„Őrületbe kerget az anyám” – ezért válunk egy pillanat alatt idegessé akkor is, ha szeretjük őt

Amikor hiába múltunk 40 évesek, de anyánk újra és újra megjegyzi, „meg fogsz fázni, ha sál nélkül indulsz el”, netán kéretlen tanácsokat ad, amikor átrendezni készülsz a nappalit vagy éppen különórát választasz gyerekednek, könnyű egy pillanat alatt idegessé válni. Még akkor is, ha utólag megbánjuk, és akkor is, ha erős köztünk a szeretetkapcsolat. A pszichológiai kutatások szerint pedig ezekben az érzésekben valójában nincs is ellentmondás: ugyanis nem feltétlenül a szeretet hiánya okozza az irritációt, hanem az örökölt minták, az érzelmi automatizmusok és a felnőttkori önállóság valamint gyermeki szerep konfliktusa.

1. Az anyai kötelék szinte mindent meghatároz

Kutatások szerint a gyerekkori szülő–gyermek kapcsolat jelentősen befolyásolja, milyen érzelmi és viselkedési mintákkal lépünk a felnőttkorba. Amikor egy gyerekkorban rögzült minta felnőttkorunkban aktiválódik, akkor érzelmileg is hasonlóképpen reagálunk. Legfeljebb a környezet változik, hiszen már nem az óvoda bejáratánál állunk, hanem egy családi eseményen ülünk az asztal körül, vagy éppen egy telefonhívásban vagyunk édesanyánkkal.

2. Miért idegesít fel bennünket ennyire?

1. A szülőtől érkező kritika nagyon erős hatású

Nem mindegy, ki mondja azt, amit nem szívesen hallunk. Legyen az jó szándékú kritika, kéretlen tanács vagy ellenvélemény. Ha ezek szülőtől érkeznek, sokkal erősebb érzelmi hatást váltanak ki, mint amikor egy baráttól vagy kollégától kapjuk. Ennek oka, hogy a szülői szerep, mint belső kapcsolati minta, már korán gyökeret ver bennünk, amikor pedig meghallunk egy-egy gyerekkorunkból ismerős mondatot, az automatikusan a gyerekkorunkból ismerős érzelmi reakciót indítja el bennünk.

2. Gyerekpozíció kontra felnőtt önállóság

Amikor már felnőttként éljük az életünket, saját döntéseinkkel, saját tempónkkal, saját ritmusunkkal, anyánktól pedig megérkezik a kérdés: „Tényleg azt akarod enni este?”, akkor egészen mély belső feszültség keletkezhet bennünk. A feszültség pedig azt súgja, rosszabb esetben kiabálja a fejünkben: „Te, aki már nem gyerek vagy, újra gyereknek vagy kezelve”. A generációs különbségek, a szülői nevelési modell pedig szintén szerepet játszanak, akárcsak az, hogy mi magunk mennyire váltunk felnőtté valójában az eltelt évek során.

3. Belső ellentmondások feszülnek egymásnak

Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint a szülő és felnőtt gyermek közötti kapcsolatban egyszerre él meg sok ember támogatást és irritációt is. Ezek pedig rendkívül ellentétes érzések. Önmagában már maga az ellentét is fokozza a frusztrációt egyes helyzetekben, hiszen szeretünk, hálásak vagyunk és kötődünk, mégis irritáltak vagyunk az adott szituációban. Ez az ambivalencia pedig olykor szinte feloldhatatlannak tűnik.

3. Mégis mit tehetünk?

Az szülőkkel, különösen anyánkkal kapcsolatos ellentmondásos, sokszor ingerült érzések sokkal jellemzőbbek, mint gondolnánk. Tudatossággal és kommunikációval pedig sokat tehetünk, hogy harmonikusabbá váljon a kapcsolat, ezáltal mi magunk, sőt édesanyánk is. Szakértők szerint több módszer együttes kombinációja hozza el az igazi sikert.

• Tudd, hogy nem vagy egyedül: mások is küzdenek hasonló érzésekkel, az idegesség pedig nem a te hibád, hanem pusztán automatizmusok futnak benned ilyenkor.
• Fektesd le a határaidat: kedvesen, de határozottan fogalmazd meg döntéseidet. „Értem, hogy aggódsz és jól is esik, de most felnőttként döntök” – ha így fogalmazol, abban nincs bántó él, mégis egyértelművé teszed az álláspontod.
• Fogalmazd meg az érzéseid: ha saját érzéseidet kedvesen, nem vádaskodva, de jól érthetően megfogalmazod, az a másik félnek is segít abban, hogy jobban megértsen. Valahogy így: „Amikor ezt a mondatot használod, úgy érzem, hogy visszakerülök gyerek szerepbe”.
• Értsd meg, mi történik: az érzés nem abból fakad, hogy anyukád rossz, vagy rosszat akar. Abból sem, hogy te magad lennél hálátlan. Egyszerűen mindketten csak tanulói vagytok egy új dinamikának. És igen, lehet, hogy a tanulási folyamat még 50 éves korodban is tart. Ennek felgyorsításában és lezárásában segít az érzések megfogalmazása és a határok lefektetése.
• Pozitív interakciók: ha a napi interakciók között több a pozitív élmény is fellelhető, akkor csökken a stressz, vele együtt a feszültség is, ráadásul erősíti a szeretetköteléket kettőtök között. Érdemes tudatosan is figyelni a pozitív élmények alakítására a körülmények, élmények vagy akár napi beszédtémák során.
• Elfogadás: a kapcsolatnak mindig lesznek erősségei és gyenge pontjai. A cél tehát nem az általunk tökéletesnek vélt állapot elérése, hanem a harmónia és egyensúly megtalálása, emellett pedig annak elfogadása, hogy az ambivalencia természetes.

Ha legközelebb úgy érzed, hogy újra a „régi lemezek” pörögnek, ez pedig kiveti nálad a biztosítékot, ne gondold, hogy „rossz vagy”, „nem tudod kezelni”, vagy „nem szereted” anyukádat. És róla se gondolj hasonlókat. Gondolj inkább arra, hogy „Egy mély mintához nyúlt most hozzá, amely a gyerekkoromból jön”. Valójában hatalmas lehetőség rejlik abban, hogy új kapcsolati logikát tanuljatok meg együtt, melyben immár felnőttként szerepelsz. 

Hiszen attól, hogy elmúltál 30, 40 vagy 50 éves, még nem szűnik meg az anyai támogatás vagy a kötődés. Csupán új szakaszba lép, ahol már te magad is főszereplőjévé válasz saját életednek.

via 1, 2, 3

The post „Őrületbe kerget az anyám” – ezért válunk egy pillanat alatt idegessé akkor is, ha szeretjük őt first appeared on nlc.