Nagy Márton: „Ha beáll mögéd egy nagy kigyúrt ember, akkor nem kötnek beléd”
Magyarországnak is kell egy big brother, ha ez nem Brüsszel, akkor ez Washington lehet
– mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter azon a hétfői háttérbeszélgetésen, ahol a hétvégi washingtoni út tanulságait és eredményeit magyarázta.
A Telex beszámolója szerint a miniszter a legnagyobb sikerként a szankcióktól való mentességet értékelte, de úgy látta, ezen kívül is voltak azért fontos gazdasági, pénzügyi, energetikai és hadiipari tárgyalások.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap közölte, hogy Donald Trump amerikai elnökkel pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötött, ezzel pedig szerinte olyan „szinte korlátlan finanszírozási lehetőségünk van Amerikában, amellyel ki tudunk váltani bármilyen brüsszeli pénzt”. Ennek kapcsán Bod Péter Ákos volt jegybankelnök és Zsiday Viktor befektetési szakember is arról beszélt, hogy Orbán egy úgynevezett „swap-line” (valutacsere) elindításáról köthetett alkut. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke ezt mentőcsomagnak nevezte, és Varga Mihály jegybankelnöktől kért magyarázatot.
Azt érezzük, hogy Brüsszel is bent van a kampányban, pénzeink egy része be van fagyasztva, ez egy szorongatás. A brüsszeli kérdéskör erősen benne van a politikusok fejében. Nem kapjuk meg a pénzeinket. Ha így nézem, van egy pénzügyi támadás ellenünk, jó lenne kivédeni.
– mondta Nagy Márton a háttérbeszélgetésen a Telex szerint. A miniszter azt is hozzáfűzte, hogy az Európai Központ Bankkal Magyarországnak nincs swap line megállapodása, pedig az jó lenne, és hogy ilyen védőpajzsot nagy és erős országoktól lehet kérni, például 5 milliárd euró értékben van ilyen Kínával.
Nagy Márton azt mondta, hogy sokan összemossák az argentin swappal a magyar csomagot, de az egy mentőpajzs, mi az IMF-hez hasonló swapot nem tudunk kapni. Viszont Magyarországnak is kell egy big brother, ha ez nem Brüsszel, akkor ez Washington lehet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ebbe előzetesen még nem volt bevonva, de Varga Mihály tájékoztatást kapott arról, hogy mit tartalmazhat a védőpajzs.
A miniszter úgy véli, hogy a forint árfolyam-erősödésében biztosan szerepet játszott a swap line is. A nemzeti valuta euróval szembeni árfolyama, mint megírtuk, hétfőn kétéves csúcs közelében járt.
Ha beáll mögéd egy nagy kigyúrt ember, akkor nem kötnek beléd
– idézte a lap ezzel kapcsolatban a minisztert, aki közölte, a feltételeket alapvetően az amerikai fél határozza meg, de a kamatkülönbözeten kívül nincs díja egy ilyen megállapodásnak.