Megbillent a lengyel-magyar barátság, a befektetőnk ezért kivonult, a szekrényben meg nem volt pár milliárd – mi történt a Doktor24-nél?

Az ország egyik legnagyobb egészségügyi szolgáltatója tízmilliárdos befektetésből a tízszeresére nőtt, de nehéz időszakon van túl. A külföldi befektetők hirtelen kivonultak, az alapítók újabb milliárdokat tettek a cégbe, így mindenki mást is kivásárolva az megint tisztán magyar magánkézben van.

Kóka János és Lancz Róbert, a Doktor24 két nagytulajdonosa most azt mondja, a nyereségességet visszahozták, az ambíciókat megtartották, és a receptet is látják, hogyan ne nőjön az egekbe a magánrendelések ára.

---

Forbes.hu: Néhány kiemelkedő év után 2025 gyengébbnek tűnt a teljes egészségügyi magánszektorban, a Doktor24 is mintha visszavett volna a lendületéből. Nem voltak új akvizíciók sem, holott korábban megindult egy látványos országos terjeszkedés. Mi okozta a megtorpanást?

Lancz Róbert: Mi továbbra is növekedtünk, a tavalyi évet csoportszinten már 17–18 milliárdos árbevétellel zártuk, idén átlépjük a húszat, és ennél még sokkal komolyabbak az ambícióink.

De mi történt a külföldi befektetőkkel? Amikor legutóbb beszélgettünk, két nagy nemzetközi alapnak (a V4C és az Ananda Impact Fundnak) is nagy tervei voltak, tízmillió eurót fektettek a cégbe, nem úgy tűnt, hogy csak egy-két évre tervezik a közreműködésüket. Miért fordítottak hátat?

Kóka János: Valóban az volt a terv, hogy végigkísérik a Doktor24-et egészen egy tőzsdei bevezetésig. A covid idején kifejezetten türelmesek is voltak, együtt akviráltunk, kórházat építettünk, fejlesztettünk, tudatosan mentünk előre, vállalva az ezzel járó beruházásokat, veszteségeket. Hiszen amikor kórházat építesz, akkor nemcsak gépekbe kell beruháznod, hanem emberekbe is, ami egy darabig termeli a veszteséget. Ez egy nagyon tőkeintenzív és nagyon hosszú távú megtérüléssel bíró iparág. Aki itt rövid távú profitot keres, az rosszul jár.

Aztán a geopolitikai körülmények megváltozása miatt elhagyták Magyarországot. A szektortól és a Doktor24-től független okok miatt.

Pontosan milyen geopolitikai körülményekre kell itt gondolni?

K. J.: A legnagyobb befektetőnk egy lengyel befektetési alap volt (a V4C), a meghatározó befektetője a lengyel állami befektetési és fejlesztési bank. A lengyel–magyar politikai barátság megbillenése után egyik pillanatról a másikra úgy döntöttek, hogy elhagyják Magyarországot. Úgy tudjuk, azóta Romániában fektetnek be.

2026.02.06 – Lancz Róbert és Kóka János, a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató 2026.02.06 – Lancz Róbert és Kóka János, a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató alapító tulajdonosai

Mekkora sokk volt? Hogyan zajlott ez a beszélgetés?

K. J.: Teljesen váratlan volt, egyáltalán nem számítottunk rá. Itt ültünk 2023 őszén, ugyanebben a tárgyalóban, egy unalmas board meetingre készültünk. Prezentáltuk az eredményeinket, hogyan állunk a fejlesztéseinkkel, a felvásárlásokkal, integrációval. Akkortájt nyitottuk meg a nagy kórházunkat Őrmezőn négymilliárdos beruházással.

Volt egy pontos finanszírozási menetrendünk és egy egészséges finanszírozási mixünk. Kötvényt bocsátottunk ki, hitelt vettünk fel, bevontunk tőkét, úgy éreztük, hogy látunk előre minden kötelezettséget, és együtt vállaljuk őket.

