Pszichoterapeuta: „Egy baba nem azért hagyja abba a sírást, mert jól van, hanem azért, mert megtanulta, hogy senki sem fog jönni.”
Egy baba, aki abbahagyja a sírást, nem feltétlenül nyugodott meg. Lehet, hogy egyszerűen megtanulta: hiába jelez, senki sem jön. Guerrero a La Vanguardia című lapnak adott interjújában a szakember többször is hangsúlyozza: „Egy baba nem azért hagyja abba a sírást, mert jól van, hanem azért, mert megtanulta, hogy senki sem fog jönni.”
Ez nem megnyugvás, hanem beletörődés – és hosszú távon is hat.
Klinikai és oktatási tapasztalatai alapján Rafa Guerrero szerint az egyik legnagyobb hiba, hogy a nevelésből gyakran kimarad az érzelmi világ. „Ha a nevelés nem veszi figyelembe az érzelmi világot, annak súlyos következményei vannak.” Ezek nem mindig azonnal jelentkeznek, de mélyek és tartósak. A hangsúly sokszor a viselkedésen, a teljesítményen és a kontrollon van, miközben az érzelmek adják mindennek az alapját.
„A kulcskérdés nem az, hogy miért sír, mérges, vagy válik túlterheltté egy gyerek, hanem az, hogy mire van szüksége, és mit nem kap meg.” (fotó: Getty Images)
Ezt egy találó képpel magyarázza.
Az agy olyan, mint egy ház. A padlásra koncentráltunk, és elfelejtettük az alapot.
A padlás a racionális működés – tanulás, szabályok, teljesítmény –, az alap pedig a kötődés, a biztonság és az érzelmi szabályozás. Ha az alap hiányzik, a felső szintek sem állnak stabilan. „Amikor csak a viselkedéssel foglalkozunk, csak a jéghegy csúcsával törődünk.”
Guerrero nap mint nap találkozik olyan gyerekekkel, akiket „rosszul viselkedőnek” bélyegeznek, miközben senki nem kérdezi meg, mi zajlik bennük.
Nem a viselkedés a probléma, az csak a tünet.
Ha csak ezt próbáljuk megszüntetni, az ok érintetlen marad – és a gond tartóssá válik. „Jobban érezzük magunkat, ha a láthatót korrigáljuk, mintha a láthatatlannal foglalkoznánk” – mondja, pedig a láthatatlan attól még jelen van, sőt, felhalmozódik.
Mindez már csecsemőkorban elkezdődik. A sírás nem szeszély vagy manipuláció, hanem alapvető jelzés.
A baba nem azért sír, hogy idegesítsen; azért sír, mert szüksége van valamire.
Kapcsolatra, biztonságra, megnyugtatásra. Ha erre választ kap, az agya azt tanulja meg: a világ kiszámítható és biztonságos hely. Ha nem, akkor mást: „amikor valami történik veled, egyedül vagy”.
Amikor szorongást tanul a gyerek
Ezért kritikus Guerrero azokkal a módszerekkel szemben, amelyek azt tanácsolják, hogy hagyjuk a babát sírni, hadd „tanuljon”. Szerinte ezek félreértik a fejlődést: „Az autonómiát összekeverik a kapcsolatvesztéssel.”
A gyerek nem önszabályozást tanul, hanem azt, hogy kár segítséget kérni.
Ezek az élmények gyakran nem konkrét emlékként élnek tovább, hanem szorongásként, érzelmi zsibbadásként vagy tartós elégtelenségérzésként.
Guerrero könyveiben – többek között az Oktatás a kötődésben című művében – következetesen amellett érvel, hogy a biztonságos kapcsolat nem „extra”, hanem az érzelmi fejlődés alapja. A gyerekkor nem tűnik el nyomtalanul: ott él tovább abban a felnőttben, akivé válunk. Ahogy ő fogalmaz: „A kulcskérdés nem az, hogy miért sír, mérges, vagy válik túlterheltté egy gyerek, hanem az, hogy mire van szüksége, és mit nem kap meg.”
Forrás: lavanguardia
The post Pszichoterapeuta: „Egy baba nem azért hagyja abba a sírást, mert jól van, hanem azért, mert megtanulta, hogy senki sem fog jönni.” first appeared on nlc.
