Elsőként adott nevet a csimpánzoknak és felháborította a tudományos közvéleményt – Jane Goodall élete

Jane Goodall 1934. április 3-án született az angliai Bournemouthban, középosztálybeli családban, és már gyerekként is erős, leküzdhetetlen vonzódást érzett a természet és az állatok iránt. Volt egy szeretett kutyája, Rusty, egy pónija és egy teknősbékája, hogy csak néhányat említsünk a család háziállatai közül. Gyerekkorában Goodall apja egy Jubilee nevű plüss csimpánzt ajándékozott neki mackó helyett, amivel megpecsételte a sorsát. Goodall azt mondta, hogy ez a játék keltette fel benne az állatok iránti szeretetet,: „Anyám barátai megdöbbentek ettől a játéktól, mert azt hitték, hogy megijeszt és rémálmokat okoz nekem.” Amikor Jane körülbelül nyolc éves volt, Tarzan- és Dr. Dolittle-könyveket olvasott, és arról álmodozott, hogy egyszer ő is Afrikába utazik, ahol végre találkozhat a történetekben szereplő egzotikus állatokkal. 

Mivel nem volt elég pénze ahhoz, hogy érettségi után egyetemre menjen, titkárnői iskolába járt South Kensingtonban, ahol gyors- és gépírást, valamint könyvelést tanult. Ám az afrikai álmait továbbra sem adta fel: különböző alkalmi munkákat vállalt, egyebek mellett pincérkedett és egy dokumentumfilm-gyártó cégnél dolgozott, és minden megkeresett pénzét gondosan félretette. 1957-ben, 23 évesen aztán végre eljutott a kontinensre: egy barátját látogatta meg, akinek a családja egy farmon élt Nairobi külvárosában, Kenyában.

Jane Goodall egyik kutatási alanyával a Gombe Nemzeti Parkban, Észak-Tanzániában. (Fotó: Getty Images)

Itt ismerkedett meg a híres paleoantropológussal, Dr. Louis Seymour Bazett Leakey-vel, aki munkát ajánlott neki a helyi természettudományi múzeumban. Egy ideig ott dolgozott, majd Leakey úgy döntött, hogy Tanzániába küldi a Gombe Stream Game Reserve-be (a mai Gombe Stream Nemzeti Park) vadon élő csimpánzokat tanulmányozni. Bár Goodall nem rendelkezett semmiféle formális képesítéssel, a tudós úgy érezte, hogy az állatok és a természet iránti szenvedélye, energiája és kitartása kiváló jelölté teszik a csimpánzok tanulmányozására. Sőt – vélte Leakey – az akadémiai képzés hiánya akár előnyös is lehet, hisz így, hogy nem kötik gúzsba a tudományos dogmák, nyitottabb szemmel tanulmányozhatja az állatokat. Abban bízott, hogy a legközelebbi élő rokonaink (az emberekkel közös ősökkel rendelkező csimpánzok) tanulmányozásával többet tudhat meg a korai emberekről – olyan dolgokat, amelyeket a fosszíliák vizsgálatából soha nem derülnének ki. Már csak a projekt finanszírozását kellett biztosítaniuk.

1958 decemberében Jane visszatért Angliába, Leakey pedig megkezdte az expedíció előkészületeit: megszerezte a kormánytól a szükséges engedélyeket és pénzt gyűjtött. Jane közben Londonba költözött, hogy a Granada Television filmkönyvtárában dolgozzon a londoni állatkertben, ahol szabadidejét a főemlősök viselkedésének tanulmányozásával töltötte. 1960 májusában, miután Leakey végre megszerezte a szükséges pénzt, Goodall az engedélyekkel a kezében felszállt a Nairobiba tartó repülőgépre.

Gombe Stream Nemzeti Park, Tanzánia. (Fotó: CBS via Getty Images)

Hajóval érkezett meg a Tanganyika-tó keleti partján fekvő Gombe Stream Game Reserve természetvédelmi területre édesanyjával – a helyi hatóságok nem engedték, hogy Jane kísérő nélkül maradjon Gombe-ban – és egy szakáccsal.

Az első hetek Gombe-ban nehéznek bizonyultak. Jane lázas lett – valószínűleg maláriát kapott –, ami késleltette munkájának megkezdését. Miután felépült, új kihívásokkal kellett szembenéznie: a zord terep és a sűrű növényzet miatt a rezervátumban való közlekedés nehéz volt, és gyakran több kilométert gyalogolt anélkül, hogy egy árva csimpánzt látott volna.

Végül egy idősebb csimpánz, a közösség egyik vezető hímje – akit Jane David Greybeardnak nevezett el, bár az etológiában tabu volt a kutatási alanyok elnevezése – megengedte Jane-nek, hogy megfigyelje, ezután pedig a csoport többi tagja is a bizalmába fogadta. Jane itt szembesült először azzal, hogy a csimpánzok alkalmanként szerszámokat használnak: megfigyelte, hogy Greybeard  fűszálakat dugott a termeszvárak lyukaiba, hogy azzal piszkálja ki az ízletes rovarokat. Izgatottan táviratozott Dr. Leakeynek a forradalmi felfedezéséről, mire mentora hasonló izgatottsággal reagált: „Most vagy újra kell definiálnunk a »szerszám« és az »ember« fogalmát, vagy el kell ismernünk a csimpánzokat emberként.”

A Gombe Stream Nemzeti Parkban töltött évei alatt három olyan megfigyelést tett, amelyek megkérdőjelezték az addig uralkodónak számító tudományos elképzeléseket:

• a csimpánzok mindenevők, és akár húst is fogyasztanak
• eszközöket használnak
• saját maguk készítik az eszközeiket (ezt a tulajdonság korábban csak és kizárólag az embereknek tulajdonították). 

