Szél Dávid a Szőlő utcáról: „Mondhat bármit is a kormány, a javítóintézetek nem börtönök, a gyerekek pedig nem kis felnőttek”
A Szőlő utcában „57 fogvatartott van, közülük 27-en rablás, 4-en szexuális bűncselekmény, 3-an emberölés miatt. Ezen kívül terrorcselekmény, lopás, kerítés, zsarolás, kifosztás, jármű önkényes elvétele, garázdaság miatt vannak bent ott fiatalok.”
Nagyon durva számok és bűncselekmények ezek, de azért fontos látni a kontextust is.
Talán nem mindenki előtt ismert tény, de a Szőlő utcában előzetes letartóztatásba helyezett gyerekek vannak, akik a büntetőeljárás alatt tartózkodnak csak az intézményben.
Az öt magyar javítóintézetben 2024. március 31-i adatok szerint 314 ellátottat tartottak nyilván. Nagyjából másfél millió gyerek él ma Magyarországon, a gyerekek által elkövetett és felderített bűncselekmények száma 2024-ben 13.194 volt, ennek a legnagyobb része vagyon elleni bűncselekmény. A leggyakoribb a bolti lopás.
A 314 a 13.194-nek nem egészen a 2,4%-a, a másfél milliónak pedig a mintegy 0,02%-a.
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány legfrissebb, 2024-es gyermekjogi jelentése kitér arra, hogy már hat éve csak az elkövetések számát regisztrálják, az elkövetők számát viszont nem. Ezért aztán ha valaki több cselekményt is elkövetett, akkor az többször is bekerül a statisztikába. Regisztráltak például tavaly 763 elkövetést az „információs rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszása” tényálláshoz. De korábbi években egyetlen ilyen esetet sem regisztráltak, tavaly pedig mindet egyetlen megyéből, jó eséllyel feltételezhető tehát, hogy itt egyetlen gyerek ténykedéséről van szó. Lehet ez például egyetlen gyerek által elkövetett tömeges jelszófeltörés is.
Arányaiban ennyi gyerekről beszélünk.
Rendőrök a Szőlő utcai javítóintézet előtt (Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)
Minden ötödik gyerek szexuális bántalmazás áldozata
Amiről meg mindeközben nem, vagy csak alig beszélünk, az a gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. Minden ötödik, azaz mintegy 300.000 gyerek áldozata szexuális bántalmazásnak, de rengeteg gyerek áldozata fizikai erőszaknak, szeretetmegvonásnak is.
Természetesen nem egyrészt-másrésztozni vagy normalizálni szeretnénk az erőszakot, a bűncselekményt, a lopást, ahhoz viszont, hogy a gyerekekről érdemben tudjunk beszélgetni, fontos, hogy ne csak ijesztő számokról, hanem azok jelentéséről is legyen szó.
Szél Dávidról
Tanácsadó szakpszichológus, apablogger és business coach. Szakmájában és magánemberként is a nők/anyák egyenjogúságának, a férfiak/apák emancipációjának elkötelezett híve. Pszichológusként szakmai megközelítése középpontjában a család mint rendszer és az egyén, mint ennek a rendszernek az egyik képviselője, mozgatója áll. Coachként a rész-egész viszonyokat szem előtt tartva módszeresen segíti a klienseit a saját megoldásuk megtalálásában.
Ezeken az ijesztő számokon sokat rontott egyébként, hogy bizonyos bűncselekményeknél a büntethetőségi korhatárt leszállították 14-ről 12-re, ahogy a tankötelezettség 18-ról 16-ra való lecsökkentése sem tett jót a dolognak. A lakhatási, inflációs szegénység egyre erőteljesebb hatásáról, a szociális védőháló lazulásáról nem is beszélve.
Szél Dávid szakpszichológus, apablogger, business coach (forrás: Szél Dávid)
Mert az is a kontextus része, hogy a javítóintézetekben ellátott fiatalok nem bűnözők, hanem bűnelkövetők, akik leginkább áldozatai valaminek. Bántalmazásnak, nélkülözésnek, elhanyagolásnak, nincstelenségnek, pária-létnek, erőszaknak, kiszolgáltatottságnak.
A 314 gyerek tehát elsősorban gyerek, akinek a bűnözés nem a sorsa, a bűnelkövetés viszont a tragédiája lett.
Éppen ezért ezeknek a gyerekeknek támogatásra, segítségre, értő és érzékeny jelenlétre van szüksége. Pont olyan dolgokra, amiknek a megléte mellett nagy valószínűséggel nem lettek volna bűnelkövetők. Viszont, ha ezeket a dolgokat a javítóintézetekben sem kapják meg, akkor aligha számíthatnak ők vagy a társadalom másra, mint arra, ami miatt javítóintézetbe kerültek.
