Megosztja vagy megtartja? Egy TikTok-kihívás megmutatta, mitől lesz egy gyerek önzetlen

Mi is ez a kihívás pontosan?
A kihívás során a szülők tesztelik, hogy gyermekük mennyire hajlandó megosztani egy finomságot. Általában anya, apa és a gyerek vesz részt benne: három tányér van előttük az asztalon, mindegyik egy-egy szalvétával letakarva. Amikor felfedik a tányért, kiderül: a gyereknek két keksze van, az egyik szülőnek egy, a másiknak viszont egy sincs! És jön a nagy kérdés: vajon a gyerek odaadja-e az egyiket a kettőből, ami előtte van?
Mi kell ahhoz, hogy egy gyerek megosszon valamit?
A megosztás lényege, hogy feladjuk személyes erőforrásainkat mások javára. A kutatók szerint ehhez több fontos készség is kéne egy kisgyerekben: először is felismerni, hogy több van neki, ezzel együtt pedig figyelembe venni mások vágyait és szükségleteit, vagyis ráérezni, hogy a másik is szeretne egyet. Mindez azzal jár, hogy képes elhalasztani a saját igényeit, és visszafogja azt a vágyát, hogy azonnal megegye a süteményeket. Ez pedig valódi kihívást jelenthet a gyerek számára.
A kognitív fejlődés kutatásai kimutatták, hogy a gyermekek ezeket a készségeket az első néhány életévükben fejlesztik ki. Lehet, hogy gyermeked úgy gondolja, hogy a megosztás lenne a helyes dolog, de nem képes azonnal összekapcsolni az összes fejlődő készségét, hogy a helyzetben a megosztó viselkedést tanúsítsa. Szóval csak azért, mert a gyerek nem oszt meg, még ne kiabáljuk rögtön, hogy önző!
Fotó: Getty Images
Hogyan számolják meg a sütit a gyerekek?
Míg a gyerekek szerint a méltányosság azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanannyi vagy egyenlő mennyiség jut, a kisgyerekek nem mindig tudják, mi az egyenlő mennyiség. Azok a gyerekek, akik még nem sajátították el a számolást, kevésbé hajlamosak egyenlően megosztani. Ugyanakkor fontos, hogy a gyerekeknek mégsem kell számolniuk a süti kihívásban, mert képesek a szubitizálásra, ami azt a folyamatot jelenti, amikor számolás nélkül gyorsan felismerik egy halmazban lévő tárgyak pontos számát (ez csak négy darabos vagy annál kisebb halmazok esetén működik).
Mit tehetnek a szülők?
A kisgyermekek nem feltétlenül veszik észre, hogy a szülő is szeretne sütit, ha nem hívják fel rá a figyelmüket. A gyerekek érzékenyek a szülői érzelmekre: ha egy kis szomorúságot mutatsz, máris megjelenhet a hajlandóság, hogy megossza veled a sütit. Emellett, ha rámutatsz, hogy van egy plusz keksz, az sokszor elég ahhoz, hogy kivilágosodjon előtte a megoldás. Hosszú távon a következetes beszélgetés és pozitív minta az igazán hatásos. Más helyzetekben is érdemes kedvesen felhívni a gyerek figyelmét, hogy például osszák meg egymással a játékaikat.
Testvér vagy csak egyke: vajon számít?
A kutatások szerint a 3-4 éves egykék eleinte kevesebbet osztanak meg, mint az, akinek tesója van (persze, ebben is van kivétel, nem szabad általánosítani), de egy év múlva ez már teljesen kiegyenlítődik.
The post Megosztja vagy megtartja? Egy TikTok-kihívás megmutatta, mitől lesz egy gyerek önzetlen first appeared on nlc.