Mesélni: hivatás és küldetés – a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj zsűritagjai válaszolnak

A Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díj célja, hogy elismerje azokat a szakembereket, akik a mese erejével nevelnek, kapcsolódnak, hidat építenek gyerek és felnőtt, kultúra és közösség, múlt és jelen között. A díjat a Lampion Könyvek, a Népmesekincstár Mesepedagógia Műhely és az nlc.hu közösen alapította.

Zsűritagjainkat körkérdéssel kerestük meg: meséltek saját élményeikről, szakmai meggyőződésükről és arról is, milyen értékeket keresnek egy pályázatban.

Hogyan kapcsolódsz munkád során a pedagógusokhoz, könyvtárosokhoz?

Kutatási területeim között szerepel a gyerek- és ifjúsági irodalom tanulmányozása nemzetközi kontextusban, főként az angolszász kulturális gyakorlatokra koncentrálva. A gyerekirodalomkutatás tudományterületén dominánsak a különféle elméleti megközelítések és politizált olvasatok – a kognitív narratológiai értelmezésektől kezdve az ökokritikai elemzésekig –, ám ugyanakkor egyre fokozódó figyelmet élveznek a gyakorlat orientált, pedagógiai aspektusok is, mint az olvasóvá nevelés, ezzel az empátiás készségfejlesztés, az inkluzivitásra serkentés felelőssége. Ebben a fontos feladatban kiemelt szerepet játszanak a pedagógusok és a könyvtárosok, akik a gyerekirodalom tényleges befogadóival, magukkal a bölcsődés, óvodás, iskolás korosztállyal olyan élő, közvetlen, bensőséges kapcsolatot ápolnak, ami a kutatók számára nem mindig adatik meg. Rengeteget lehet tanulni az ő aktív terepmunkájuknak megélt tapasztalataiból.

Miért tartod fontosnak, hogy a pedagógusok/könyvtárosok meséljenek? Szerinted mi különbözteti meg a mesélő pedagógust a nem mesélőtől?

A 21. századi tananyagfejlesztési projektek hívószava az edutainment, a szórakoztatva nevelés, mely persze a dulce et utile klasszikus hagyományához nyúlik vissza. A játszva tanulás egyik legkézenfekvőbb eszköze a mesélés, ami nagyon finom eszközöket kínál akár a traumák feldolgozására, a gyerek számára még racionálisan feldolgozhatatlan, szélsőségesen megrázó pszichés tapasztalatok megvitatására.

A mesélés által fejlesztett fantáziának köszönhetően a legkisebb gyermek is elhiheti, hogy a világ jobbá tehető.

Prof. Dr. Kérchy Anna, irodalmár, egyetemi tanár, az MTA doktora (fotó: Keller Ami)

Volt olyan pedagógus/könyvtáros a diákéveidben, aki mesélt, és ezzel hatott rád? Ha igen, hogyan?

Gyerekkoromban a szegedi Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskolának egykori kiváló könyvtárosa, Felföldiné Bárány Zsuzsanna igazi kis kuckóvá, biztonságos térré alakította az iskolai könyvtárat, ahol a legszorongóbb gyerek is menedékre lelhetett. „Kiskönyvtárosként” bevont minket az apróbb könyvtározási, katalogizálási feladatokba, itt lehetett gyakorolni mesemondó, szavaló versenyekre, alkalmi kiállításokat rendezett az olvasmányélményekhez kötődő kézműves alkotásainkból. Emlékszem, nagyon büszke voltam, hogy egy gyurmából készített papagájom is közszemlére került. Igazi, összművészeti térként funkcionált az a kiskönyvtár – a mesélésen kívül a beszélgetés, a másik irányába forduló törődő figyelem közösségépítő erejét tapasztalhatták meg az idejárók.

Szoktál mesélni? Miért tartod fontosnak?

Az esti mese családunkban rituálé, olyan közös élmény, ami a mindennapi rohanás után segít egy kicsit lelassulni, odafigyelni a szavak ízére, egymás érzelmi rezdüléseire, az összetartozás megtartó erejére. Az elmúlt két évtizedben, négy gyereknek mesélve rengeteg minden került már a terítékre: vannak visszatérő kedvencek, mint a magyar népmesék, klasszikusok mint a Narnia Krónikái, a Rumini sorozat, Mourlevat regényei, a Négyszögletű Kerek Erdő, PomPom és a Kuflik…

Tudsz említeni egy esetet, amikor egy nevelési helyzetet, pedagógiai problémát, mese segítségével oldottál meg?

