Meghalt Jane Goodall

91 éves korában elhunyt Jane Goodall. Az állatjogi aktivistát és csimpánzszakértőt Kaliforniában érte a halál, ahová előadást tartani érkezett – jelentette be a Jane Goodall Intézet. „Fáradhatatlan szószólója volt a természeti világunk védelmének és helyreállításának” – írja az intézet. Jane Goodall 26 éves korában, hivatalos tudományos képzettség híján utazott először Afrikába csimpánzokat tanulmányozni, ahol sikerült elnyernie a főemlősök bizalmát.
Goodall Londonban nőtt fel és a Dr. Doolittle ifjúsági regény olvasása után kezdett el érdeklődni az állatok iránt. Első kutatóútja Tanzánia dzsungelébe vezetett, 1960-ban, húszas évei közepén.
Ekkortól kezdve hatvan éven keresztül
tanulmányozta a vadon élő csimpánzokat. Megtanult kommunikálni velük – az ölelést, a játékot és a simogatást – sőt, még a puszikat is. Ő volt az első, aki feljegyezte, hogy egy állat eszközt használ; leírta, hogy egy hím csimpánz bottal termeszeket ás ki egy termeszvárból. Goodall megfigyelései meghatározták az evolúciós tudomány jövőjét.
Már 1965-ben a National Geographic címlapjára került. Aktivistaként azon dolgozott, hogy javítsa a csimpánzok bánásmódját, és világszerte emberek millióit oktatta környezetünk védelmére. Egy amerikai indián törzs a „földanya nővére” nevet adta neki.
A Jane Goodall Intézet közleményében ezt írta: „A Jane Goodall Intézet ma reggel, 2025. október 1-jén értesült arról, hogy
Dr. Jane Goodall DBE, az ENSZ békenagykövete
és a Jane Goodall Intézet alapítója természetes okok miatt elhunyt. Kaliforniában tartózkodott, mivel az Egyesült Államokban tartott előadást. Dr. Goodall etológusként tett felfedezései forradalmasították a tudományt, és fáradhatatlanul kiállt a természet védelméért és helyreállításáért.”
Dr. Jane Goodallt leginkább a főemlősök kutatójaként ismerték, aki forradalmasította a vadon élő csimpánzok tanulmányozását. Felfedezései nemcsak az állati viselkedésről alkotott ismereteinket forradalmasították, hanem átalakították azt is, ahogyan emberként definiáljuk magunkat. “Úgy tűnik, másfél-két éves koromtól kezdve rovarokat, bármit tanulmányoztam, és ez a szenvedélyem fokozatosan elhatalmasodott. Később olyan könyveket olvastam, mint a Dr. Dolittle és a Tarzan, aztán Afrika lett a célom” – mesélte 1986-ban egy BBC-műsorban.
Kép: Getty
The post Meghalt Jane Goodall first appeared on nlc.