Máig nem tudjuk, hogy tényleg van-e a nőknek G-pontja, de a felfedezőjének menekülnie kellett a náci Németországból
Korábban a legtöbb kutató és orvos nem nagyon foglalkozott a női orgazmussal, illetve annak anatómiai, fiziológiai, valamint funkcionális vonatkozásaival. Ennek részben az volt az oka, hogy egészen a 18. századig a többség úgy gondolta, hogy a férfiak és a nők lényegében ugyanazon biológiai nem két különböző formáinak tekinthetőek, ezért a női anatómia tanulmányozása helyett a férfi anatómia ismereteiket alkalmazták a nőkre.
Úgy vélték, hogy a nőknek ugyanazok a nemi szervek, vagyis reproduktív szerveik vannak, mint a férfiaknak, csak a női nemi szervek a test belsejében vannak, nem pedig kívül. Így ebben az időszakban sok női szervnek nem volt saját neve, mert az emberek a feltételezett férfi megfelelőjük nevével hivatkoztak rájuk.
Aztán a 18. században, a felvilágosodás idején a kutatók kidolgozták az úgynevezett kétnemű modellt, vagyis azt az elképzelést, miszerint a férfiak és a nők sok szempontból különböznek egymástól, többek között a reproduktív rendszerüket tekintve is, amely aztán alapjaiban változtatta meg a női orgazmushoz való viszonyt. Ami persze nem jelenti azt, hogy varázsütésre eloszlott volna minden köd a téma körül.
Bernini: Szent Teréz elragadtatása (fotó: Wikimedia Commons)
1905-ben Sigmund Freud, a pszichoanalízis atyja például azt állította, hogy a különböző típusú orgazmusok különböző érettségi szintet jeleznek: vagyis a fiatal lányok klitorális orgazmust élnek át, míg az érett nők csak vaginális orgazmust. Freud úgy vélte, hogy ha egy nő nem képes vaginális orgazmust elérni, akkor egyfajta pszichológiai zavar alakulhat ki nála, amelyet ő női hisztériának nevezett.
Bár a tudósok már jó ideje nem tartják számon a hisztériát legitim rendellenességként, a 20. század közepéig gyakran állították, hogy azok a nők, akik szexuális nehézségekkel küzdenek, hisztériában szenvednek, így az orvosok inkább pszichológiai, semmint fiziológiai magyarázatokat sejtettek a problémák mögött.
Aztán színre lépett dr. Ernst Gräfenberg. 1881-ben született Göttingen közelében, Németországban. Orvostudományt tanult, szülészetre és nőgyógyászatra szakosodott, és a 20. század elején Berlinben dolgozott nőgyógyászként. Az első világháborúban vaskeresztet kapott, az egyetemen főként a női reproduktív fiziológiát tanulmányoztat. A 17. századi anatómus, Reinier de Graaf munkájára épített, aki a női orgazmust vizsgálta, amelyet a tudomány, mint említettük, korábban nagyrészt figyelmen kívül hagyott.
Az első, aki a nők szexuális egészségével foglalkozott
A doktor elsősorban arról volt ismert, hogy elsőként vizsgálta a nők húgycsövének az orgazmusban betöltött szerepét, illetve úgy általában a női szexuális egészséget, amivel akkoriban rajta kívül szinte senki nem foglalkozott. Gräfenberg viszont a téma első számú szakértőjévé és szószóljává emelkedett; munkássága a terhességi tesztektől a nemi betegségeken és szülészeti érzéstelenítésen át a medence anatómiájával kapcsolatos kutatásokig szinte mindenre kiterjedt. Továbbá az ő nevéhez fűződik a méhen belüli fogamzásgátló eszköz – az ún. spirál – egyik továbbfejlesztett változata, a Gräfenberg-gyűrű is, ám az ilyen irányú kutatásait nem nézték jó szemmel a náci Németországban, pláne, hogy zsidó származású is volt, így az Egyesült Államokba menekült.
Az 1940-es években figyelme a húgycső stimulációjának hatásaira összpontosult. E kutatásai során írt először a – még konkrétan meg nem nevezett – G-pontról: 1950-ben megjelent tanulmányában (A húgycső szerepe a női orgazmusban), azt írta, hogy „a hüvely elülső falán, a húgycső mentén mindig kimutatható egy erogén zóna”.
