azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu
Főoldal / Figyelmeztetik a repülőgép-utasokat: mostantól súlyos pénzbírság jár ezért a viselkedésekért is

Figyelmeztetik a repülőgép-utasokat: mostantól súlyos pénzbírság jár ezért a viselkedésekért is

5 megtekintés
NLC
Utazás repülőgép utas pénzbírság

A repülőgépen tanúsított nem megfelelő viselkedés nemcsak a többi utas kényelmét zavarhatja, hanem komoly jogi következményekkel is járhat. Mint ismert, bizonyos cselekedetek, mint például a túlzott alkoholfogyasztás, a személyzet utasításainak figyelmen kívül hagyása vagy éppen a fedélzeti rendzavarás, jelentős pénzbírságokat vonhatnak maguk után. Ám mostantól már egy újabb, berögzült rossz szokásért is megbírságolhatnak utasokat.

A repülőgép utasainak – az előírások szerint – becsatolva kellene maradniuk az ülésükben, amíg teljesen meg nem áll a gép, ehelyett azonban legtöbben már egyből felpattannak és a kézipoggyászaikért kapkodnak, amint landol a gép, de még javában gurul. Törökországban immár arra figyelmeztetik az utasokat, hogy pénzbüntetésre számíthatnak e viselkedés miatt. Az országban mostantól – átszámítva mintegy – 24 ezer forintig terjedő bírságot szabnak ki, mivel a légitársaságok besokalltak, hogy az utasok egyáltalán nem maradnak ülve, amíg a gép le nem száll és a terminálhoz nem ér.

A türelmetlen utasok gyakran felállnak, a csomagjaikért nyúlnak, és hosszú ideig sorban állnak a folyosókon – még azelőtt, hogy a repülőgép megállna. Most azonban a török polgári légiközlekedési hatóság le akar számolni ezzel a bevett szokással, amely állítólag jó néhány utast irritál. „A rendelet értelmében a légitársaságok kötelesek emlékeztetni az utasokat, hogy a leszállás alatt és után a terminálra érkezésig kössék be a biztonsági öveket, és kifejezetten felhívják arra a figyelmet., hogy a szabálysértésről jelentést tesznek a légügyi hatóságnak, és pénzbírságot szabnak ki”értesült a Mirror.

Törökországban az utasoknak mostantól addig ülve kell maradniuk, amíg el nem hagyhatják a repülőgépet. Azt remélik, hogy ez a gyakorlat véget vet annak a feszültségnek, amelyet néha akkor tapasztalnak, amikor az utasok egy része a fent elhelyezett poggyászukért kezd kapkodni.

A hatóságok figyelemmel fogják kísérni, hogy az új szabály milyen hatással lesz a törökországi turizmusra. Törökország amúgy a 10 leglátogatottabb ország között van, évente több tízmillió turistát vonz. 

Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images

The post Figyelmeztetik a repülőgép-utasokat: mostantól súlyos pénzbírság jár ezért a viselkedésekért is first appeared on nlc.