„Ne vegyél fel kivágott ruhát, vagy ne csodálkozz, ha…” – Nyílt levél a férfiaknak, akik a nőt két lábon járó cicinek nézik
Lassan tényleg ott tartunk, hogy az öltözködésünkbe mindenkinek van beleszólási joga – csak épp saját magunknak nincs. A nyár közepén járunk, de minden napra jut egy Reddit vagy Threads bejegyzés annak kapcsán, hogy random férfiak teljesen idegen nőknek vetik oda: ne vegyél fel kivágott ruhát, vagy ne csodálkozz, ha…
Habár a világban háborúk dúlnak, és olyan komoly infláció van, amit mindenki megérez a pénztárcáján, valakinek – és meglehetősen sok önjelölt megmondó ember szaladgál az ország különböző pontjain –tényleg az a legnagyobb problémája, hogy egy nő mit vesz fel, amikor odakint szaharai hőség van. Nem tudom úgy megnyitni egyik felületet sem, hogy ne köszönne vissza legalább egy ilyen bejegyzés, amire aztán tucatjával érkeznek a kommentek nőktől, akik szintén megkapták már ezt a kéretlen mondatot.
Tekintsünk el attól a ténytől, hogy akár zsákban vagy bikiniben is utcára léphetnénk – és ahhoz sem lenne senkinek semmi köze –, és attól is, hogy nem elvárható, hogy az ember farmerben és garbóban induljon útnak, amikor konkrétan olyan, mintha egy kohóban élnénk.
És lássuk meg az igazi problémát, amit ezek az emberek (viszket a tenyerem, hogy azt írjam, véglények, de volt gyerekszobám) jelentenek. Hiszen nem szívjóságból teszik szóvá a ruha kivágását, és nem azért aggódnak, hogy esetleg a tűző napon leégünk és melanomás lesz a bőrünk.
Ők azok, akik nem tudnak a nőkre másképp nézni, mint két lábon járó cicikre.
Fotó: @addisonraee
A gondolkodásuk megrekedt valahol egy ötéves szintjén, hiszen a „fiúknak kukijuk van, a lányoknak meg puncijuk” – hogy ezt az örökbecsű filmes kvótát idézzem, és nemhogy nem tudnak ezen a biológiai tényen tovább lépni, de a saját valóságukat és alternatív igazságukat igazolják azzal, hogy az áldozathibáztatás lapjával takaróznak, azaz: ha kihívó vagy, provokatív és nem takarod el magad, akkor megérdemled, ami történik veled.
Feszes a szoknyád? Akkor utánad fütyülhetek. Rövidebb, és alig takar valamit? Akkor alád nyúlhatok a tömegközlekedésen. Mélyebben dekoltált felsőbe bújtál? Akkor szégyentelenül belebámulhatok a melleid közé. És ez még a „jobbik” eset, hiszen „csak” ennyi történik, és nem szexuális erőszak.
Persze nem kellene meglepődni ezen, hiszen nem is olyan rég egy magyar Andrew Tate hasonmás kifejtette, hogy a nőknek „melltartó viselése kötelező” vagy ne csodálkozzunk, ha ajánlatot kapunk, mert vannak „férfiak”, akik csak két mellbimbót látnak ilyenkor szembe jönni. Innen üzenem, hogy bár igen, ösztönlények vagyunk, azért bőven akadnak olyan Férfiak (és igen, ők Férfiak nagy betűvel), akik számára nem okoz gondot az, ha ilyet látnak, és nem éreznek rögtön primitív késztetést arra, hogy a következő bokorban meghágják a nőt, mint egy vadember az őskorban.
Egy élesebben kivillanó dekoltázs, vagy egy hosszú, formás comb sem jogosít fel senkit arra, hogy a másikat túlszexualizálja és bármilyen módon minősítse. Mindenkinek lehet véleménye, de nagyon egyszerű: ha nem kérdeznek, tartsd meg magadnak. Pláne akkor, ha abban burkolt fenyegetés is elhangzik.
Nincs jogod beleszólni abba, mit visel egy nő. És nekünk sem kell az engedélyed vagy jóváhagyásod ahhoz, hogy azt vegyünk fel, amit jónak látnunk. A nő nem díszlet. Nem köztulajdon. Nem kell megfelelnie a férfiak ízlésének, erkölcsi mércéjének vagy kicsinyes félelmeinek. Nem kell bocsánatot kérnie a testéért, a hangjáért, az erejéért, a szabadságáért.
Amit viselünk, az nem meghívó. Nem egy szexuális ajánlat. Nem egy villogó „gyere rám”-üzenet.
A ruha soha nem beleegyezés.
Soha!