Boldizsár Ildikó nyomán hiszek a mesék terápiás erejében, illetve abban, hogy mindenkinek van egy meséje, ami iránytűként utat mutathat számára nehéz helyzetekben. Gyerekkorom óra lenyűgöz a nonszensz mesefantáziák – mint az Alice kalandjai Csodaországban – badarságoktól zagyva világa, amely azt sugallja, hogy a látszólagos káosz dacára létünkben mégis uralkodik valamiféle rend, hiszen „ha egyszer elindulsz, végül bizton eljutsz valahová,” talán éppen oda, ahol akkor épp lenned kell.

Miért tartod fontosnak, hogy díjjal ismerjük el a mesélő pedagógusokat, könyvtárosokat?

Rendkívül fontosnak tartom, hogy elismerjük a láthatatlan, magától értetődőnek vett, sajnálatos módon egyre alacsonyabb társadalmi presztízsű munkakörben tevékenykedők erőfeszítéseit, hogy láthatóvá tegyük milyen kulcsszerepet játszanak a társadalom fenntartásában, a cseperedő generációk nevelésében s ilyeténképp a jövő formálásában.

Mit jelent számodra, hogy a mesehallgatás gyerekjog?

A mesehallgatás mint gyerekjogról külföldi gyerekirodalomkutató kollégáim példaértékű, EU támogatta, nemzetközi együttműködése jut eszembe. A Seen and Heard: Young People’s Voice and Freedom of Expression projekt küldetése, hogy a gyerekek hangját kihangosítva, a fiatalokkal együtt, az ő kreatív alkotói és állampolgári szerepüket elismerve, elősegítse a szabad véleménynyilvánítás emberi jogának gyakorlását. A program küldetése aktivista közösségi művészeti alkotások létrehozása, társadalmi mobilizáció a mesélésen keresztül, ahol a cél a marginalizált csoportok (a menekültek, fogyatékkal élők, mélyszegénységbe  taszítottak) befogadása, a fiatalok önkifejezésre biztatása és meghallgatása. Ebben a projektben maguk a gyerekek veszik át a mesélők szerepét.

A pályázat egyik kulcsfogalma az „olvasóvá nevelés”. Mit értesz ezen, és hogyan látod a szerepét napjainkban?

Ahogy az első kérdésre adott válaszban írtam, az olvasóvá nevelés számomra különösen az empátiás készségek fejlesztése miatt értékes misszió, ám ugyanakkor nagy segítség lehet a mentális egészség fenntartásában, a netfüggőség ellen vívott harcban.

Mit üzensz azoknak a pedagógusoknak és könyvtárosoknak, akik gondolkodnak azon, hogy pályázzanak?

Jó lenne, ha országos szinten is láthatóbbá válnának és elismerést nyernének például az olyan példaértékű vidéki pedagógiai programok, mint amilyennel a szegedi Somogyi Könyvtár gyerekkönyvtára veszi ki a részét az olvasóvá nevelésből. Színes programjaik palettáján szerepelnek a Könyvkirály kihívás, a robotika foglalkozások, az éjszaka a könyvtárban vagy az Olvass fel Zétinek! mikor a gyerekek egy terápiás kutyának olvashatják fel kedvenc olvasmányukat.

Miben látod  a Lampion Könyvek, a Népmesekincstár és az nlc.hu közös kezdeményezésének jelentőségét a hazai könyvkultúra vagy oktatás szempontjából?

Fontos, hogy a HUBBY a Magyar Gyerekkönyv Fórum 2025-ben már tizedik alkalommal átadásra került Év Gyerekkönyve Díjai mellett, a szerzők, illusztrátorok, fordítók és kiadók elismerésén túl a gyerekirodalmat népszerűsítő háttérmunkások, a pedagógusok és könyvtárosok is elnyerjék végre a jól kiérdemelt méltatást.

Olvass tovább a Mesélő Pedagógus és Könyvtáros Díjról ITT!