Majd Bill Watson (a V4C alap managing partnere) rezzenéstelen arccal azt mondta, hogy hiába tesszük mi jól a dolgunkat, sajnálja, ők kivonulnak. Mi meg hazamentünk, mind a ketten kinyitottunk minden szekrényt, és nem találtunk otthon pár milliárd forintot.

Ugyanez a Bill Watson pár évvel ezelőtt azt válaszolta egy kérdésemre, hogy harminc százalékot szoktak éves szinten hozamként elvárni a portfóliócégeiktől. Ha hirtelen ki kell őket vásárolni, ezt is vissza kell nekik fizetni?

K. J.: Nem fogjuk elmondani, hogy pontosan mennyibe került visszavennünk a részünket, de nem, egy ilyen helyzetben a befektetők is tudomásul veszik, hogy nem azon az áron tudnak kiszállni, mint egy tervezett exitnél.

Mi történt ezután?

K. J.: Az első sokk után összeraktuk a finanszírozást, néhány hetünk volt rá, hogy előteremtsük a pénzt egyrészt az ő kivásárlásukra, másrészt azokra a sok százmilliós kötelezettségekre, amiket a folyamatban lévő kórházfejlesztés és akvizíciók miatt egyébként nekik kellett volna betenniük. Itt átmenetileg a Futó csoport is a segítségünkre sietett, mint profi pénzügyi befektetők, és egy nagyon kemény kilenc hónap végén tulajdonképpen csináltunk egy leveraged buyoutot (hitellel történő kivásárlást).

Úgy voltunk vele, hogy ha már így alakult a helyzet, akkor nem szabad, hogy Bill Watsonék egy másik külföldi befektetőnek adják el a részüket. A Doktor24-et mi építettük fel, mi tudjuk, hogy merre akarjuk vinni, mi akartuk visszavásárolni.

L. R.: Így aztán nemcsak a két tőkealapot vásároltuk ki, hanem később a harmadik nemzetközi partnert, az Union Biztosítót is. Ők az országos terjeszkedés megvalósításához kapcsolódtak be, velük alapítottuk joint venture-ben (vegyesvállalatként) az EMH Zrt.-t, és a napokban történt meg a kivásárlás. De ez tervezett, tudatos lépés volt. Velünk voltak, amíg a vidéki hálózatunkat felépítettük, továbbra is ők a legerősebb stratégiai partnerünk, és mi vagyunk az Union legnagyobb ellátóhálózata.

Csak közben újra ott vagyunk, ahonnan indultunk: kizárólag magyar magánszemélyeké a Doktor24, és mi ketten vagyunk a legnagyobb tulajdonosai.

Nehéz időszak volt, mert ráadásul egybeesett azzal, amikor a piac is egy picit megbillent. Begyűrűzött az energiaválság, elszálltak a költségek, egyszerre minden összejött. De már túl vagyunk rajta, két év kellett hozzá, hogy azt mondhassuk, jól jöttünk ki belőle.

Mit lehet egy ilyen helyzetből tanulni?

L. R.: Ez a helyzet elvégeztetett velünk olyan házi feladatokat, amik kényelmesebb időkben nem tűnnek olyan fontosnak. Sokkal jobban odafigyelünk a költségérzékeny működésre, hogy tényleg csak a profitot termelő üzletek és telephelyek működjenek. Volt egy nagy rendrakás a Doktor24 háza táján, kicsit visszavettünk az expanzióból, és az eredmények már látszanak a 2025-ös, de még inkább az idei számainkon majd. Sokkal profitorientáltabbak lettünk, egészségesebb a szerkezetünk és a nyereségünk, és az organikus növekedésünk is megmaradt.

Ezek szerint sikerült visszatalálni a nyereséges működésre is?

L. R.: Igen. Ha kicsit hosszabb távon nézzük, a külföldi befektetők előtt – 2019-ben – egy kétmilliárdos cég voltunk. 2026-ban meghaladjuk majd a húszmilliárdos árbevételt, és miközben a tízszeresére nőttünk, minden olyat kidobtunk a rendszerből, akár nagyvállalati ügyfeleket, üzletágakat is, ami legjobb esetben is nulla eredményt termelt.

