„Vannak olyan szituációk az életben, ahol az ember nem mérlegel!” ‒ Ivett, egy leukémiás kislány nevelőanyukája

Ivett tizenéve elvált, 22 éves fia Bécsben jár egyetemre, 18 éves lánya pedig épp érettségi és egyetemi felvételi előtt áll. Ivett több mint hat évvel ezelőtt döntött úgy, hogy nevelőszülőnek áll, így újabb gyermeknek adhatja meg a lehetőséget, hogy kiszakadjon eredeti környezetéből és jó körülmények és lehetőségek között, szeretetben nőjön fel. Jelentkezett az SOS Gyermekfalvak tanfolyamára, amit gyermekeivel együtt végzett el és hamarosan megkapta a működési engedélyt. Nem sokkal később már jött is az ajánlat, hogy nevelőszülőt keres egy újszülött baba. 

„Megbeszéltem a gyerekekkel és igent mondtunk ‒ meséli Ivett. ‒ egyetlen éjszaka alatt kompletten berendezett babaszobát varázsoltunk a fiammal az érkező újszülöttnek. Másnap beadtuk a kórházban a szülészeten a ruhákat és a hordozót, hamarosan nyílt az ajtó és kiadták a babát. Arra gondoltam, ez viszonylag könnyű szülés volt, de a java még csak most kezdődik. Kecskemét legnagyobb cégénél dolgozom, ott jeleztem, hogy nevelőszülő lettem és egy csecsemőt fogok hazahozni, de GYES-re nem tudtam elmenni, mivel visszaesett volna a fizetésem. Aztán jött a COVID és „megoldotta” a helyzetet, teljesen hivatalosan dolgozhattam otthonról a baba mellől. Nagykőrösön összeköltöztünk a szüleimmel egy családi házba, így volt segítségem is.” 

Mire a COVID elmúlt, Fanni bölcsődébe mehetett. Két évig minden rendben volt, az utolsó pár napban azonban a gondozók jelezték, hogy a kislánynak nincs étvágya, csak szomjas és sokat fekszik. Fanni arra is panaszkodott, hogy fáj a lába, nem bír menni. Ivett akkor még nem gondolt semmi rosszra, bár látta a visszaesést, hiszen korábban nagyon aktív volt a kislány. Amikor vége lett a nevelési évnek, a család Horvátországba ment nyaralni. Fanni hazafelé belázasodott. Hétfő reggel, hosszas vizsgálat után, sürgősséggel vérvételre küldték. 

„Miután hazaértünk, három percre rá ott állt a gyermekorvos a kapunkban és azt kérdezte, él-e még a gyermek. Nem hittem a fülemnek, hisz nem látszott a kicsin semmi komoly. Azt mondta az orvos, hogy az élettel össze nem egyeztethető lett a véreredménye. Azonnal beutaltak a kecskeméti gyermekintenzívre. Még nem tudták, mi a baj, de azt igen, hogy konkrétan a gyerek életéért kell küzdeni. Este már nem volt magánál, annyira ingadozott a vérnyomása.” 

Másnap Fannit rohammentővel vitték Szegedre, ahol ritka megszakításokkal kilenc hónapot töltöttek Ivettel. Körülbelül két hét után tudták meg, hogy Fanni leukémiás. Ivett nyár végén gyakorlatilag eltűnt nevelt gyermekével otthonról és csaknem két hónapig nem tudott hazamenni. Másik két gyermeke tanévkezdését, tankönyv-vásárlásait mind szülei intézték. Ivett szerint gyermekei fantasztikusan helyt álltak ebben a nehéz helyzetben, de lelkileg őket is szörnyen megviselte. Mondhatni, hirtelen felnőttek… 

„Néha úgy éreztem magam, mint egy ártatlanul bebörtönzött ember, mégis vannak olyan szituációk az életben, ahol az ember nem mérlegel. Ha egy kisgyereknek van rám szüksége és én vállaltam, hogy vigyázok rá, akkor ez nem lehet kérdés. Az SOS Gyermekfalvak munkatársai nagyon sokat segítettek, kapok pszichológus és anyagi segítséget egyaránt. A családomnak is hálával tartozom, hogy végig mellettünk álltak, állnak. Hatalmas anyagi kiadás a sok gyógyszer és az ingázás, a lelki oldalát pedig el sem tudom mondani, milyen.” 

