„A szüleim úgy álltak hozzá, hogy ha hiszek ebben, akkor ők is. Nagy pénz volt, nem egy kis mellékes”– így robbant be a magyar Padthai

A külföldi terjeszkedés menedzselése rengeteg energiát és időt követelt volna tőle, ő pedig mérlegelt. „Mégiscsak a gyerekemről van szó, a Padthai az összes vállalkozásom közül a legnagyobb és legsikeresebb, a pályafutásom koronája. Ebből a szempontból nehéz volt. A másik oldalról viszont könnyű, az ember ötven-pluszosan, közelítve a hatvanhoz már mérlegel a hátralévőt illetően. Én úgy döntöttem, hogy több figyelmet szentelek a családnak és magamnak” – mondja. 

Megtehette volna, hogy Simon Gergelyhez és Lovas Gusztávhoz hasonlóan pozíció nélkül marad a cégben, de ezt hamar elvetette. „Harminchat év alatt mindig saját céget vezettem, nem tudtam elképzelni, hogy tulajdonosként úgy legyek benne, hogy nem én vagyok a vezetője.”

Ági távozásánál felmerült befektető bevonása, de Mátéék végül úgy döntöttek, hogy maguk veszik meg a részét, és nem hoznak be új tulajdonostársat. Azóta a vezetés teljesen Máté kezébe került.

„Nekik nagyobb tapasztalatuk volt, de nekem is volt terem a kibontakozásra – válaszolja Máté, amikor azt pedzegetem, hogy érezte-e elnyomva magát valaha az idősebb és tapasztaltabb társak mellett. – Megvolt a mentori kapcsolódás, de nem volt benne olyan felhang, hogy tulajdonosként ne lennénk egyenlőek.”

Abban, hogy Máté együtt tudott dolgozni az idősebb társakkal, nem volt elhanyagolható szerepe annak a környezetnek, ahonnan jött. A családjában is egyenlő félként kezelték gyerekkorától fogva, és amikor előállt otthon, hogy milyen üzletbe szeretne beszállni, jól fogadták a tervét. 

„Elmondtam, hogy már gondolkozom a jövőmről, hogy az egyetemről kikerülve hogyan lépjek tovább, és van ez a lehetőség. A bankszámlámon már ott volt az örökségből származó pénz, mondtam nekik, hogy azt kéne kipótolni, mit gondolnak erről. A szüleim is úgy álltak hozzá, hogy ha hiszek ebben, akkor ők is. Nagy pénz volt ez, nem arról volt szó, hogy itt egy kis mellékes, játsszál vele. De hittek benne ők is.”

Fotó: Ránki Dániel/Forbes

Mi a cégépítést szeretjük

Amikor az Október 6. utcai Padthai megnyílt, ők már tudták, hogy nem szimplán egy éttermet indítottak el, hanem egy lánc első üzletét. A kezdettől hálózatban gondolkoztak, ennek megfelelően dolgozták ki a logót és az arculatot is. „Ez nem is volt kérdés, egyikünket sem érdekelt egyetlen étterem” – mondja Máté. 

Ugyanígy nyilvánvaló volt, hogy nem akarnak az országhatárokon belül maradni, és ugyan már két üzlettel kiléptek a nemzetközi piacra, ez Máté szerint még nem az álom megvalósulása, hanem egy köztes állapot. A pozsonyi nyitás mérföldkő volt az életükben, és egyben ki is jelölte a következő évek irányát.

„Vagy tovább megyünk más piacokra, akár Magyarországnál nagyobbakra, vagy maradunk itthon egy magyar–ázsiai love brand.” 

Mindenesetre jól látszik, hogy feszesen tartják a kijelölt irányt, és tiszta, logikus stratégia mentén építkeznek. Bár a covid némileg keresztülhúzta a számításaikat, és a pozsonyi nyitás is emiatt csúszott, de utólag úgy látják, viszonylag gyorsan sikerült talpra állniuk az időnként teljesen reménytelennek tűnő időszakból. Hosszú távon pedig még profitáltak belőle, megtanulták, mire érdemes költeni, és hogyan tudnak hatékonyabban működni.

Ahhoz viszont, hogy most ennyire tiszta legyen a haladási irány, meg kellett hozni kulcsfontosságú döntéseket, például hogy franchise- vagy saját hálózatot szeretnének-e építeni. Végül utóbbit választották. „Mi a cégépítést szeretjük, és a koncepciónk is bonyolultabb, mint egy hamburgerezőé, ezért a saját terjeszkedés az utunk, és nem a franchise-partnerek bevonása. Legalábbis rövid távon” – mondja Máté.