K. J.: Ami ma is veszteséges, az tudatosan veszteséges üzletágunk. A kórháznyitás mindenképpen ilyen volt, tudtuk előre, hogy rövid távon nem lehet másképp. Hozzáteszem, most húszéves a Doktor24, de ez alatt a húsz év alatt soha egyetlen fillért sem vettünk ki a cégből. Csak beletettünk, és a következő években is beleteszünk.

Eddig mennyit?

K. J.: Sokat.

Alsó hangon is sok milliárd forint lehet.

K. J.: Csak fejlesztésekre, akvizíciókra, kórházépítésre tízmilliárd forint ment el. De ez ilyen ágazat.

Gondolom azért az a cél, hogy egyszer vissza is jöjjön.

K. J.: Ez könnyen lehet akár húsz–harminc év is, mire például a vállalat-egészségügy, a prevenció vagy a hatékony protokolljaid révén profitot tudsz elérni. Ez nagyon hosszútávfutás. Főleg, mert van például egy masszívan veszteséges tevékenység, amit tudatosan bevállalunk, és továbbra is végzünk, a közfinanszírozott, NEAK-páciensek ellátása (a NEAK a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő, részben vagy egészben téríthet ellátást magánintézményekben is – a szerk).

Csak protetikai és sportsebészeti műtétből az elmúlt öt évben majdnem tízezer beavatkozást végeztünk NEAK-finanszírozással, mind veszteséggel. Csaknem kétmilliárd forintot bukunk rajta, de nem szüntettük meg, valójában ez a Doktor24 legnagyobb CSR-tevékenysége.

Az ellátás minőségében vagy a felhasznált protézisekben, anyagokban ugyanis nincs különbség a magán- és a közfinanszírozott műtéteink között, de a finanszírozásban jelentős. Minden egyes közfinanszírozott csípőprotézis-műtéten sok százezer forintot bukunk, de mivel a miénk az egyik legnagyobb magyarországi végtagsebészeti magánközpont (2019-ben vették meg a tatai Kastélypark Klinikát és építették meg a budapesti telephelyét – a szerk.), nem tehetjük meg, hogy ezt elengedjük. Különben még jobban elszállnának a várólisták, és így tudunk kellő számú műtétet biztosítani az orvosainknak is. Ez kell a rutinhoz, a még jobb szakmai színvonalhoz. Ezért lettünk az elsők között nemzetközileg is jegyzett robotsebészeti központ, és most már két legújabb generációs robottal végezzük a műtéteket.

2026.02.06 – Kóka János és Lancz Róbert, a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató alapító tulajdonosai

L. R.: Szektorszinten jól látszik, hogy néhány százmillió forintos árbevétel mellett lehet tartósan profitábilisan működni. Ebben a kategóriában nagyon sokan vannak. De amint elkezdenek bemenni a milliárdos mezőnybe a szolgáltatók, ott már nagyon komoly beruházások kellenek. Már nem elég az ötszáz négyzetméteres rendelő, kell egy háromezer négyzetméteres központ. Már nem elég egy kis családi ház, kell egy A kategóriás irodaház. Egész mások a bérleti díjak, az apparátus, ezt az ugrást meg kell tudni finanszírozni.

Nekünk most hatezer négyzetméternyi területünk van, ebben még van tartalék, tudunk nőni anélkül, hogy rögtön kinőnénk. De akkor megint nyitnunk kell egy újabb háromezer négyzetméteres központot, ami egy ideig részben üres lesz, azt fel kell futtatni, megint meg kell finanszírozni, és így tovább. És mivel ez is méretgazdaságossági biznisz, mint sok más szektor, közelíteni kell a maximális orvos-beteg találkozóig, a minél nagyobb kihasználtságig, és optimalizálni kell a működést. Ezen nagyon sokat tudtunk javítani.

Mi a recept rá, hogy a magánrendelések ára ne nőjön úgy, ahogy az elmúlt években nőtt? Ma egy sima konzultációért 35–40 ezer forintot kell kifizetni, ez sokaknak nagyon nagy teher.

