„A gyászomat is beletettem a munkába” – Döbrösi Laurával és Tóth Károllyal beszélgettünk

Ha a színdarabot is hozzávesszük, hosszú évek munkáját pakoltátok az Egykutyába. Milyen volt ma este megélni a film premierjét?

Tóth Károly: Nekem egy nagy megkönnyebbülés volt. Ahogy azt a film után a színpadon is mondtam, nekünk célunk volt az, hogy az, ami működött színpadon, a vásznon is megéljen. Tele volt a Pressburger terem, az 560 embert jelent. Úgy éreztem, hogy a nézők nagyon együtt éltek a sztorival. Nevettek, ahol kellett, pont ahogy a színházban is. 

Döbrösi Laura: Borzasztó sebezhető pillanat az ember életében, amikor egy nagy munkáját kilöki mások elé, és azt mondja: most nézzétek meg és gondoljatok róla valamit. Mi most ezt éltük át. Számomra a filmforgatás egy nagyon intenzív időszak volt. Nagyon sok intimitásomat, érzelmemet, sőt a gyászomat is beletettem a munkába. Rettegek attól, hogy ezt hirtelen odaadom mindenkinek. 

Több mint száz előadást élt meg, de egy-egy előadást akkor csak 60-70 ember látott. 

Döbrösi Laura: Az belátható volt. Ha akartál, az előadás estéjén szemkontaktusba tudtál kerülni bármelyik nézővel. A filmnél ez elvész, mostantól nem kontrolláljuk, kik látják a történetünket. Anno mindenkire ránézhettem, aki látott ebben az állapotban, most pedig Patika (Laura karakterének neve) elszállt az éterbe és mindenkié, bárkié lehet. 

A bemutatón még tudtátok élvezni a filmet, vagy annyiszor eljátszottátok már ezt, hogy inkább a közönség reakcióira figyeltetek?

Tóth Károly: 115 előadás után úgy érzem, mindenkinek minden szavát, minden rezzenését tökéletesen ismerem, és igazából csak rácsodálkozni tudok, hogy tud ez még mindig vicces és szórakoztató lenni. Annak idején 115 féle formában 115 estén játszottuk el: volt, amikor nagyon jól sikerült és előfordult, hogy kevésbé. Úgy látom a film 90%-ban pont azokat a pillanatokat tudta konzerválni, amik a legjobban sikerültek, így remélhetőleg még sokáig érvényes marad.

Ha leegyszerűsítjük a dolgot, az Egykutya az élet értelmével foglalkozik. Mi az élet értelme? Mit gondoltok, miért olyan félelmetes feltenni magatoknak ezt a kérdést?

Döbrösi Laura: Nagyon nehéz erről nem közhelyesen beszélni. Az előbb is megkérdezte tőlem valaki, hogy mi az élet értelme, és nem bírtam rá normálisan válaszolni. Szerintem épp az a zseniális az Egykutyában, hogy az írója, Varga Lóránt nem vicceli el a kérdést, és sikerült rá nem giccsesen válaszolnia. Amikor először olvastam a darabot, pont azért szerettem volna benne lenni, mert éreztem, hogy itt talán sikerül ezt úgy megfogni, hogy ne legyen se giccses, se közhelyes, hanem elérje a téma mélyebb rétegeit.

Tóth Károly: Abban a szobában négy élet értelme van, vagyis pontosabban három, mert az egyikük csak keresi az élet értelmét, a másik háromnak pedig világos válasza van rá. Szerintem, ha bárki a nézők közül beülne ötödikként abba a szobába, nagyon érdekes lenne, hogy mit képviselne. Neki mi lenne fontos? A pénz? A gyerekek? A család? A karrier? Vagy valami teljesen más?

Ha egy társaságban valaki felteszi a kérdést, szinte kiröhögik az illetőt érte. Senki sem mer komolyan válaszolni rá. Szerintetek miért?

Döbrösi Laura: Vissza kéne találnunk a szívünkhöz, hogy irónia nélkül beszélhessünk a fontos dolgokról. Károsnak érzem, hogy ilyen szinten nem tudunk kapcsolódni a primer érzelmeinkhez, mondjuk a halálfélelmünkhöz, és nem tudjuk nem elviccelni, nem elütni ezeket a dolgokat. Félünk attól, hogy ha komolyan megszólalunk, akkor giccsesek leszünk.

