„Ma bátorság kell ahhoz, hogy egy férfi kimutassa: érdeklődik egy nő iránt” – Diane Krugerrel beszélgettünk
Láttad a Veszedelmes viszonyokat? Így még biztosan nem. A Csábítás című HBO sorozatból kiderül, hogyan vált Isabelle de Merteuil azzá a csábító manipulátorrá, ahogyan Glenn Close alakításában megismertük. A fiatal Isabelle-t alakító Anamaria Vartolomei-el, és a mentorát játszó Diane Krugerrel beszélgettem.
Diane Kruger nevét akkor ismerte meg a világ, amikor elhappolta a Trója női főszerepét – és ezzel a világhírt – Dobó Kata elől. Azóta az európai film egyik ragyogó csillaga, aki időnként Hollywoodban – lásd például a Becstelen brigantykat – is nagyot alkot. Anamaria Vartolomei pedig a francia film egyik legújabb csillaga, aki a velencei Arany Oroszlán-díjas Eseménnyel hívta fel magára a világ figyelmét, azóta pedig már Robert Pattinsonnal is forgatott. A Veszedelmes viszonyok előzménysorozatában egy igen izgalmas dinamikájú párost keltenek életre.
A sorozat címe Csábítás. Arra lennék kíváncsi mit jelent a karaktereitek számára ez a kifejezés?
Diane Kruger: Abban az időben nőként akkor volt esélyed érvényesülni a társadalomban, ha bizonyos értelemben férfiként éltél. A karakterem, Rosemonde például úgy biztosította a függetlenségét, hogy soha nem ment férjhez. Megtehette, mert megvolt hozzá az anyagi háttere. Libertineként élt, vagyis maga választotta meg a szeretőit: a saját gyönyörére használta a férfiakat. Csakhogy elérkezett egy olyan életkorba, amikor már korlátozva volt abban, hogy mit tehet, hogyan élvezheti az életét. Többé már nem tartozott a felsőbb körökhöz. Ekkor találkozott a fiatal Isabelle-el, és meglátta benne a lehetőséget: ha a szárnyai alá veszi, visszakaphatja a férfiak jóindulatát. Rosemonde megtanulta, hogyan kell ebben a rendszerben boldogulni, sőt, akár virágzani is.
Vincent Lacoste és Diane Kruger A Csábítás című sorozatban (Fotó: HBO)
Anamaria Vartolomei: Arra gondolok, amit a karakterem a sorozat végén mond egy vallásos szereplőnek:
Akár szent, akár ringyó, a nők mindig a legjobb fegyvereket választották, hogy harcoljanak, és megvédjék magukat a férfiaktól.
Szerintem ez nagyon érdekes, mert például a libertinizmus (a szabad erkölcsű életforma – a szerző) tulajdonképpen egyfajta szent eszköz volt arra, hogy a nők megvédjék magukat a patriarchális rendszertől — és hogy legalább az illúzióját érezzék a szabadságnak. Nem tudom, ez valóban igaz-e, de azt hiszem, volt egyfajta érzésük, hogy szabadok.
Ugyanakkor egy ponton túl a kezdeti felszabadultság egyre inkább önpusztítóvá vált. A nő bele volt kényszerítve egy szerepbe, amit folyton játszania kellett — mindig stratégiákat alkotni, manipulálni, taktikázni. És bár ez kétségkívül egy hatékony módja volt annak, hogy a nők kifejezzék a vágyaikat, és uralkodjanak felettük, nem tudom, hogy ez valóban a legjobb út volt-e a nők számára. Nem vagyok benne biztos.
A karaktereitek szabadnak tűnnek, de ahogy említettétek, valójában ők is a játékszabályok rabjai. Ha nem a szabadság, akkor mi motiválja őket?
Anamaria Vartolomei: Ezt a történetet időtlenné teszi, hogy beleás az emberi természet legsötétebb zugaiba — a pénz, a hatalom, a szex… Ezek a témák ma is rezonálnak velünk. A karaktereink mindegyike egyfajta felszabadulásra, önállóságra vágyik, de ez az út gyakran csalódáshoz, sőt, önpusztításhoz is vezethet.
