„Rendesen szoptatsz?” – Ha szülsz, eltűnik a privát szférád

Ami egy nővel történik, amikor gyermeket vár, teljesen természetes dolog. Az erre adott társadalmi reakció azonban sokszor minden, csak nem természetes. Egyre gyakrabban kerül szóba, hogy az olyan fizikai interakciók, mint a barátságosnak szánt, de valójában tolakodó, kéretlen hasfogdosás nincsenek rendben: de mi a helyzet azokkal a kérdésekkel vagy megjegyzésekkel, amelyek tréfásnak, kedvesnek szántak, de mégis bántóak? Miért van az, hogy gondolkodás nélkül mondanak olyasmit sokan egy várandós nőnek, amit eszükbe sem jutna valaki olyannak mondani, aki nem vár gyereket?

„Nagyjából a hatodik hónap környékén kezdődött, amikor már egyértelműen látszott, hogy nemcsak felszedtem egy kicsit, hanem tényleg terhes vagyok – meséli Kinga. – Hirtelen azt vettem észre, hogy mintha közös tulajdonná váltam volna, mint egy szobor vagy új épület: mindenki alaposan megnézett, és véleményezte is a látottakat. Azt tízből heten megkérdezték, hogy mennyit híztam, és rögtön közölték is, hogy ez szerintük sok, kevés vagy pont jó. Az  is gyakori kérdés volt, hogy hogyan fogok szülni, és amikor azt feleltem, hogy még nem tudom, jöttek a tanácsok, hogy lenne a legjobb.

És a legrosszabb, hogy én feszengtem ilyenkor, pedig annak kellett volna, aki ennyire illetlenül benyomult a magánügyeimbe.”

Valami nagyon ősi dolog van emögött: a gyermekvállalás egy közösségben régen nem csupán személyes ügy volt, hanem az egész csoport vagy társadalom jövőjét jelentette. Így adódott, hogy mindenki számára fontos volt, hogyan fejlődik a kicsi, akár az anya testében, akár utána. Cserében az anya számíthatott a közösségre akkor is, ha konkrét segítségre volt szüksége a gyerek körül. Mára ez már másképpen van, de az a reflex, hogy a gyerek a társadalom tulajdona, és ezért az őt hordozó nő privát szféráját máshogyan kezelik sokan, még mindig gyakran megjelenik.

Lillának ikerlányai vannak: az ő tapasztalata az, hogy a többi kisgyermekes szülő is gyakran úgy kezeli, mintha fölötte állnának, és beleszólhatnának az életébe.

„Azt nagyon hamar megtapasztaltam, hogy néhányan úgy gondolják, csak a hüvelyi úton történő szülés az igazi szülés – mondja. – Nálunk nem is volt más opció, mint a császár, mert volt az egyetlen biztonságos mód, és ezzel nem is volt semmi gondom. De aztán néhány „ősanya” felvilágosított, hogy ez nem teljes értékű szülésélmény. Persze nem vettem ezt komolyan, de akkor sem esett jól hallani. Azt kérdőjelezték meg, ami a legfontosabb és a legszebb a számomra. Nem tudom felfogni, miért tesz egy nő ilyet egy másikkal, akit szinte nem is ismer!”

Lillának később teljesen idegenekkel is volak furcsa élményei.

„Azt viszonylag hamar megszoktam, hogy az emberek, amikor látták az ikerkocsit, akkor gyakran közel jöttek és belenéztek. Nem szerettem, de a lányokat szerencsére nem zavarta, így én is napirendre tudtam térni fölötte. De egyszer a Margitszigeten egy szembejövő nő megállított, hogy milyen szépek a gyerekek, aztán megkérdezte: »És rendesen szoptatsz?« Hirtelen nem is tudtam, mit mondjak erre, annyira megalázó volt a helyzet, csak motyogtam valamit és továbbálltam. Úgy éreztem, mintha konkrétan belenyúlt volna a melltartómba, hogy megfogja a mellemet. Csak egy kérdés volt, de szerintem sosem fogom elfelejteni.”

Mérgező bókok és szerepváltás

Ha valakin látszik, hogy gyereket vár, az sokakból vált ki érzelmi reakciót. Van, aki aranyosnak találja és meghatónak, mások nosztalgikusan idézik fel saját, hasonló élményeiket (amelyek lehet, hogy valójában teljesen mások voltak, hiszen bármi történik velünk, azt a személyiségünkhöz mérten dolgozzuk fel). Ez önmagában nem is lenne baj, de sokan ellenállhatatlan vágyat éreznek, hogy ezt valamilyen formában azonnal meg is osszák a várandós nővel. Ha máshogyan nem, hát bókokkal. Csakhogy ezek a kedvesnek szánt megjegyzések sokszor bántóak és tolakodóak, amelyekre nehéz a megszólítottnak reagálnia. A  „nagyon szépen gyarapodsz.”, a „ne aggódj, majd leadod utána”, a „hátulról nem is látszik, hogy már itt tartasz” mind kéretlen minősítések. Az érintett valószínűleg tisztában van a saját testének változásaival, lehet, hogy nehezen küzd meg velük, nem érdemes még külön ki is hangsúlyozni azokat. Ide kapcsolódik az a beszédmód is, amikor a várandós nőről többes számban beszél valaki: „milyen szépek vagytok”, „most kettő helyett kell enned”: ilyenkor eltűnik, megsemmisül a kismama saját személyisége, és joggal érezheti úgy, hogy őt magát már nem értékeli senki önálló lényként, csupán egy nála fontosabb dolog hordozójává vált mások szemében.

