Sok milliót csaltak ki egy magyar nőtől – ezzel verték át

Bejelentést tett a rendőrségen egy 67 éves nő arról, hogy csalás áldozata lett. Valaki különböző indokokkal több mint 5 millió forintot szedett ki belőle, miközben szerelmet ígért neki – írja a Police.hu.
A csaló egy üzenetküldő applikáción akadt rá a nőre,
körülbelül egy éve. Elváltnak adta ki magát és udvarolni kezdett. Az asszony később üzenetet kapott arról, hogy csomagot küldtek neki egy budapesti címre.
Az udvarló azt ígérte, hogy eljön a nőhöz Londonból, egyben pedig a csomagot is házhoz viszi neki. Képpel akarta bizonyítani, hogy felszállt a repülőre, sőt pénzt is hoz magával, hogy ne a nőnek kelljen eltartania, amíg nála fog tartózkodni.
Eközben a nő közben „üzenetet kapott” arról,
hogy ki kellene fizetnie a csomagot. A csalók egy „futárt” küldtek el a pénzért, akinek a kért összeget ő oda is adta. Ezt többször is eljátszották vele különböző indokokkal. A sértett az utolsó kérésnek már nem tett eleget. Összesen 5,2 millió forintot csaltak ki tőle idegenek.
A rendőrök az eset kapcsán a következőket tanácsolják:
- Ne kattints szöveges üzenetekben érkezett hivatkozásokra!
- Légy gyanakvó! Soha ne utalj pénzt még rokonnak, ismerősnek se, ismeretlen számlaszámra!
- Soha ne adj meg személyes- és bankkártyaadatot, felhasználói azonosítót, jelszót!
- Minden gyanús telefonhívást, e-mailt vagy üzenetet haladéktalanul jelents a rendőrségnek a hasonló bűncselekmények visszaszorítása érdekében!
- Ha minden óvintézkedésed ellenére becsaptak, megkárosítottak, azonnal tegyél feljelentést bármely rendőri szervnél vagy a 112-es segélyhívó számon!
Kép forrása: Pixabay
The post Sok milliót csaltak ki egy magyar nőtől – ezzel verték át first appeared on nlc.