L. R.: Az ellátás legeslegdrágább eleme az orvos, az ő idejét érintő pazarlásokat kell a minimálisra szorítani. A saját házunk táján is folyton nézzük, hogy az egy betegre szánt húsz–harminc percből mennyi a nettó gyógyítási vagy szűrési idő. Vizsgálattípustól függően lehet, hogy csak hat, nyolc, tíz perc, de sokszor a vetkőzéstől az öltözésig, a receptíráson át is ott ül az orvos, valójában feleslegesen.

Apróságnak tűnhet, de az így megnyert percekkel elképesztően sokat – több megvizsgált pácienst – tudna nyerni az egész szektor, nem csak a magánegészségügy. Ráadásul a szakdolgozók is sokkal motiváltabbak, ha nem silányítjuk gépíróvá őket, hanem önállóan foglalkozhatnak a betegekkel. Ez visszatérő témánk a Primus Egyesületen belül is, de ehhez struktúrákat és jogszabályokat is kellene változtatni, és meg kellene győzni a pácienseket is, hogy ettől nem kapnának rosszabb ellátást.

Csak így lehet megakadályozni, hogy a mai 35–40 ezer forintos díjak pár éven belül ne legyenek 60 ezer forintosak.

K. J.: Hadd tegyek még hozzá valamit a személyes történetemből. Orvosként végeztem, és ha egyetlen okot kell kiemelnem abból, hogy miért nem maradtam a pályán, akkor az pont ebből fakad. Hat év egyetem, majd szakképzés, tehát több mint tíz év után végre odaállhatsz a műtőasztal mellé, és azzal szembesülsz, hogy az időd tíz–tizenöt százalékában végzed csak azt a munkát, amit tanultál. Ma minden adott ahhoz – egy jó logisztikai rendszer, jó back office, az MI, a robottechnológia –, hogy felvigyük a hatékonyságot nyolcvan százalék fölé.

Az ápolóknál, a szakdolgozóknál forradalom lesz. Paradox módon pont a technológia miatt elképesztően felértékelődött a szerepük.

A human touch, az emberi odafordulás, érintés, emberi tájékoztatás, empátia, személyes felelősségvállalás annál fontosabb, minél több mindent automatizálunk. Egy jól működő egészségügyben sokkal több lehetőséget, feladatot, felhatalmazást és megbecsülést kell adnunk a szakdolgozóknak, hogy mellette csúcsra járathassuk az orvosainkat, de ne égessük ki őket. Ez nagy technológiai és kulturális váltás lesz.

Hol lesz a Doktor24 egy-két év múlva? Lesznek újabb akvizíciók?

K. J.: Országos hálózatot építő platform szeretnénk lenni, amelyik minőségi szolgáltatást tud tömegesíteni. Ebben semmi változás nincs: nem egy-egy terület specialistája akarunk lenni, hanem népegészségügyi szempontból is értelmezhető méretű és spektrumú szolgáltató, ahol a prevenciót, a diagnosztikát, a járó- és fekvőbetegellátást, rehabilitációt, tehát az egészségügyi értéklánc minden szegmensét lefedjük nagy kiterjedéssel. Gyerek- és felnőttgyógyászatban is. És szeretnénk visszatérni ahhoz a korábbi gyakorlatunkhoz, hogy az organikus fejlődés mellett akvizíciókkal is növekszünk. Erre főként a Nyugat-Balkánon, illetve Erdélyben látunk esélyt, de minden tárgyalásunkat NDA (titoktartási kötelezettség) védi.

2019 és 2026 között a tízszeresünkre nőttünk, ez az ütem nyilván nem tartható, de három év alatt valószínűleg meg tudjuk duplázni a mai bevételünket, fel tudunk menni negyvenmilliárd forintra, és elérhetünk egy egészséges, tízszázalékos EBITDA-rátát, ami négymilliárd forintot jelent. Ez már a tőzsdén is vonzó méret, ezt régóta célozzuk.

