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A végzés végleges és végrehajtható.
Kép: Pixabay
The post Lovagolni hívta, majd megerőszakolta: letartóztatták a kiskorút szexre kényszerítő férfit first appeared on nlc.