Amit Lilla úgy fogalmazott meg, hogy az „ősanyák” hozzáállása az újdonsült kismamához, szintén jellegezetes reakció. A tapasztalt szülők hajlamosak kéretlen tanácsokkal ellátni azt, aki az első gyermekét várja. Ez egyenlőtlen helyzetet teremt, alacsonyabb társasadalmi státuszúnak, gyámolításra szorulónak állítva be az egyébként teljesen cselekvőképes és felelősségteljes nőt. A „most aludd ki magad, amíg még lehet”, a „ne kérj epidurált, mert elvesz az élményből”, és a saját szüléstörténet részletes taglalása mind ebbe a kategóriába tartozik. Gyakori az is, hogy az épp megszületett gyereknek máris kistestvért javasolnak távolabbi ismerősök, holott ez olyan téma, amelyhez az érintett páron kívül másnak nincs köze.

A modern társadalmak hajlamosak a várandósságot egészségügyi diszfunkcióként kezelni. Az nyilvánvaló, hogy ilyenkor fontos a plusz figyelem, ennek bőven akad árnyoldala is: a nő teste állandó megfigyelés alatt áll, és ő maga részben elveszíti felette az önrendelkezés jogát, hiszen mindenki folyamatosan vizsgálja, és jobban is tudja, mi a jó számára, mint saját maga. Ez a kontrollélmény könnyen átszivárog a hétköznapokba is: ismerősök és ismeretlenek kezdik el kritikusan figyelni, hogy a kismama mit és mennyit eszik, hogyan mozog, mennyit dolgozik, mennyit pihen. Ehhez jönnek még a társadalmi státuszváltással járó elvárások. A nőből anya lesz, és az ehhez kapcsolódó sztereotípiák már azelőtt megjelennek, hogy a gyerek megszületett volna. Egy anya legyen boldog, türelmes, érezze magát áldottnak és ne panaszkodjon. Ez eleve kizárja azokat az érzéseket, amelyeken sok nő keresztülmegy életének ebben a szakaszában: félelmek, bizonytalanság, fáradtság, az önkép változásával járó krízis. Az ilyenkor gyakran elhangzó „ne stresszelj, mert az árt a babának!” tanács pedig újabb felelősséget tesz a nő vállára ahelyett, hogy segítséget nyújtana.

Forrás: Getty Images

Mérhető hatások

Ma már léteznek kutatások is, amelyek azt vizsgálják, milyen előítéletekkel és elvárásokkal közelítenek mások a gyermeket váró nőkhöz. Az, hogy ez a téma egyáltalán előkerül, nem azt jelzi, hogy eddig ez nem volt jelen, hanem azt, hogy egyszerűen nem volt figyelem a kérdésen, és az érintettek nem kapak sem teret, sem lehetőséget arra, hogy az ezzel kapcsolatos érzéseiket érvényre juttassák.

Egy 2023-as brit tanulmány az úgynevezett sztereotípiatartalom‑modell segítségével azt vizsgálta, milyen elvárásokkal viszonyul a társadalom a várandós nők felé, ha gondolkodásról és készségekről van szó. A modellt eredetileg a nemi sztereotípiák vizsgálatára használták, de a kutatóknak feltűnt, hogy s gyermeket váró nők még a nőkön belül is más megítélés alá esnek, ezért külön kutatással igyekeztek feltárni ezt a ritkán vizsgált jelenséget. A közbeszédben bevett szófordulat az úgynevezett „baby brain”, ami azt írja le, hogy a kismamák gondolkodása lelassul, beszűkül. A kutatók úgy találták, hogy a társadalmilag elfogadott hozzáállás a gyermeket váró nők felé egyfajta kedvesen atyáskodó, kissé lenéző attitűd, amely védelmező, de egyben korlátozó viselkedéssel társul. Ez eredményezi, hogy gond nélkül tesz bárki olyan megjegyzéseket és ad kéretlen tanácsokat, amikor várandós nővel találkozik, ami egyébként eszébe sem jutna egy hétköznapi helyzetben; és közben ráadásul úgy érzi, hogy empatikus és jó fej volt.

És hogy ennek milyen hatása van? Egy Egy 2019-ben a Social Science & Medicine hasábjain publikált vizsgálat kimutatta, hogy a várandós és a frissen szült nők 65%-a élt át súlyhoz köthető stigmatizálást teljesen hétköznapi társas helyzetekben, amikor egyáltalán nem az volt a fő téma, ki hogy néz ki. A megjegyzést tevő fél ugyanúgy lehetett munkatárs vagy családtag, mint valaki teljesen idegen, akivel csak a pillanatnyi társas kontextus sodorta össze az érintett nőket. A vizsgálat kimutatta, hogy ezek a megjegyzések erős összefüggést mutattak a depresszió, stressz és  étkezési zavarok kialakulásával, még olyan esetekben is, amikor minden a legjobban alakult a várandósság körül.

A témára csak mostanában figyeltek fel a szociológusok és a pszichológusok, így bőven akad még feltárnivaló. De az, hogy szükség van ilyen vizsgálatokra, nem kérdés: csak így növelhetjük a társadalmi tudatosságot és hívhatjuk fel a figyelmet arra, hogy a legjobb szándékkal elejtett megjegyzések mennyire mérgezőek lehetnek akár hosszabb távon is.