Diane Kruger: Szerintem ők valóban harcolnak a szabadságért — de az odavezető út… elég göröngyös, és a harcuk általában nem éppen tiszta eszközökkel zajlik.
Az emberi természethez hozzátartozik a vágy a kiteljesedésre — beleértve a szexuális szabadságot is.
A karakteremnek fontos, hatalma legyen, hogy visszavegye a hatalmat a férfiaktól – a saját örömére és céljaira.
Anamaria Vartolomei A Csábítás című sorozatban (Fotó: HBO)
A Veszedelmes viszonyok egy vérbeli klasszikus. A forgatás előtt fontos volt számotokra, hogy elolvassátok az eredetit? És ha már itt tartunk: melyik a kedvenc filmadaptációtok?
Diane Kruger: Eredetileg csak Stephen Frears filmjét láttam, és bevallom, nem tudtam, hogy ilyen sokszor feldolgozták a történetet. Amikor tudomásomra jutott, nem voltam biztos abban, hogy szükség van egy újabb verzióra. Frears filmje gyakorlatilag tökéletes, az eredeti regény pedig zseniális. Ami a sorozatban megfogott, az a női nézőpont volt, és persze az, hogy a sztori témái időtlenek: a pénz, a hatalom, a manipuláció ma is aktuálisak.
És hiszek abban, hogy mi most azért ülhetünk itt, mert korábban léteztek olyan nők, mint Madame de Rosemond és Isabelle de Merteuil, akiknek érdemes elmondani a történetét. Ahogy öregszem, ez a gondolat egyre fontosabb számomra. Visszatekinteni ezekre a nőkre, és megérteni, mennyi mindent kellett kiállniuk, hogy mi idáig eljuthassunk. Ezért izgalmas számomra egy ilyen történetben részt venni. Büszke vagyok a sorozatra, mert modern maradt. Olyan nőket mutat be, akik megpróbálnak kitörni a rájuk erőltetett szerepekből, hogy birtokolhassák a testüket, a vágyaikat.
Anamaria Vartolomei: Mindketten úgy éreztük, hogy ezt a történetet érdemes elmesélni. Fontos, hogy női történeteket meséljünk el — olyan történeteket, amelyeket eddig többnyire a férfi nézőpont uralt. Ezért kell újranézni női szemszögből, mert mindkettő — a férfi és a női nézőpont — egyaránt érdekes és érvényes. És szerintem épp ez az, ami a Veszedelmes viszonyok e verziójában a legizgalmasabb: eddig még sosem láttuk ilyen nézőpontból.
Szerintetek a férfiak félnek a hatalommal bíró nőktől?
Anamaria Vartolomei: Igen. Szerintem ez egyértelmű. Egy nőt, aki hangosan beszél, aki elég bátor ahhoz, hogy ne hagyja, hogy a patriarchális rendszer elhallgattassa, mindig is fenyegetőnek találtak.
Diane Kruger: Tény, hogy van sok férfi, aki fél az erős nőktől. De én hiszek abban, hogy
egy igazán erős férfi nem fél egy erős nőtől.
Anamaria, úgy tudom, hogy féltél ettől a szereptől. Talán azért, mert előtted Glenn Close annyira ikonikusan formálta meg a karaktert a Veszedelmes viszonyokban?
Anamaria Vartolomei: A féltem talán túlzás – inkább tartottam tőle. Bizonytalan voltam. Mivel a sorozat egy előzmény, ez segített eltávolodnom ettől. Úgy éreztem, ez lehetőséget jelent számomra, hogy újraalkossam a karaktert, és fokozatosan megrajzoljam a nőalakot, akit Glenn Close megformálásban ismertünk meg. Persze tudtam, hogy nem fogok eljutni a szintjére – amit ő csinált, az hihetetlenül erőteljes, a jelenléte már-már mágneses erejű – , de legalább megpróbáltam elindulni ezen az úton.
Anamaria Vartolomei A Csábítás című sorozatban (Fotó: HBO)
A sorozatban a karaktereitek – legalábbis eleinte – mentor-tanítvány kapcsolatban állnak egymással. A való életben is hasonló volt a felállás köztetek?
