Artemisia Gentileschi festőnő a festményeivel vett elégtételt az erőszaktevőin
Két nő az ágyhoz szegez egy férfit. Egyikük a fejét a matrachoz szorítja, hogy még véletlenül se tudjon felemelkedni onnan, míg másikuk a mellkasát nyomja le. Bármennyire is erős karjaik vannak, a férfi láthatóan küzd az életéért – mindhiába: egyikük már belemártotta a csillogó tőrét a tágra nyílt szemmel kínlódó férfi nyakába. A vér egyre csak folyik, de addig nem lesz nyugta a nőnek, míg teljesen le nem vágja a férfi fejét, akinek szemében látszódik: pontosan tudja, miért kell meghalnia.
A haldokló férfi Holofernészt ábrázolja, a Bibliában Betulia városát ostromló hadvezért, akit egy zsidó özvegyasszony, Judit csábított el és vágta le szolgálója segítségével a fejét, ezzel megmentve Betuliát. Judit történetét számtalanszor megörökítették már, de kevés olyan horderejű alkotás született róla, mint Artemisia Gentileschi barokk festménye.
Mert ezen a képen Holofernész az olasz festő, Agostino Tassi arcát viseli, a kardot tartó nő pedig maga Artemisia.
Judit lefejezi Holofernészt (Forrás: Wikipedia)
A Judit lefejezi Holofernészt gyakorlatilag egy önarckép, melyet Artemesia kétszer is megfestett: az egyik mű (melyen Judit ruhája kék) Nápolyban, a másik (ezen Judit ruhája sárga) Firenzében, az Uffizi Galériában látható. Egy visszatérő rémálom ábrázolása ez, amitől a festőnő képtelen volt szabadulni.
Agostino Tassi ugyanis megerőszakolta az akkor még csak 19 éves Artemisiát. Ez a 17. században nem számított egy nő ellen elkövethető legaljasabb bűncselekménynek, hanem csupán a család jó hírén esett foltként tekintettek rá. Sőt, 1981-ig (!) létezett egy olyan törvény Olaszországban, miszerint „az a házasság, amelyet a bűncselekmény elkövetője a sértettel kötött, kioltja a bűncselekményt”. Azaz: a nemi erőszak többé nem számít bűncselekménynek, ha az elkövető feleségül veszi az áldozatát – és ezzel nemcsak a bűntett törlődik, de mindenki becsülete sértetlen marad.
Ezt ígérte Tassi is Artemisiának (és apjának), amit aztán „elfelejtett” betartani. Így, mint minden hajadonnak, aki nemi erőszakkal vádolt egy férfit, komoly vizsgálaton kellett átesnie. Ebbe az is beletartozott, hogy a bíróságon kínzásnak (!) vetették alá a nőket: Artemisia ujjai köré kötelet csavartak, amiket egyre szorosabbra húztak.
„Ezt a gyűrűt adtad nekem és ezek az ígéreteid!”
– kiáltotta Artemisia 1612-ben a római bíróságon a vele szemben ülő erőszakolójának. A 400 éves tárgyalási jegyzőkönyvből kiderül, hogy a lány nem tört meg, újra és újra elismételte, hogy a vallomásában igazat mondott.
Tassit végül elítélték, egy rövid időre száműzték (ezt úgy, ahogy van ignorálta), és Artemisiát sem kellett feleségül vennie. A lány semmilyen elégtételt nem kapott. Hát ecsetet és festéket ragadott és vásznon állt bosszút Tassin – többször is.
Férfiak árnyékában
Az 1593-ban született Artemisia Rómában élt szüleivel és három öccsével, mikor 12 éves korában édesanyja meghalt, így ő gondoskodott a családjáról. Iskolába nem járt, a húszas éveiben tanult csak meg írni-olvasni (de akkor már hibátlanul). Édesapja, Orazio Gentileschi tanoncaként viszont hamar megmutatkozott kivételes tehetsége a festészetben, és mivel apja és Caravaggio barátok voltak, Artemisia már kislányként elleshetett trükköket a 16. század egyik meghatározó művészétől.
Nemsokára pedig Artemisia lett Caravaggio legzseniálisabb követője és a barokk kor legjelentősebb festőnője.
1616-ban ő vált az első nővé, akit a híres firenzei Accademia delle Arti del Disegno a köreibe fogadott, jó barátságot ápolt Galilelo Galileivel (gyakran leveleztek) és Michelangelo költő dédunokaöccsével, aki felkérte Artemisiát, hogy a birtokán a dédnagybátyjának szentelt galériában fessen egy freskót.
