A hongkongi Aspex hedge fund – amely 14 milliárd dollárt kezel, és 9,23 százalékos részesedést szerzett a vállalatban – nyíltan sürgeti, hogy bizonyos üzletágakat tegyenek ki eladásra, de rajtuk kívül más befektetési alapok is nyomást gyakorolnak a menedzsmentre. Már 2024 tavaszán is ott lebegett a részvényesi lázadás lehetősége, amikor a New York-i Sachem Head hedge fund képviseletében Scott Ferguson támadásba lendült, ám Östberg akkor ügyesen rendezte a helyzetet, bevette az aktivista befektetőt a felügyelőbizottságba.
Nemrég még Östberg és Lund is elismerték egy nyílt levélben, hogy a részvényárfolyam „mindannyiunk számára csalódást keltő”, és megígérték, hogy megfontolnak bizonyos „stratégiai opciókat”, például egyes piacok eladását vagy részleges tőzsdére lépéseket. Östberg eddig sem riadt vissza a radikális döntésektől, 2018-ban például eladta a németországi üzletágat, hogy tőkét biztosítson a globális terjeszkedéshez. Most azonban több befektető kétli, hogy épp ő kezdeményezné a feldarabolást.
A nyomás nagy. A befektetők állítólag február végéig szeretnék látni az első konkrét lépéseket, beleértve egyes üzletágak licitálási eljárásának elindítását is.
Rövid távon a dél-amerikai üzletág eladása tűnik a legkézenfekvőbbnek. Potenciális vevőként elsősorban a Prosust, a Delivery Hero legnagyobb, 27 százalékos részvényesét emlegetik. Ők a dél-afrikai Naspers csoport tagjai, és már most is uralják a brazil piacot az iFood szolgáltatással, a helyi Delivery Hero felvásárlása pedig logikus lépés lenne érdekeltségeik egyetlen ökoszisztémává gyúrásához. A Prosus vezérigazgatója a brazil Fabricio Bloisi.
De mostanra már a Delivery Hero teljes felvásárlása is reális forgatókönyvnek tűnik, ebben az esetben is Bloisiék számítanak az első számú jelöltnek.
Úgy tudni, Bloisi és csapata 2024-ben hónapokon át dolgozott a teljes akvizíció előkészítésén, Östberg azonban – a pletykák szerint – a Talabat részleges tőzsdére vitelével sikeresen hárította a kísérletet. Bloisi végül a Just Eat Takeaway felvásárlása mellett döntött.
A helyzetet az EU versenyhatósága is bonyolítja. Az Európai Bizottság ugyanis csak azzal a feltétellel engedélyezte a felvásárlást, hogy a Prosus 2026 augusztusáig drasztikusan csökkenti részesedését a Delivery Heróban, egészen egy számjegyű százalékos szintre – több bennfentes szerint „5 százalék alá”. Östberg számára ez azért problémás, mert ezzel elveszítheti horgonyrészvényesét. „Ha a Prosus megválik a részesedésétől, Niklas elveszíti a védelmét” – fogalmaz egy bennfentes.
Ezáltal a Delivery Hero viszonylag gyorsan felvásárlási célponttá válhat az Uber, a DoorDash vagy a Meituan számára.
Az Uber vezérigazgatója, Dara Khosrowshahi állítólag már mérlegelte is ezt az opciót. Az Uber korábban nyélbe ütött egy megállapodást a Delivery Heróval a tajvani üzletág 950 millió dolláros felvásárlásáról, egyúttal 300 millió dollárt fektetett a cégbe. A felvásárlási ügylet azonban 2025 márciusában meghiúsult a versenyhatóságoknál, amelyek 90 százalékos piaci dominanciát láttak benne. A koronaékszernek számító Dél-Korea esetében viszont valószínűleg nem lennének kartelljogi aggályok, ott ugyanis az Uber Eats már 2019-ben kivonult. Az Uber Eats legújabb terjeszkedési terveiről a múlt heti Forbes Checkoutban írtam.
A Meituan eközben a nemzetközi márkájával, a Keetával a Közel-Keletet támadja, ahol a Delivery Hero különösen erős. A felvásárlások eddig nem szerepeltek a kínaiak stratégiájában, azonban egyre több jel utal arra, hogy rászorulhatnak. Östberg Talabat-szolgáltatása ugyanis sikeresen védi a piaci pozíciókat, információk szerint a Szaúd-Arábiában és a régió más országaiban folytatott ügyes lobbizás révén elérte, hogy törvények szülessenek a kiszorító árazás ellen. Ennek következtében a Meituan nem tud olyan gyorsan terjeszkedni, mint akár Hongkongban.

Van azonban még egy forgatókönyv, amelynek Östberg szintén nem örülne. Mi történik, ha a Prosus mégsem az EU által előírt módon adja el a részesedését? Bloisi nemrég kijelentette, hogy „nincsenek tervei nagyobb fúziókra és felvásárlásokra”, de szinte minden alkalmat megragadott annak hangsúlyozására, mennyire szívesen fektetne be 10–15 milliárd dollárt Európában – ha hagynák.
Bennfentesek szerint Bloisi lázasan keresi az utat, hogy valamilyen módon mégis bekebelezhesse legalább a Delivery Hero egyes részeit.
A piaci pletykák szerint a Prosus már az első ajánlatokat is elutasította a Delivery Heróban birtokolt részvényeire. A helyzet számukra sem egyszerű: ahhoz, hogy zöld utat kapjanak az EU versenyhatóságától, a Just Eat Takeaway-birodalom egyes piacait el kellene adniuk, ebben az esetben talán megnyílhatna az út a felvásárlás előtt.
A J.P. Morgan elemzői már 2024-ben felvetették az ötletet, hogy a Prosus lenyelhetné mindkét vezető európai szereplőt, és egyesíthetné őket saját márkájával, az iFooddal. Így jelentős szinergiákat lehetne realizálni – beleértve a vezérigazgatói pozíciót is. Az elemzők nevet is adtak a koncepciónak: JustiFoodHero.
A kérdés tehát az, hogy ha tényleg beindul a lavina, akkor még mindig ott lesz-e Östbergnél a lavinavédelmi felszerelés, vagy végképp elsodorja az ügy.