azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Rónai Egon: Szépítettem akaratomon kívül a gyermekszegénységi adatokat

0 megtekintés
444
Blurred placeholder

Az Orbán Viktorral készült ATV-interjú legérdekesebb momentuma egyértelműen az volt, hogy egy gyermekszegénységre vonatkozó kérdés simán zavarba hozta a miniszterelnököt, aki végül annyit mondott, hogy a következő interjúban térjenek rá vissza.

Nem véletlen, hogy azóta a kormánymédia fake newst kiált, és álhírnek nevezik az adatot, amit Rónai Egon mondott a műsorban, azaz, hogy a magyar gyerekek 20,9 százalékát érinti a mélyszegénység problémája.

Most a műsorvezető megszólalt, és jelezte, hogy valóban hibás adatot mondott Orbánnak – csak éppen a valós adat még annál is rosszabb:

A miniszterelnöki interjúban szó esett a gyermekszegénységről. Ilyen témát természetesen nem az emlékezetemre hagyatkozva vetek fel, utananézek, ezért van előttem a tablet.Még így is hibáztam, másik adatot említettem Orbán Viktornak, pedig nem akartam szépíteni a helyzetet. Azt mondtam ugyanis, hogy ez minden ötödik gyermeket, 20.9 %-ot érint. Tévedtem, a helyes szám 22.9 %, tehát szépítettem akaratomon kívül. Az adat rosszabb, mint ahogy adásban mondtam

– írta Facebook-bejegyzésében Rónai Egon.

A gyerekszegénységről egyébként valóban sok minden összekeveredett a miniszterelnöki interjúban, bővebben lásd erről tegnapi cikkünket.

Kapcsolódó cikkek