Nemzetközileg elismert művészként 1638-ban I. Károly angol király is megbízta egy munkával.
Önarckép: Mártírnő (1620 körül)
Hiába volt a saját korában sikeres, 1653-as halála után Artemisia Gentileschi neve a feledés homályába veszett, és csupán az apjáról szóló írások lábjegyzetévé redukálódott. A műveit más festőknek tulajdonították. 2018-ban például egy, a Góliát fejét diadalittasan fogó Dávidot ábrázoló festményt árvereztek el, mely képet régóta a barokk festő, Giovanni Francesco Guerrieri alkotásának hitték. A kép elkelt, a vászont megvizsgáló Simon Gillespie, restaurátor felfedezte Artemisia aláírását Dávid kardján. Az olasz művészettörténész és Caravaggio-szakértő, Gianni Papi szerint nem meglepő, hogy a mű valójában Artemisia keze munkája: Dávid figurája ugyanis „ugyanazt a jellegzetes, büszke és hűvös magabiztosságot sugározza, amit Gentileschi oly sok hősnőjénél is megfigyelhetünk”.
Az ecset erősebb a kardnál
A tévesen férfinak tulajdonított festményen Dávid dacos arckifejezése Artemisia többi képén is visszatükröződik. Hősei éppúgy nem hajlandóak megalkudni, mint az őket festő művész – nem a Judit lefejezi Holofernészt az egyetlen önarcképe Artemisiának.
Az egész életében alkotó festőnő 25 éves kora előtt készítette el a leghíresebb műveit – 1613 és 1618 között ráadásul úgy, hogy öt gyermeke született, melyből négy nem élte meg a felnőttkort. Különösen vonzódott a bibliai történetekhez, amik plasztikusan reprezentálták a női lét kihívásait a 17. században (igen, még Dávid is: a gyenge, de bátor hős legyőzi a nála erősebb, hatalmi helyzetben lévő Góliátot mint a patriarchális társadalom reprezentációját). Első jelentős képét is a szentírás egy részlete inspirálta: Zsuzsanna és a vének.
Artemisia Gentileschi: Zsuzsanna és a vének, 1610. (Forrás: Wikipedia)
Judit történetéhez hasonlóan ezt a legendát is jó néhányan megelevenítették már – de senki nem vitte olyan végletekig, mint Artemisia. Más festőknél a vének nem jönnek közel, a távolban leskelődnek a védtelen Zsuzsanna után. Gentileschi olvasatában azonban a férfiak nyíltan bámulják nőt, behatolnak a személyes terébe, és meg sem próbálják elrejteni kéjenc sóvárgásukat. Egészen zavarba ejtő festmény, és furcsa párhuzamot képez Artemisia tárgyalásával – pedig a Zsuzsanna és a vének még évekkel Tassi bűntette előtt készült.
„Ez az első alkalom a művészettörténetben, hogy a szexuális zaklatást az áldozat szemszögéből ábrázolják”
– hívta fel a figyelmet Mary Garrard, művszettörténész Gentileschi innovációjára.
A római bíróságon egyébként kiderült, hogy Tassinak egy bűntársa is volt: mindkét férfi folyamatosan a nő körül ólálkodott, bámulták, zaklatták őt. A nemi erőszak és az igazságtalanság traumája sokáig kísértette Artemisiát – de sohasem törte őt össze. És erről talán az I. Károly királynak festett képe tanúskodik igazán. Ez a művész egyik legeredetibb alkotása lett. Az Önarckép: A festészet allegóriája című képén saját magát ábrázolja – két, egymás felé fordított tükör segítségével megfestve –, melyben éppolyan erős, határozott, dinamikus nőként mutatja be magát, mint a Holofernészt lefogó Juditot és szolgálónőjét.
Önarckép: A festészet allegóriája, 1630. (Forrás: Wikipedia)
Csakhogy tőr helyett ő ecsettel fegyverkezett fel. A saját képét festi, saját életének hőseként, miközben fogalma sincs, hogy éppen évszázadokkal a feminizmus megjelenése előtt a nőket érő szexuális elnyomással szembeni ellenállás jelképévé válik.
(Forrás: The Guardian, The New Yorker, Google Arts & Culture)
The post Artemisia Gentileschi festőnő a festményeivel vett elégtételt az erőszaktevőin first appeared on nlc.
