Kiderült, milyen befektetései vannak Szoboszlai Dominiknak
Az apja számolt be róla.
Mi történt? „Nem akartam, hogy Domi három-négy nap alatt elverjen három-négyezer eurót” – idézi fel Szoboszlai Dominik édesapja az Animus Kiadó és a 24 Extra október 3-án megjelenő könyvében, amelyben édesapja meséli el a focista történetét.
Befektetés. A Story számolt be arról a könyv alapján, hogy Szoboszlainak akkor lett először saját jövedelme, amikor tizenhét évesen aláírta salzburgi szerződését. Az összegről azt mondja apja, hogy Magyarországról nézve nem is kevés, ezért úgy döntöttek feleségével, hogy befektetik a pénzt.
„S persze arra a pénzre, amit ő keresett meg, úgy tekintett, hogy ő is költheti el. Fiatalkorúként, pénzügyi ismeretek nélkül”
– meséli. Végül azt javasolta fiának, hogy a fizetésének csak egy kisebb, előre meghatározott részét költse el, a többit pedig bízza a szüleire. „Az ingatlan értékálló, folyton növekszik az értéke, és még havi bevételt is hoz, hiszen ki lehet adni” – érvelt.