Egy tenderen dolgozott éppen, bekért hozzá ajánlatokat, de vagy nem eleget, vagy nem ellenőrizte őket eléggé – a beígért áron nem lehetett megfelelő szolgáltatást nyújtani, nem tudták üzemeltetni az üzletet. Akkor rémes érzés volt, ma meg azt mondja, nagyon kellenek ezek a hibák. Ma már tud segítséget kérni, és nem csak a munkában. Sőt kifejezetten úgy érzi, hogy (ahogy a mondás tartja: „egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell”), megvan a kis faluja, amelyik segíti, ha bármi gondja, elakadása van.
„A spontaneitás a vőlegényem személyében van jelen az életemben. Mr. Spontán és Miss Tervező” – egy ponton ő címkézi meg párját és magát, amikor szembesítem, átlagon felüli tudatosságot érzek a karrierépítésében. Szegedről például úgy került el huszonöt évesen, hogy fél évvel korábban már szólt a főnökének, Pesten szeretné kipróbálni magát, és hogy fel lehessen rá készülni, hat hónap múlva fel fog mondani.
Külföldre is kifejezetten tudatosan készült, akarta, hogy változzanak körülötte a körülmények, hogy jöjjenek az inspirációk, de a pofonok is. „Mindent, amit külföldön kapok, otthon is tudom hasznosítani” – gondolta például, amikor Madridba költözött egy szemeszterre még az egyetem alatt, és nagyon nem azt kapta, amire számított. Odaérkezésekor derült ki, hogy valójában egy pénzes magánegyetemről van szó, ahol a madridi politikai és gazdasági elit gyerekei, valamint a hozzájuk hasonlóan jómódú nyugat-európai diákok tanulnak nyolcezer eurós tandíjakért. Ő, akinek az első fizetése úgy 90 és 107 ezer forint között mozgott tizenévesként, tudta, milyen szülői segítség nélkül kiköhögni a kétszázezer forintos szegedi tandíjat és az albérlet árát, anyagilag és társadalmilag is egész más polcon volt, mint kinti évfolyamtársai.
Ilyen környezetben a közvetlen és befogadó spanyolokról vallott sztereotípiák sem igazolódtak, Berni így levont néhány tanulságot. Könnyen perifériára kerülhetsz, ha nem a megfelelő közegbe kerülsz. A kelet-európaiaknak ki kell állniuk egymásért, mert mások nem fognak kiállni értük. És végül:
nem az a legjobb, aki erős, hanem aki a legjobban alkalmazkodik.
Madridot így is csodásnak látta, az egyetem színvonalát szintén („ilyen színvonalú oktatáshoz amúgy sose fértem volna hozzá”), és hiába került hirtelen vákuumba a nagyon támogató otthoni közegből, a végén mégis sírt, amikor ott kellett hagynia a spanyol fővárost. „Mindig azt néztem, mit lehet ebből megragadni. Másért mentem, de így is sokat kaptam.”
Az őszinteséget mindenki jól veszi
Hogy lehet huszonévesen apja korú férfiembereket irányítani? Hogy fogadtatod el velük magadat? Hogy tudsz tekintélyt szerezni előttük? Ez már egy másik periódus, az első IKEA-s évek leckéje volt. Megugrotta, de az indulás itt is döcögött. Berni vezetésével a konyharészlegen hoztak létre egy új osztályt, már épp felállt a csapat, amikor beköszöntött 2020, és vele a covid. Hirtelen fókuszt kellett váltaniuk, ráálltak hát az online megrendelésekre.
„Csak férfi kollégáim voltak, mindenki az apám lehetett volna, csupa asztalosmester. Mondtam nekik, hogy az asztalosságba nem akarok beleszólni, én azért vagyok itt, hogy ők a legjobb tudásuk szerint elvégezhessék a munkát, és együtt értéket teremtsünk. Az a célom, hogy mindenki jó érzéssel menjen be dolgozni, és senki se a legrosszabb énjét vigye haza.” Berni szerint az őszinteséget kortól, nemtől függetlenül mindenki jól veszi.
Szót érteni az emberekkel, strukturálni a feladatokat, sok szcenárióban gondolkodni – egy IKEA-s belső felmérésben a cég tehetséggondozási programja részeként ezek jöttek ki Berni erősségeinek. Ezután pályázott meg egy prágai állást, és lett a regionális (cseh–szlovák–magyar) IKEA logisztikai és fenntarthatósági projektjének egyik vezetője.
Azt tűzték ki célul, hogy a bútorok házhoz szállításához használt autóparkot fokozatosan elektromosra cseréljék, ezt három–négy év alatt el is érték. „Ma Csehországban már csak villanyautókkal szállítunk ki” – mondja Berni (és ezért még egy állami kitüntetést – fenntarthatósági csillag díjat – is kapott a projektjük.)
Nagyjából három évvel ezelőtt olvasott egy cikket Árvai Eszterről (a Forbesban). Eszter előbb budaörsi áruházigazgató, majd ausztriai HR-vezető lett, vagyis a legmagasabb nemzetközi pozícióig jutott Magyarországról az IKEA-nál. Ezt a posztot hagyta ott, amikor úgy érezte, túltolta a munkát, és onnantól mint coach és mentor adta tovább a tapasztalatait.
Bár a cégen belül Berni már hallott Eszterről, személyesen nem ismerték egymást, kellett hozzá némi bátorság, hogy megkeresse. Eszter két éven át coacholta, ő lett a második mentora, biztatta, és végig is asszisztálta a globális állásra jelentkezését.
Berni Malmőben most különböző projekteket vezet 31 országban: Dél-Koreától Kanadáig segíti bizonyos folyamatok átalakítását. Koordinál, tervez, levezényel, ahogy ő mondja, „virágról virágra száll”, és rettentően élvezi, hogy holisztikus képet kap a világból. Élete nagy részét továbbra is Prágából, sokszor a képernyő előtt mítingelve végzi, de egyre többet van Malmőben is. Azt már elengedte, amiről kezdő vezetőként valószínűleg mindenki álmodik, még ha ezt nehéz is volt fiatalon megfejlődnie.
„El kell fogadni, nem mindenkivel működik a kémia, ez is rendben van. Attól nem vagy rossz ember, ha nem szeret mindenki.”
Most egyébként augusztusig látja az életét, addig tart aktuális projektmenedzseri munkája, és kivételesen nincs annyira precíz forgatókönyve, mint többször korábban. „Mostanában bohémabb vagyok” – mondja, és bár két–három évig nagyon szívesen folytatná, amit ma is csinál, azt se bánja, ha egy darabig csak úgy lökdösi az élet, mint egymást a billiárdgolyók. Hosszabb távon azért tudja, merre tart, szívesen válna trénerré, oktatóvá, hisz egyre gyűlnek a tapasztalatok, amiket átadna.
