Letartóztatták Diósjenő gyerekorvosát

Oltási könyveket hamisíthatott egy diósjenői gyerekorvos. Az orvos az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térbe (EESZT) is azt írhatta be, hogy megkapták a gyerekek az oltásokat, miközben nem adta be az oltóanyagot –közölte a Balassagyarmati Törvényszék. A férfi a megalapozott gyanú szerint mindezt pénzért csinálta, ezért üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és

rendőrség, fotó: Getty Images
közokirat hamisítás bűntette miatt indult ellene nyomozás.
Az oltástagadó körökben ismert, körzeti gyerekorvosi praxist betöltő gyanúsított idén március 25-én és 28-án kenőpénzért cserébe hamisan dokumentálta, hogy oltásokat adott be a hozzá érkező gyerekeknek. Gyanú szerint beragasztotta az oltóanyagok matricáit a gyerekek oltási könyveibe, az oltások beadásának tényét rögzítette az EESZT rendszerben, miközben az oltóanyagokat kiöntötte a csomagolásukat a kukába dobta.
A Balassagyarmati Járásbíróság álláspontja szerint
„a gyanúsított mozgását nyomon követő technikai eszközzel elrendelt bűnügyi felügyelet” elég ahhoz, hogy az utóbbi esetek ne történhessenek meg. Az ügyészség azonban fellebbezett az orvos letartóztatása érdekében. Július 7-én a diósjenői önkormányzat hivatalos közleményt adott ki arról, hogy a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) szerződést bontott a Berkenye-Diósjenő-Nógrád községekben
gyerekorvosi praxist ellátó Életfa Bt.-vel.
Arról is írtak, hogy a rendőrség eljárást indított a körzet gyerekorvosa ellen. Jelenleg öt másik település gyerekorvosainak bevonásával oldják meg az ide tartozó gyerekek ellátását.
Kép: Pixabay, Getty
The post Letartóztatták Diósjenő gyerekorvosát first appeared on nlc.