Tóthné Farkas Ágota az SOS Gyermekfalvak nevelőszülői tanácsadójaként segíti Ivettet és Fannit. Tőle tudjuk, hogy Fanni egy ötgyermekes család tagja, mind a négy testvére állami gondoskodásban nevelkedik, azonban szülei eddig rendszeresen látogatták, édesanyja pedig dolgozik azon, hogy visszakaphassa lányát, így Fanni eddig még nem került örökbefogadható státuszba. Ivettnek addig is minden segítséget megad a szervezet: pszichológust, szupervízort, más tanácsadókat biztosít, ha arra van szükség. 

„Nagyon igyekszünk arra koncentrálni, hogy valóban mire van szüksége Ivettnek és én úgy látom, hogy Fanni mellett azt szeretné látni: legyen valaki, aki a családját támogatja ebben a nehéz időszakban ‒ fogalmaz Ágota. ‒ Így lettem én egy személyben a tanácsadója, a barátnője, a sofőrje, mindent megteszünk értük, amire csak szükség van. Sokszor annyi is elég volt, hogy elmentem hozzá a kórházba, kiültünk a folyosóra és jól kisírtuk magunkat egymás vállán vagy épp együtt nevettünk. Gyakran maradtam ott Fannival, hogy Ivett legalább egy kávét tudjon inni, de sokszor vittem az édesanyját is a kórházba tiszta ruhával, étellel. Egészen hétköznapi dolgokban tudtam őket legjobban segíteni.” 

Ágota három ilyen komoly esettel találkozott, mióta az SOS Gyermekfalvaknál dolgozik, de még soha nem fordult elő, hogy betegség miatt egy nevelőszülő ne vállalta volna tovább a rá bízott gyermek nevelését. Az SOS Gyermekfalvak anyagilag is segíti az Ivetthez hasonló nevelőszülőket, fizetik az útiköltséget és a gyógyszerek, krémek, pelenkák árába is besegítenek, hiszen ezek is komoly terheket rónak a nevelőszülőre.  

Ahogy Ivett fogalmaz, természetesen neki is feltették a kérdést, hogy visszamondja-e a nevelőszülőséget az adott helyzetben, de neki soha nem fordult meg a fejében ilyen döntés.  

„Lelkileg nagyon megterhelő látni, amikor egy apró emberke beteg, fájdalmakkal, depresszióval küzd, aki még szinte el sem kezdte az életét. Aki teljesen szobatiszta volt, mégis újra pelenkás lesz, összedagad a szeme a szteroidos gyógyszerezésektől, harmadszorra hullik ki a csodás göndör haja. Fanni tudatában van annak, hogy beteg. Óvodás közösségbe még nem járhat, bár nagy igénye lenne rá, így csak egyéni fejlesztő programokra tudunk járni. Szerencsénkre a kórház megadta az engedélyt, hogy szeptembertől újra óvodába járhasson, ami nagy könnyebbség lesz a családnak. A kemoterápiás kezelések alatt 50-60 nap után lehet két három napra hazavinni, ha állapota engedi. A legutolsó ilyen tavaly májusban lezárult, azóta a két éves gyógyszeres fenntartó kezelést kapja. Még mindig gyakran zsibbad és fáj a lába, csípője. Több komoly műtéten, lumbálásokon van túl és hamarosan újabb csontvelő-biopszia vár rá. A betegsége egyelőre szinten tartható és körülbelül 80 százalék az esélye, hogy nem újul ki.”