Anamaria Vartolomei: Diane-t még csak figyelni is nagyon hasznos és érdekes volt számomra színésznőként. Ő technikailag hihetetlenül precíz, és csodálatosan erős a színészi jelenléte. Olyan erős a kisugárzása, a karizmája, hogy az ember néha meg is ijed tőle. Amikor megérkeztem a forgatásra, mindig izgatottan vártam, hogy újabb jelenetben dolgozhassam vele. Érdekelt, merre viszi a karakterét. Figyelni őt felért számomra egy mesterkurzussal. Nem adott konkrét tanácsokat — nagyon szerény ember, nem az a típus —, de pusztán az, hogy figyelhettem őt, rengeteget tanított nekem.
A sorozat azt vizsgálja, hogy mit tehetnek és mit nem tehetnek a nők a saját világukban. Szerintetek a karaktereitek küzdelmei ma is érvényesek, rezonálnak a modern világban?
Diane Kruger: Úgy érzem, mindkét karakter — Madame de Rosemond és Isabelle de Merteuil is — valójában modern nő, csak egy régi világba helyezve.
Anamaria Vartolomei: Bár a nők ma már — legalábbis a legtöbb modern társadalomban — más szerepeket töltenek be, és sokkal nagyobb hatalmuk van, mint akkoriban, még mindig küzdünk bizonyos előítéletekkel, korlátokkal, amiket a férfiak esetében „természetesnek” vesz a társadalom. Ami szerintem modernné teszi a Veszedelmes viszonyok történetét, az az, hogy megmutatja: hogyan próbálták ezek a nők kitárni azt a ketrecet, amibe zárták őket. És ez inspiráló. A dolgok változnak, és jó látni ezt a változást, hasznos tisztában lenni vele.
Az én küzdelmeim színésznőként például már nem ugyanazok, mint amiket Diane élt meg, amikor fiatal színésznőként elindult a pályán.
A sorozat remekül mutatja be a „váltás korszakait” — hogyan adja át egyik generáció a másiknak a tudást, és hogy a nők közti szolidaritás mennyire felgyorsítja a fejlődést. Sokkal előrébb jutunk, ha együtt küzdünk, mint ha külön utakon próbálunk boldogulni.
Diane Kruger A Csábítás című sorozatban (Fotó: HBO)
Arról már meséltetek, mit jelent a sorozatban a csábítás, így most az érdekelne, hogy számotokra mit jelent?
Anamaria Vartolomei: Őszintén szólva, nem érzem magam különösebben csábító embernek a magánéletben. De azt hiszem, mindannyian próbálunk valamilyen módon csábítani — akár a szavainkkal, az eszünkkel, a munkában nyújtott teljesítményünkkel, vagy éppen a testünkkel. Valamilyen formában mindig használjuk ezt az eszközt. Ami érdekes, hogy a sorozat nőalakjai mesterei a saját vágyaiknak: ők irányítják a vágyat, a csábítást — nem áldozatai, hanem teremtői annak.
Diane Kruger: Szerintem maga a „csábítás” szó elég erős kifejezés. Én inkább az érzékiség szót szeretem használni. Azt hiszem, mindannyian próbálunk valamilyen módon érzékiek lenni másokkal. Én magam is — és ahogy tapasztalatot szereztem, egyre könnyebben viszonyulok ehhez. Szeretem nézni, ha valaki érzékien viselkedik — egy érzéki nő például mindig gyönyörű, és ezt könnyebben észreveszem most, mint fiatalon. A szenzualitás nemcsak szexuális dolog. Ott van mindenben: a viselkedésben, a tekintetben, az önbizalomban. És azt is
érdekesnek tartom, ha egy férfi próbál csábítani — ma már kedvességgel és nyitottsággal figyelem, mert szerintem bátorság kell ahhoz, hogy valaki őszintén kimutassa: érdeklődik egy másik ember iránt. Ahogy öregszem, egyre kevésbé látom ezt feltétlenül szexuális felhanggal.
Szerintem a nővé válás része, hogy birtokba veszed a saját érzékiségedet. Ez az egyik legszebb része a felnőtté válásnak — mert amikor fiatal vagy, az egész annyira zavaros és kaotikus.
The post „Ma bátorság kell ahhoz, hogy egy férfi kimutassa: érdeklődik egy nő iránt” – Diane Krugerrel beszélgettünk first appeared on nlc.