Ahhoz tehát, hogy onnan kikerülve a társadalom integráns részévé tudjanak és akarjanak válni, ahhoz az intézeti időszak alatt is olyan dolgokat kell megkapniuk, amikre egy gyereknek szüksége van.
És ez biztos nem az, hogy megverjék, megalázzák, megrúgják őket. Se az előzetes időszakban, sem később, sem soha.
Bűnhődést akarnak
A társadalom ugyanakkor rettenetesen feszült és tudattalanul fél. Fél attól, hogy ő is bármikor kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. Ismert szociológiai és pszichológiai helyzet ez, ilyenkor a legkönnyebb a legkiszolgáltatottakban, a legelesettebbekben meglátni a bűnbakot. Így aztán a társadalom bűnhődést akar.
Ártottak ezek a gyerekek, viseljék hát annak a következményeit.
De viselik.
Azzal, hogy bezárják őket egy intézménybe. Azzal, hogy bilincsben és vezetőszáron viszik őket a Szőlő utcába. Igen, akár egy 12 éves gyereket is.
De vajon a társadalomnak, aki a bűnhődést akarja, jobb lesz attól, ha – ahogy a videón is láthattuk – egy gyerek fejét beleverik az asztalba, majd a földre rángatva még bele is rúgnak? Ettől nem fog máskor lopni vagy ölni? Ettől fog visszakerülni az ellopott tárgy az eredeti tulajdonosához? Ettől fog feltámadni a megölt ember?
Természetesen nem.
A büntetésvégrehajtásnak nem az a pszichológiai célja, hogy változzon meg a múlt, hanem az, hogy a múlt ne történjen meg újra és újra a jövőben. Azaz, hogy a gyerek és a körülményei is változzanak meg.
Részlet a videóból
Egy gyereket még meg lehet változtatni
És itt lesz fontos, hogy egy gyerek még nincs készen. Egy gyereket meg lehet változtatni. Egy felnőttet is, természetesen, de – és ez talán nem is érdemel különösebb magyarázatot – egy gyereket jóval könnyebb, a talio-elv, a szemet szemért, fogat fogért elv pedig meghaladott. A megtorlásra fókuszáló büntetésvégrehajtás nem reszocializál, nem bír preventív erővel, nem szolgálja a társadalmat. És az érintett gyereket éppúgy nem, ahogy azt sem, aki áldozata volt a bűncselekménynek.
De a javítóintézetekben rendnek és fegyelemnek kell lennie, ez teljesen jogos igény, a rendet és a fegyelmet fenntartani pedig komoly szakmai és erkölcsi feladata az államnak.
Ezek mellett ugyanakkor számos egyéb tényezőnek is meg kell felelnie az ilyen intézményeknek. A fizikai és érzelmi biztonság éppúgy fontos, mint az, hogy az ezekben az intézményekben ellátott gyerekek fejlődni tudjanak. Mentálisan, szociálisan, érzelmileg, pszichológiailag.
Empátiát, toleranciát, késleltetést, vitakultúrát, a másikra való odafigyelést, a visszautasítás elfogadását, a nemet mondást kell tanulniuk. Ahogy történelmet, matematikát, fizikát és éneket is. Testtudatosságra, pénzügyi jártasságra, önismeretre, társismeretre, szexuális nevelésre van szükségük.
Ezeket a tudásokat és ismereteket jól képzett szakemberek tudják átadni. Szociális munkások, pszichológusok, pedagógusok. De tanulniuk kell a játszás képességét is, és azt is meg kell tanulniuk, hogy a szabadidejüket hogyan tudják aktívan, a másikkal együtt, neki nem ártva eltölteni.
Mert a javítóintézetek – mondhat bármit is a kormány, változtathat bárhogy is a kommunikációján a miniszterelnök vagy a miniszterei, influenszerei – nem börtönök, a gyerekek pedig nem kis felnőttek.
Hanem gyerekek, akiknek elsősorban gyerekkora van szükségük akkor is, ha egyszer vagy többször hibáztak. A gyerekkornak pedig nagyon fontos része a játék. Még egy javítóintézetben is.
A rendőrség és a rendvédelmi szervek viszont egyszerűen másra vannak kitalálva, mivel pedig az új jogszabály hatályba lépését nem előzte meg semmilyen szakmai vita, egyeztetés és hatástanulmány készítése sem, és az új rendszerre való átállásra semmi időt sem hagyott az állam (ennyi idő alatt még a hivatalos nyomtatványok fejlécét sem lehet átállítani, nemhogy szakembereket képezni), ezért az ágazatban dolgozók és az ágazat ellátottjai aligha számíthatnak bármi jóra.
És ne legyenek kétségeink, a társadalom egésze sem.
Pedig eddig sem volt jó a helyzet.
The post Szél Dávid a Szőlő utcáról: „Mondhat bármit is a kormány, a javítóintézetek nem börtönök, a gyerekek pedig nem kis felnőttek” first appeared on nlc.