El is kezdtük a tőzsdei felkészülésünket, mert szerintünk az egészségügyi ágazat fájóan hiányzik a magyar tőzsdéről. Érdekes történet lenne, magas közkézhányaddal.

2026.02.06 – Kóka János és Lancz Róbert, a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltató alapító tulajdonosai

Fejnehéz az ország, a magánegészségügyi piacunk is. Mekkora a potenciál Budapesten kívül?

K. J.: Nagyon nagy. Rengeteg ipari fejlesztés történt, új gyárak, utak épültek, nekünk tehát oda kell mennünk, mert ezek a helyek ellátásért kiáltanak. Vannak városok, amelyekben sok tízezer új munkavállaló jelent meg, és kell az egészségügyi intézmény. Pakson például új klinikát nyitottunk, mert nem várható el, hogy a városra tervezett szakellátói rendszer hirtelen atomreaktor-építő munkások ezreit is ellássa a szabadidejében. Ahogy a gazdaság nő és változnak a gazdasági centrumok, úgy kell erre reagálnunk.

De az egyik legnagyobb váltás, ami úgy általában az egészségpolitikában zajlik a világon mindenhol, az az, hogy át fog állni az egészségügy a betegség finanszírozásáról az egészség finanszírozására. Ezt hagyományosan prevenciónak hívjuk, de ha ezt a szót kimondom, mindenki elalszik. Holott itt elképesztő tartalékok vannak, és az egyetlen megoldás, hogy ezeket mozgósítjuk.

A leggazdagabb országok, Luxemburg, Svájc, Dánia vagy Szingapúr se gazdagok annyira, hogy a társadalom minden rétegének állami oldalról biztosítsák az ingyenes hozzáférést a nemzetközileg elérhető legmagasabb színvonalú egészségügyi szolgáltatáshoz. Ez nekik se sikerülhet. Viszont sikerülhet az egészségmegőrzés. A következő évtizedek legnagyobb trendje ez lesz.

Ha a prevenció hallatán el is alszik mindenki, a longevityre, mint új fogalomra épp felkapja a fejét. A magánszolgáltatóknál is megjelentek kifejezett longevitycsomagok. Tartós irány vagy rövid hájp?

L. R.: Aki úgy gondolkozik a longevityről, hogy holnap megnyitom a longevityszalonomat, és megcsinálom a tuti bizniszt, az nagyot téved. A longevity nem új termék, nem új biznisz, hanem nagyon hosszú távú, szemléletformáló feladat. A mai negyveneseknek, ötveneseknek kiemelt szerepük van ebben. Nekik kell apró lépésekkel mintát mutatniuk a gyerekeiknek azzal, hogy például sportolnak, nem dohányoznak, nem esznek zsírosan.

Mi a longevitynek egy nagyon fontos ágára fókuszálunk, az elhízás elleni küzdelemre, mert ennek valódi népegészségügyi jelentősége van. Az elhízást nem esztétikai problémának, hanem funkcionális, egészségügyi problémának, betegségnek tekintjük. Metabolikus szindróma néven kezeljük, és a különféle gyulladásos folyamatok, zsírfelhalmozódás, kardiovaszkuláris, neurodegeneratív és daganatkockázatok összességeként azonosítjuk. Százharminc kilós embereket fogyasztunk le száz kiló alá az erre létrehozott Testközpontunkban, és tartjuk is őket ott. Nem csodaszerekkel, hanem táplálkozással, életmódváltással, gyógyszerrel vagy anélkül, végig orvosilag kontrolláltan.

Sok száz ügyfelünk van, de Magyarországon egyébként több mint ötmillió elhízott és túlsúlyos ember él. Nekik kellene valahogy megtanítani a társadalmi státusztól, vagyoni helyzettől függetlenül is hozzáférhető táplálkozást, mozgást, stresszkezelést, alvássegítő mintázatokat.