Én épp emiatt Vica (Tenki Dalma) karakterével tudok azonosulni a történetben, mert ő mer őszinte lenni, őszintén beszélni és a szívéből szólni. Jó lenne, ha ezt a kérdést legális lenne irónia nélkül megvizsgálni, szerintem sokan fellazulnánk tőle. Elfogadhatnánk, hogy az élet egyszerre szép és félelmetes. A szép és félelmetes dolgokat szoktuk így elviccelni, nem?

A színdarabhoz annak idején Bakonyi Alexa toborzott össze benneteket?

Tóth Károly: Alexa volt a közös nevező, mert külön-külön mindegyikünkkel volt már korábban valamilyen projektje. Sok száz emberről vannak mindenféle projektjei, és közülük valahogy minket választott ki, szerette volna ezt a darabot velünk megcsinálni. Furcsa, hogy amikor annak idején felszálltunk erre a hajóra, fogalmunk sem volt, milyen messzire fog menni. 

Döbrösi Laura: Alexa megismerte a darabot és úgy érezte, hogy ennek futnia kell. Jól érezte. 2020. március másodikán játszottuk először.

Szóval közvetlenül a covid lezárások előtt… A darab pedig ezt is túlélte.

Tóth Károly: A túléltük erős kifejezés. Inkább úgy mondanám, hogy mind meghaltunk, aztán a covid után főnixmadárként támadtunk fel a hamvainkból.

Döbrösi Laura: Mákunk volt, hogy mi ezt nem klasszikus színházi térben játszottuk, hanem egy olyan helyen, ahol nem volt nyári szünet, így nyáron fel tudtunk lépni vele. Így amint véget ért az első lezárás júniusban, egyből játszani tudtuk egész nyáron. 

Tóth Károly: Elképesztő helyekre jutottunk el vele. Volt, hogy egy réten játszottuk, mert a rétekre nem léteztek biztonsági előírások. Sok fesztiválon is megfordultunk vele. Előfordult, hogy a darab közben odakint ránk sötétedett, és fáklyákat gyújtottak körülöttünk, hogy lássanak a nézők. 

Minimál díszlettel játszottátok?

Döbrösi Laura: Inkább díszlet nélkül. Ha mentünk valahová, előtte megkérdeztük, hogy van-e kanapé meg asztal. Ha volt, nem vittünk semmit, csak a bürkös fiolát, a borosüvegeket meg a jelmezeinket. A borospoharakat is a helyszínen szoktuk kérni. 

Tóth Károly: Alkalmazkodtunk a lehetőségekhez.

Döbrösi Laura: A film forgatásán épp az volt a legérdekesebb, hogy végre valós formájában is megjelent a tér, amit korábban annyiszor képzeltünk már oda random helyszínekre. 

Ez egy igazi lakás volt vagy díszlet?

Tóth Károly: Félig lakás, félig díszlet. Egy átalakított lakás volt, amihez hozzáépítettek. Például az erkély valójában nem létezett.

Döbrösi Laura: A várva várt ablakon pont nem tudtunk igaziból kinézni, mert az erkély a lakáson belül volt megépítve és mögötte egy két háttér volt.

Tóth Károly: De legalább ott volt fizikai formájában egy ablak, ami a korábbiakhoz képest hatalmas előrelépés volt. Egyszer egy fesztiválon a hátsó falon volt egy ablak, és amikor fellépés közben kinyitottuk, a büfébe nyílt, ahol épp gyrost készítettek. Rámosolyogtunk a nőre és visszacsuktuk. 

Döbrösi Laura: Ez a karakterem, Patika lakása, amit már nagyon részletesen elképzeltem magamban korábban, ezért nagyon intim viszonyom volt ezzel a képzeletbeli térrel. Csodálatos volt bemenni a díszletbe, és látni azokat a tárgyakat, amikről korábban csak beszéltünk. Vagy látni a filmbéli anyukám szobáját, a kerekesszékét meg az emelőt…Erős pillanat volt. 