Jane Goodall a CBS „Miss Goodall és a csimpánzok világa” című televíziós különkiadásában a tanzániai Gombe Stream Nemzeti Parkban, 1965. december 22-én (Fotó: CBS/Getty Images)

Goodall közben megismerte a csimpánzok sötét és veszélyes oldalát is. Megfigyelte, hogy a domináns nőstények szándékosan megölték a csapatban élő más nőstények kicsinyeit, hogy megőrizzék dominanciájukat, sőt, a kannibalizmus sem volt ritka közöttük. 

Erről a felfedezésről később így nyilatkozott:

“A kutatás első tíz évében azt hittem,  hogy a gombe-i csimpánzok többnyire kedvesebbek, mint az emberek. Aztán hirtelen rájöttünk, hogy a csimpánzok is lehetnek brutálisak – hogy nekik is, akárcsak nekünk, van egy sötétebb oldaluk.”

Arra is rájött, hogy a csimpánzok szisztematikusan vadásznak és esznek kisebb főemlősöket, például kolobuszmajmokat. Megfigyelte, ahogy egy vadászó csoport egy kolobuszmajmot elszigetelt egy fa tetején, elzárta az összes lehetséges kijáratot; majd az egyik csimpánz felmászott, elfogta és megölte az állatot. A többiek ezután mindannyian téptek egy-egy darabot a tetemből, és megosztották a csapat többi tagjával. A gombe-i csimpánzok évente a park kolobuszpopulációjának akár egyharmadát is elpusztíthatják. Ez önmagában is jelentős tudományos felfedezés volt, amely újraírta a csimpánzok étrendjéről és viselkedéséről alkotott korábbi elképzeléseket.

Jane Goodall a National Press Clubban beszél a Föld vadon élő főemlőseinek megmentésére indított, egymillió dolláros nemzetközi kampányról, 1985-ben (Fotó: Getty Images)

Jane tehát folytatta a terepmunkát, és Leakey segítségével 1962-ben megkezdte doktori tanulmányait, anélkül, hogy rendelkezett volna alapképzéssel. Azonban a Cambridge-i Egyetemen tudósai meglehetős szkepticizmussal viszonyultak a munkásságához és az általa alkalmazott módszerekhez: így például az is szúrta a szemüket, hogy a csimpánzoknak nevet adott, ahelyett, hogy a hagyományos számozási rendszert alkalmazta volna. Az meg már egyenesen blaszfémiának számított tudományos körökben, hogy Goodall szerint a csimpánzoknak vannak érzelmeik és személyiségük, akárcsak az embereknek. Tovább rontotta a helyzetet az egyetem vezetői szemében, amikor megírta első könyvét, a National Geographic kiadásában megjelent My Friends, the Wild Chimpanzees (Barátaim, a vad csimpánzok) című művet, amelyet nem tudományos közönségnek, hanem a nagyközönségnek szánt., és hatalmas sikert aratott. Dr. Jane Goodall 1966. február 9-én szerezte meg doktori címét, és az elkövetkező húsz évben továbbra is Gombe-ban dolgozott.

Az 1990-es évek elején egy kis repülőgéppel repült át a park felett, és megdöbbenve látta, hogy a park másik oldalán, ahol a helyi falvak gyorsan terjeszkedtek, nagyméretű erdőirtás folyik. Kilométereken át kopár dombok húzódtak ott, ahol egykor érintetlen erdők álltak. Jane tudta, hogy cselekednie kell az erdő védelme és a csimpánzok élőhelyének megőrzése érdekében. Az első dolga az volt, hogy javítsa a kutatóintézetekben tartott csimpánzok életkörülményeit. Segített létrehozni több menedékhelyet az ilyen létesítményekből kiszabadított vagy az orvvadászat miatt árván maradt csimpánzok számára. 1977-ben megalapította a Jane Goodall Institute (JGI) nevű, globális közösségközpontú természetvédelmi szervezetet, 1991-ben pedig elindította a JGI Roots & Shoots programját, amely a fiatalokat vonta be a környezet, a vadon élő állatok vagy közösségeik védelmét célzó projektekbe. 

Haláláig az állatok védelmének és a környezettel való harmonikus együttélés egyik legszenvedélyesebb szószólója volt, de rendszeresen kiállt az emberi jogokért, a békéért és a háborús konfliktusok megoldásáért, a HIV/AIDS megállításáért vagy a globális fegyverkezés ellen. 2003-ban II. Erzsébet brit királynő dr. Goodallt a Brit Birodalom Hölgyévé (Dame, DBE) nevezte ki, mely egyenértékű a kitüntetés lovagi címmel. Számos egyetem avatta díszdoktorává, többek között a hollandiai Utrechti Egyetem, a müncheni Ludwig-Maximillian Egyetem, a skót Stirling Egyetem, a taiwani Providence Egyetem, a kanadai Guelph és Ryerson Egyetemek, valamint a Buffalo, Tufts és más amerikai intézmények. 2006-ban megkapta az UNESCO 60. évfordulójára adományozott érdemrendjét és a Francia Becsületrendet.

Kétszer ment férjhez; 1964-ben Hugo van Lawickhoz, aki a National Geographic fotósaként dolgozott vele. Fiuk, szintén Hugo, 1967-ben született. Könyveiben Jane csak a becenevén, Grubként emlegeti gyermekét, aki élete első éveit szüleivel töltötte Afrikában. 1974-ben elváltak, majd egy évvel később Jane hozzáment Derek Brycesonhoz, aki a tanzániai parlament tagja, és az ország nemzeti parkjainak igazgatója volt, s akinek 1980-ban bekövetkezett haláláig nagyrészt Tanzániában éltek.

források: National Geographic, Mentalfloss, NLM