K. J.: És itt az államnak is óriási a szerepe. A kedvenc longevitypéldám az Észak-Karélia Projekt még 1972-ből. Az akkori finn elnök megelégelte, hogy az észak-karéliai bányászvárosokban mennyire egészségtelenül és milyen rövid ideig élnek az emberek, ezért elindított egy népegészségügyi programot. Kampányokkal, szűrésekkel tíz év alatt gyökeresen megváltoztak a halandósági statisztikák. Az ott élők visszavettek a káros szokásaikból, például a dohányzásból, évekkel tovább éltek, sokkal kevesebb betegségük volt. Pedig csak az történt, hogy egy nem túl nagy, de célzott költségvetési támogatással rámentek a prevencióra.

A legnagyobb ösztönző ebbe az irányba a biztosítás lenne. A biztosítónak elemi érdeke, hogy egészségben tartson, hiszen neki az a buli, hogy kevesebbet kell költenie a gyógyításodra, és ha még életbiztosítást is kötsz, akkor azt minél később kell kifizetnie.

Nagyon össze van vasalva a te biológiai érdeked és a gazdasági érdek.

Az a jó társadalombiztosítás, és az a jó egészségbiztosítás, ahol az egyéni biológiai érdeked és a társadalom biztosítási érdeke összetalálkozik. Ma ez nincs így, de azt jósoljuk, hogy a következő tíz év legnagyobb trendje az intézményi finanszírozás megjelenése lesz a magyar egészségügyben.

Nagyon régóta várják ezt a piaci szereplők, de csak nem akar berobbanni…

L. R.: Egyrészt az állam nem ösztönzi eléggé, másrészt van a fejekben egy sajátos hozzáállás. Ha egy cég vásárol biztosítást a dolgozóira tízmillió forintért, majd év végén bekéri az adatokat, és azt látja, hogy hétmilliónyit költöttek el a kollégák egészségügyi szolgáltatónál, akkor azt mondja, hogy ja, hát ez nem éri meg, kidobtunk hárommilliót. Magánemberként sokan gondolkoznak ugyanígy, rövid távon akarnak jól járni. Nem értik meg, hogy majd lesz olyan év, amikor tizenötöt vesznek ki a tíz helyett. Rengeteg oktatásra van szükség ezen a területen.

K. J.: És arra is, hogy használjuk a technológiát. Olyan szolgáltató már ma is van a piacon, aki pár millió forintért megcsinálja a genetikai, mikrobiom- és metabolomikai profilodat, és ezek alapján ajánl életmódot, de ezzel néhány száz, legfeljebb néhány ezer embert ér el. Mi azt szeretnénk, ha sok millió ember havonta egy ebéd áráért hozzájuthatna egy olyan programhoz, ami érthető, és nagyon konkrét egészségnyereséget ígér.

Van is egy ilyen fejlesztésünk, de sokat nem mondhatok róla, mert még kezdeti fázisban van. Endokrinológusból, gasztroenterológusból, belgyógyászból, dietetikusból, különféle élettanász kutatókból, biológusokból álló csapat fejleszti azt a szolgáltatást, ami tényleg elérhető lehet tömegeknek is. Nagyon bízunk a mesterséges intelligenciában, az MI hozhatja el a longevity forradalmát.

Ma minden második felnőtt karján van valamiféle okoseszköz, vagy van a zsebében okostelefon. Csomó mindent mérünk már ma is magunkon, de amikor elmegyünk szűrővizsgálatra, nem mutatjuk meg, és nem konzultáljuk meg a méréseinket. Ez persze kétirányú,

az orvos se mondja, hogy látom, Kóka úr, van egy ilyen órája, nézzük már meg, milyen adatokat mért mostanában.

Pedig ha ezeket a méréseket összekapcsolnánk az EESZT-vel, olyan prediktív analíziseket is csinálhatnánk, hogy kis túlzással nem akkor indul el a mentő, amikor szívinfarktust kapunk, hanem már ott áll a ház előtt, mire szívinfarktust kapunk. De leginkább nem is kapnánk szívinfarktust. Ha még mellétesszük az anamnesztikus adatokat, hogy a családi anamnézisből mik a kockázatok és kilátások, azt is elég precízen meg lehetne mondani, hogy mikor és miben fogsz meghalni.