„A kórházban többször voltam szemtanúja annak, hogy durván etették a babákat” – Éva története
Az első anyák napja: „Nekünk a szívünkbe született, de nem felejthetem el, hogy volt egy életet adó”
2024 nyarán lett meg a végleges a határozatunk, hogy alkalmasak vagyunk az örökbefogadásra és 3 hónap múlva már telefonáltak, hogy van egy 4 hónapos gyermek, aki szülőkre vár. Titkos örökbefogadás volt, ezért nem sok mindent tudunk róla. Felhívtak a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálattól (TEGYESZ), kérdezték, hogy fogadókészek vagyunk-e, van-e minden. A férjem éppen az egyetemen volt vidéken, én meg betegen feküdtem. Mondtam, hogy persze, nekünk első a gyerek, mindent megoldunk.
Ahogy jobban lettem, mentünk megnézni a kórházba. Szerelem volt első látásra. Ő a szívünkben született meg, ennek így kellett lennie, de nem gondoltuk, hogy ilyen gyorsan fog történni. Amikor bementünk hozzá a kórházba, fel kellett venni egy védőruhát, maszkot a fertőzésveszély miatt. Egyből megfogta az ujjamat és nem engedte el. Nagyon pici volt és nem volt jó állapotban.
Iszonyú karikásak voltak a szemei, láttam rajta, hogy beteg. Visszamaradt egy súlyosabb felsőlégúti megbetegedése is, ami ráment a fülére, hónapokig tartott, mire kikezeltük belőle.
A kórházban többször voltam szemtanúja annak, hogy durván etették a babákat. Amikor meg akartuk simogatni a 4 hónapos gyermekünk, megijedt, elhúzta a fejét, valószínűleg elég erőteljesen bántak vele.
Mostanra már nem ijedezik, behozta a korának megfelelő fejlődési szinteket, de nagyon el volt csúszva. Nem fordult át nagyon sokáig, el is vittem fejlesztőhöz, rendszeresen csináljuk otthon a gyakorlatokat és visszük babaúszásra. Nyugodt baba, de látom, hogy maradt benne nagyon sok feszkó, muszáj ezekkel már most foglalkozni.
Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)
A kórházba hat új baba érkezett azon a héten, amikor én ott voltam, akiket örökbe akartak adni. Előtte már elvittek onnan hármat, egyik 5 hónapos volt, a másik kettő kevesebb. Pedig nagyon sok örökbefogadó van, akik sorban állnak gyerekért, de persze nem mindegy, hogy milyen feltételeket szabnak. A mi kikötésünk az volt, hogy olyan egészségügyi problémával fogadunk csak gyereket, ami gyógyítható, származási kikötést nem tettünk, nem érdekelt, hogy roma, vagy más nemzetiségű a szülő, nem számított az sem, hogy fiú vagy lány. Igennel válaszoltunk arra, hogy ismeretlen szülőtől származó gyereket is elfogadunk. Annyi volt a feltételünk, hogy 0-6 hónapos legyen, mert ez a négy hónap is érezhető.
Anyakönyvezés nélkül élő csecsemő, titkolt terhesség, vér szerinti szülőnek hálás családok. Az SOS Gyermekfalvak Az első anyák napja című kampányában utánajárt, hova kerültek azok az újszülöttek, akiket a szülést követően kórházban hagytak a szülők. Az alapítvány örökbefogadó anyák történetein keresztül mutatja be az nlc-n, mi történik az elhagyott csecsemőkkel a kórház falai közt, mi történik, amikor hosszú hetek, hónapok után végül családba kerülnek. A megszólaló anyák mind az örökbeadási folyamat felgyorsítása után kaptak rövid időn belül kisbabát.
Éves szinten ezernél több csecsemő tölti élete első hónapjait kórházban, mert szülei elhagyták, vagy nem tudják hazavinni. 2024. júliusa óta, az új szabályozás szerint, ha az anya vagy más családtag 6 hétig nem jelentkezik, örökbeadhatók lesznek. A babák 80 %-át azonban látogatják, többségükről nem mondtak le a szülők, csak életkörülményeik miatt nem tudják hazavinni. Van olyan gyermek, aki akár 1 évet is kórházban tölt.
Abban az időszakban, aminek az érzelmi kötődés, a bizalom kialakulásáról kellene szólnia, egyedül vannak. Mindez azért, mert nincs elég nevelőszülő, aki befogadja őket. Az SOS Gyermekfalvak jelenleg is várja nevelőszülők jelentkezését Budapesten, Kecskeméten, Orosházán és a települések 60 kilométeres körzetében.
Nagyon érzékeny volt a gyerek, a kórházban töltött négy hónapot nagyon megjegyezte.
Sokkal többet éreznek ezek a pindurkák, mint egy felnőtt. Amennyi ideig távolt volt, annyi idő kellett neki a regenerálódáshoz, négy hónap kellett neki, hogy megérkezzen.
Munkás időszak volt ez a négy hónap. Nagyon sokat beszélgetek vele, elmondom neki, mi történt aznap, mit adok neki enni, sokat sétálunk, énekelünk, mesét olvasunk, játszunk, nagyon sokat ölelgetjük, puszilgatjuk. Már nem húzódik el, engedi.
Nekünk a szívünkbe született, de nem felejthetem el, hogy volt egy életet adó, hisz neki is köszönhetjük a gyermekünket. Az első pillanattól kezdve készítek neki egy kis könyvet az élettörténetéről és majd odaadom neki, amikor annyi idős lesz, hogy érett rá, és ő tudja majd folytatni.
Azt gondolom, így lesz teljes az ő élete. Biztosan rossz lesz neki, amikor tudatosul benne, hogy egyszer lemondtak róla, de úgy akarjuk nevelni, hogy ne érezze ezt tragédiának, mert el kell fogadni, hogy így alakult és hogy végül milyen jó élete lett. Nem egyszerű. Ez nagyon nehéz mindkét oldalnak, nekem sem könnyű feldolgozni, hogy nem én hordtam ki. Szerintem ezzel is kellene foglalkozni, hogy hogyan lehet feldolgozni, hogy senki se sérüljön. Ez egy szimbiózis, a gyerek mindent érzékel. Ha valaki nem foglalkozik ezzel a hiánnyal, lehetnek problémák az anyánál és a gyereknél is, mert egymásra hatnak.
The post „A kórházban többször voltam szemtanúja annak, hogy durván etették a babákat” – Éva története first appeared on nlc.
