Autóban szexelve halt szörnyet egy fiatal pár
Egy fiatal pár tragikus baleset következtében vesztette életét Brazíliában, amikor szex közben a kocsijuk véletlenül legurult egy szikláról.
Adriana Ribeiro (42) és párja, Marcone Cardoso (26) bulizás után egy festői helyszínen álltak meg útközben. Siklóernyősök népszerű környékén parkoltak le, egy 1300 méteres szakadék mellett. Négyen indultak haza a közös estéről: Adriana és Marcone mellett Marcone testvére és annak barátnője is hazafelé tartott, amikor a pár úgy döntött, megállnak és néhány intimebb pillanatot töltenek együtt. Ehhez azonban nem választottak biztonságos helyszínt: autójuk mozgása következtében gurultak le a járműben a szikláról.
A baleset éjfél körül történt. Az autó mintegy 100 métert esett, mielőtt egy sziklának ütközött, és a két fiatal kizuhant belőle. A kocsi végül a szakadékba esett, a párt pedig meztelenül találták meg szintén a szakadék alján.
A rendőrség nem talált erőszakra utaló nyomokat a sem helyszínen, sem a testeken. A kézifék is behúzva maradt az autóban, és a nyomozók arra jutottak: a pár mozgása okozhatta, hogy a jármű elmozdult, majd a szikla szélére gurult.
Egy közelben környéken dolgozó elmondta, hogy hallotta a baleset zaját. „Az autót messziről láttam, és a jármű majdnem 150 métert esett a csúcsról. Sokkoló látvány volt, az autó teljesen összetört” – mondta a férfi a TV Gazetának.
A környékbeli lakosok arról számoltak be, hogy 1:30 és 2:00 között hallottak egy hangos zajt, de mivel sötét volt, és a növényzet is sűrű, a balesetet senki nem látta közülük.
The post Autóban szexelve halt szörnyet egy fiatal pár first appeared on nlc.