Gräfenberg egy karikatúrán (Fotó: Wikimedia)
A G-Pont kifejezést azonban nem ő, hanem az amerikai szexológus és szexualitási tanácsadó Dr. Beverly Whipple alkotta meg, illetve ő volt az, aki a szélesebb közvélemény figyelmét elsőként a témára irányította 1982-ben megjelent, társszerzőként jegyzett bestsellerével, amenyek cím a The G Spot and Other Recent Discoveries About Human Sexuality (A G-pont és más friss felfedezések az emberi szexualitásról).
Szex szívroham után
Beverly Whipple eredetileg ápolónő volt: az anekdota szerint 1975-ben egy férfi beteg megkérdezte tőle, hogy szexelhet-e a szívrohama után. Whipple nem tudott válaszolni, így utánanézett, és megtudta, hogy ha két emeletet fel tud menni anélkül, hogy kifogyna a levegője, akkor akár szexuális tevékenységet is folytathat – állítólag ezt követően határozta el, hogy többet szeretne megtudni az emberi fiziológiáról és a szexualitásról.
Beiratkozott a New Jersey-i Rutgers Egyetemre, két mesterdiplomát szerzett, majd később pszichobiológiából doktorált, neurofiziológia szakirányon. Az 1980-as évek közepén felajánlottak neki egy egyetemi tanári állást, amelyet azzal a feltétellel fogadott el, hogy folytathatja a női szexualitással kapcsolatos kutatásait.
A G-pontra véletlenül talált rá, miközben azt vizsgálta, hogy bizonyos nők nemi szervéből miért távozik folyadék szex közben, illetve orgazmus után. Whipple ezután felfedezte Ernest Gräfenberg 1950-es évekbeli tanulmányát, amely a női ejakulációról és a hüvelyben található erogén zónáról számolt be. Körülbelül 400 nőt vizsgált meg és elemezte ezt a bizonyos ejalkulációs folyadékot folyadékot: egyrészt arra jutott, hogy az jelentős mértékben különbözik a vizelettől, másrészt pedig arra, hogy a G-pont jelentős szerepet játszik a női szexualitásban, ennek ellenére orvosi szempontból korábban szinte még alig vizsgálták.
Beverly Whipple, a G-pont első számú apologétája (fotó: Profimedia)
De mi is pontosan ez a misztikus G-pont? Whipple és követői szerint egy körülbelül 1–1,5 cm átmérőjű terület, melynek izgatása sokszor mind a klitorális mind a hüvelyi orgazmusnál erősebb kéjérzetet okoz. A hüvely felső hasi oldalán található, amely kicsit érdesebb, mint a környezete és olyan, mint egy kis borsónyi-babnyi szivacs, ami szexuális izgalom hatására megduzzad.
Kollégái azt javasolták, hogy magáról nevezze el a területet, ám végül úgy döntött, hogy elődje, az úttörő német nőgyógyász után tiszteletből Gräfenberg-pontnak, vagy G-pontnak kereszteli el. A könyv a New York Times bestsellerlistájára került, és azóta 19 nyelvre fordították le
Ám a G-pont létezése még ma is széles körben vitatott; egyes tudósok szerint ez a csiklónak valamiféle kiterjesztett része, míg mások szerint a hüvely egy teljesen különálló rpontja. Sokak szerint egyáltalán nem is létezik, de akadnak olyan vélemények is, mely szerint csak bizonyos speciális anatómiai felépítésű hüvelyekben található meg
A G-pont létezéséről folyó vitától függetlenül Gräfenberg és Whipple munkája felmérhetetlen hatással volt arra, hogy a tudomány is komolyabban kezdjen foglalkozni végre a női orgazmussal, illetve úgy általában a női szexualitással – és végül is ez volna a lényeg.
források: embryo.asu.edu, historyhit.com
The post Máig nem tudjuk, hogy tényleg van-e a nőknek G-pontja, de a felfedezőjének menekülnie kellett a náci Németországból first appeared on nlc.
