Matilda-effektus: A nő dolgozik, a férfié a dicsőség

Idén lesz 80 éve, hogy Otto Hahn 1945-ben Nobel-díjat kapott az atommaghasadás felfedezéséért – csakhogy az érdem valójában nem az övé volt. Hanem Lise Meitner fizikusé, akinek bár a tudása és kutatása elengedhetetlen volt a díjnyertes felfedezéshez, mégsem kapott semmit. Mert nem elég, hogy zsidó tudósnőként keményebben kellett küzdenie a pozíciójáért, mint bármely férfi kollégájának, de amikor Otto Hahn megkapta a kémai Nobel-díjat, Meitner, származása miatt száműzetésben volt Stockholmban.

És a hab a tortán, hogy

 

– jegyzi meg Katie Hafner, a Tudomány elveszett női podcast producere. Lise egyébként egész életében a nukleáris béke mellett kardoskodott, és elszörnyedve követte az eseményeket, amely demonstrálták, végül mire is használták – ismét csak férfiak – a felfedezését.

Nem Lise azonban az egyetlen tudósnő, akinek a munkáját egy férfinek tulajdonítják. Sőt, számtalan tudományos ágban dolgozó nőnek kellett hasonló sorsra jutnia a történelem során: az eredményeiket elfeledték, félresöpörték vagy szimplán csak figyelemre sem méltatták. Ennek a rendszerszintű elnyomásnak pedig neve is van: Matilda-effektus.

Mi az a Matilda-effektus pontosan?

A jelenséget Matilda Joslyn Gage, amerikai szüfrazsett, aktivista és szociológus után nevezték el. Gage 1870-ben írt egy kiáltványt A nő mint feltaláló címmel, melyben elítélte azt az elterjedt feltételezést, miszerint a nőknek nincs találékonyságuk és tudományos tehetségük.

 

– írta.

Nagyjából 100 évvel később az esszé egy bizonyos Margaret Rossiter kezébe került, aki azóta már jó néhány kötetben megénekelte az elfeledett tudósnők sikereit. 1993-as, A Matilda-effektus a tudományban című tanulmányában Gage-et idézte, és a szüfrazsett után nevezte el a mellőzött tudósnők fenoménját.

„A legújabb kutatások számos olyan múltbéli és kortárs esetet hoztak napvilágra, ahol női tudósokat figyelmen kívül hagytak, megvonták tőlük az elismerést, vagy más módon hanyagolták el őket, ami arra utal, hogy itt egy nemekhez kötődő jelenség állhat a háttérben” – fejtette ki Rossiter. És abszolút rátapintott a lényegre: 2025-ben még mindig fennáll annak a problémája, hogy a nők nem kapják meg a nekik járó elismerést a tudományban.

Még csak nem is arról van szó, hogy minden Karikó Katalinra jut tíz fehér férfi, aki Nobel-díjat kap. Hanem arról, hogy gond már ott kezdődik, hogy „már a tanulmányokban sem említik meg a nőket – nem lesz belőlük több egy csillagozott résznél, vagy egy lábjegyzetnél.

 

– magyarázza Hafner. –  És ez tragédia.” Persze valószínűleg az egész origója abban keresendő, hogy a nők egyszerűen nem voltak olyan pozícióban, hogy egyáltalán tanulmányokat írjanak. Asszisztensekként, titkárnőkként dolgozhattak, valamint gyakran a férjeikkel együtt kutattak – így aztán az általuk elvégzett fontos munkát a kollégáiknak, férjeiknek tulajdonították.

Nőket a reflektorfénybe!

A forradalmi felfedezéseket gyakran egyetlen tudós vagy nagyon maximum egy kisebb csapat nevéhez kötötték – igen, általában férfiaknak. Csakhogy a nők éppúgy törték az utat innovációk ösvényén, róluk azonban a Matilda-effektusnak köszönhetően aránytalanul kevés szó esik. Így most, a teljesség igénye nélkül bemutatnánk néhány női tudóst, akik megkerülhetetlen munkájukkal járultak hozzá a tudomány fejlődéséhez.

Jocelyn Bell Burnell

Jocelyn Bell Burnell, asztrofizikus fedezte fel az úgynevezett pulzárokat 1967-ben. Ezek gyorsan forgó neutroncsillagok, melyek erős mágneses térrel rendelkeznek. A fizikai Nobel-díjat 1974-ben végül a doktoranduszi szupervízora, Anthony Hewish vitte haza, mégpedig „a pulzárok felfedezésében játszott meghatározó szerepéért”. Igen, Hewish együtt dolgozott az akkor még diák Bell Burnellel, de a babérokat bőven nem egyedül neki kellett volna learatnia.

Esther Lederberg

1958-ban Joshua Lederberg, George Wells Beadle és Edward Tatum orvosi Nobel-díjat kaptak „genetikai rekombináció és a bakteriális genom” témájában végzett fontos vizsgálataikért. Egyetlen bökkenő volt csupán: a tanulmányt vezető mikrobiológus nem volt a díjat átvevők csoportjában. Őt ugyanis Esther Lederbergnek hívták, és a közönség soraiból nézte végig, ahogy a férje és két kollégája dicsfényben fürdőznek…

Sophie German

A 18. századi Franciaországban született Sophie German igazi matematikus-zseni volt. Ambícióit és tehetségét magát férfinek álcázva kamatoztatta az École Polytechnique-ben, Párizs egyik legrangosabb felsőoktatási és kutatási intézményében. Matematikai számításai hozzájárultak az Eiffel-torony építéséhez. Azonban 1831-ben bekövetkezett halálakor munkanélküliként hivatkoztak rá, és a neve soha nem került fel Párizs emblematikus épületére.

Rosalind Franklin

A DNS kettős hélix szerkezetére Rosalind Franklin bukkant rá röntgensugarak segítségével, melynek a nő igazi szakértője volt (kémiából és röntgensugarakból írt a fizikus diplomamunkáját). Rosalind nem igazán szívelte a kollégáját, Maurice Wilkinst – és a női megérzése bevált: Wilkins ellopta Franklin kutatását, és a beleegyezése nélkül átadta két riválisuknak, Francis Cricknek és James D. Watsonnak. A három férfi 1962-ben megkapta a Nobel-díjat. Rosalind Franklin nevét még csak meg sem említették.

Mileva Maric

A szerb származású Mileva Maric éles eszű, tehetséges tudóspalánta volt – amíg meg nem ismerkedett a Zürichi Műszaki Egyetemen Albert Einsteinnel. A két fiatal egymásba szeretett, Mileva várandós lett és a tanulmányait szüneteltetnie kellett. A tudományos érdeklődése azonban nem lankadt: rendületlenül segítette Einstein munkásságát, és a relativitás elméletének megszületéséhez is nagyban hozzájárult. Bár a férje megosztotta Milevával a Nobel-díjért járó pénzösszeget, Einstein magának akarta a dicsőség egészét és mindvégig tagadta felesége hozzájárulását a relativitás elméletéhez, így Mileva erőfeszítéseit nyilvánosan sosem ismerték el.

(Forrás: Lost Women of Science, KingKong)

The post Matilda-effektus: A nő dolgozik, a férfié a dicsőség first appeared on nlc.