A darabot az ACG Reklámügynökség előterében kezdtétek játszani, és most végeredményben ők tették lehetővé, hogy film formájában is megvalósuljon. Elmesélitek, hogyan jutottatok el idáig?

Tóth Károly: Ez leginkább Alexa menedzseri képességeit dicséri. Remélem, senki nem fog ezen megsértődni, de szó szerint ráerőltette Endréékre (Mentes Endre (ACG), az Egykutya c. film producere – a szerk.) ezt az előadást, mert annyira hitt benne. Idővel pedig már ők is hittek benne, és ennek lett a következménye a film. 

A film utáni közönségtalálkozón feltették a kérdést, hogy darabként látható lesz-e még az Egykutya, de nem hangzott el egyértelmű válasz.

Tóth Károly: Szeretnénk most a filmnek teret engedni. Fogalmunk sincs, hogy milyen kifutása lesz, meddig lesz mozikban és mennyien fogják látni, és amíg erről nincs semmilyen információnk, addig a darab biztosan nem lesz látható. 

Darabként négyen voltatok a rendezői. Végül ki döntött, ha valamiben nem értetteket egyet? Megfért négy dudás egy csárdában?

Tóth Károly: Igazi csapatmunka volt. Olyan dudásokra volt szükség, akik nem mindenáron akarnak dudások lenni. Kellett hozzá a kompromisszumkészség és a nyitottság mások ötletei iránt, illetve némi rugalmasság.

Az fel sem merült, hogy a filmet is ti négyen rendezzétek?

Tóth Károly: Fú, az durva lett volna.

Döbrösi Laura: Egy film mindig komplex gyártási folyamat eredménye, ahol mindenképp szükség van egy központi emberre, aki a döntéseket átlátja. És a forgatáson is szükségünk volt egy külső szemre, egy amolyan karmesterre. Ez a színházban egy idő után másképp működik, ott sokkal könnyebb megvalósítani egy demokratikus műhelymunkát. 

Tóth Károly: A színházhoz mind a négyen elég jól értünk, de teljesen másféle képességeket igényel, hogy egy jelenet során rámutassunk, épp kinek a reakciója izgalmas, kire érdemes a kamerával fókuszálni. Ehhez szükség van egy filmrendezőre, aki vezeti a nézők szemét. Szükségünk volt Kristófra.

A filmben a karaktereitekkel egy olyan helyzetben találkozunk, amikor már rengeteg feszültség terheli a kapcsolatukat. Szerintetek ők négyen régen tényleg szerették egymást?

Tóth Károly: Szerintem az, hogy aznap este gondolkodás nélkül megjelentek, amikor Patika hívta őket bizonyítja, mennyire jó barátok voltak. Ha egy közepes haverom hívna tíz év szünet után, nem biztos, hogy mennék. 

Döbrösi Laura: Szerintem nagyon szerették egymást, mindenki a maga sérült és tökéletlen szeretetével. A megélt közös dolgaik összekötik őket. Az, hogy a film egy pontján azt érzed, hogy ők már nem barátok attól lehet, hogy Eltelt tíz év, és mindenki másképp fejlődött. Nem biztos, hogy ma is ugyanúgy gondolkodnak szerelemről és barátságról, mint akkoriban. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne köztük erős kötődés. 

Fognak ők négyen még találkozni?

Tóth Károly: Négyesben nem biztos, hogy igen.

Károly, így a végén tőled még meg kell kérdeznem: hogyan lett belőled Mr. Szlovákia?

Tóth Károly: Nem jelentkeztem rá, ez egy felterjesztés alapján történik. Magamtól biztosan nem jelentkeztem volna. Harmadszor terjesztettek fel egyébként, de korábban ilyen-olyan magánéleti okból nem tudtam vállalni. Most meg úgy éreztem, hogy tudok egy mély levegőt venni és belefér az életembe. Ezt nem egy elismerésnek vagy titulusnak veszem, inkább egy feladatnak: egy éven keresztül olyasmit kellene mutatnom, ami példa lehet egy férfinak. A nemzetközi verseny pedig jövőre lesz. 

Az Egykutya október 2-től látható a magyar mozik műsorán.

The post „A gyászomat is beletettem a munkába” – Döbrösi Laurával és Tóth Károllyal beszélgettünk first appeared on nlc.