A franchise-modellel sem elutasító a hozzáállása, egyszerűen csak eddig nem volt rá szükségük. Magyarország lefedésére megvan a tudásuk és a tőkéjük, úgy látják, hogy húsz hazai étteremmel ezen a piacon ők készen lesznek, ami még ehhez a mérethez hiányzik, az megy önerőből. Új modellnek inkább akkor látja helyét, amikor majd országjogot tudnak eladni, de ebben az esetben is csak étterem-üzemeltetésben utazó partnert tudnak elképzelni.

„Kívülről is látszik, hogy jó az üzleti modell és a koncepció. Sok mindent in house valósítanak meg, komplex rendszerben gondolkoznak, hatalmas a termékük iránt az érdeklődés, és nagyon szépen menetelnek és terjeszkednek” – mondja a Padthairól Jancsa Jani, a Bamba Marha Burger társtulajdonosa. Ő a kollégáival lényegében a Padthaijal párhuzamosan épített étteremláncot Budapesten, és sokszor ugyanazokkal a problémákkal és döntési helyzetekkel szembesült.

Szerinte a Padthai adottságai egyébként remekek egy franchise-modellhez, hiszen központi raktára és konyhája van, tehát nemcsak az arculatot és a modellt lehet bérbe adni, hanem a partnerek beszállítója is lehetne. Egy ilyen modellel a franchise-ok elleni legfőbb érv, a minőségbiztosítás problémája is jól menedzselhető lehet.

Fiatalok és bolondok voltunk

Máté a mostani időszakot fordulópontnak látja, a vidéki terjeszkedéssel (a győri és kecskeméti étterem mellé hamarosan megnyílik a pécsi és a debreceni is) párhuzamosan Szlovákia után újabb régiós ország meghódítására készülnek.

Függetlenül attól, hogy melyik városban vagy országban nyitnak éttermet, a legnagyobb nehézség ugyanaz, a megfelelő helyszín megtalálása. Nemcsak a lokáció a fontos, hanem hogy ki lehessen alakítani a megfelelő szellőzést, az elszívást, a klimatizálást, valamint ki tudja szolgálni a hely az étterem gázigényét. 

Mostanra már kiforrott, hogy mekkora az ideális üzletméret (körülbelül 250 négyzetméter, de a legnagyobb egységük a Mammutban például 470 négyzetméteres), és nagyvárosokban sem könnyű olyan helyet találni, ami minden szempontnak megfelel. Többek között ezért is koncentrálnak egyre inkább a plázákra. 

Fotó: Ránki Dániel/Forbes

Máté szerint Budapest ebből a szempontból nagyon jó adottságú, nem véletlen, hogy tíz éttermük is van a városban, és mind jól működik. Ezzel szemben a környező országokban nem nagyon lát olyan fővárost, amelyik elbírna hasonló mennyiségű Padthait, és ez nemcsak a fizetőképes keresleten múlik, hanem hogy van-e tíz olyan forgalmas csomópont vagy jól működő lokáció, ahol érdemes fast casual éttermet nyitni. Ezenfelül sok helyen a fogyasztói szokások is mások, máshogyan használják a plázákat, máskor vannak csúcspontok, illetve a kiszállításhoz is más a hozzáállás. Utóbbira jó példa Szlovákia, ahonnan a Foodora már ki is vonult.

A plázák Magyarországon Máté szerint alapvetően jól mennek, bár vannak köztük különbségek. De amelyik fut, ott az étterem is sikeresebb, mint egy klasszikus városi csomópontban, ami például tíz éve még nyerő helyszín volt. Azóta rengeteg minden változott, például bejött a kiszállítás.

A Padthai közel tizenöt évében voltak rosszul öregedő gondolatok is, például a tőzsdére menetel. Amikor szóba hozom, Máté csak nevet és legyint, hogy „fiatalok voltunk és bolondok”, majd hozzáteszi, hogy annak idején azért merült fel, mert nem volt egyszerű finanszírozást szerezni. A bankok nem szívesen hiteleztek éttermeket, viszont kaptak egy megkeresést, sőt még támogatás is lett volna a tőzsdére menetelhez. „Volt realitása, csak aztán nem ebbe az irányba mentünk” – összegzi Máté. 

A New York-i iroda ötletének felemlegetésére viszont nem legyint, ezt mai fejjel sem tartja elképzelhetetlennek. Egyrészt a Simon’s Burger bebizonyította, hogy nem lehetetlen magyar cégnek éttermet nyitnia New Yorkban, másrészt úgy látja, hogy a Padthai koncepciója alkalmas rá. „Sokat járok Amerikába, és nem találkoztam hasonló étteremlánccal.”