Pár hét múlva átadják a Budapest–Belgrád vasútvonalat – a felek még eltérő jegyárakról beszélnek
A teherforgalom február végén, míg a személyforgalom március második felében indulhat el a Budapest-Belgrád vasútvonalon.
Mi történt? Eltér a magyar és szerb fél komunikációja a Budapest-Belgrád vasútvonal jegyáraival kapcsolatban, szúrta ki a 444. Aleksandra Sofronijevics, Szerbia építésügyi, közlekedési és infrastruktúra-fejlesztési minisztere az RTS televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy március végére tervezik a vonal megnyitását a személyforgalom előtt, a jegy pedig körülbelül 32 euróba (vagyis 12 ezer forintba) kerülhet majd. Ennek azonban ellentmond Font Sándor fideszes parlamenti képviselő Facebook-posztja, melyben a jegy „26 eurótól” (9900 forinttól) van feltüntetve.
Mit kell még tudni? A Budapest-Belgrád vasútvonal menetideje a tervek szerint 3 óra 15 perc lesz. A szerelvények valamennyi esetben a Keleti pályaudvarról fognak indulni, összesen négyféle járat várható: nemzetközi vonatok Budapest és Belgrád között, InterRégiók Kiskunhalasig, InterRégiók Kelebiáig, valamint személyvonatok Délegyházáig.
Kontextus. A Budapest-Belgrád vasútvonal történetéről a kezdetektől beszámolunk a Forbes.hu-n. A vasútvonal megépítéséről még 2014-ben döntött a kormány, és 2015-ben egyeztek meg a részletekről a kínai és a szerb vezetéssel. A felújításról és építkezésről szóló szerződést 2019-ben írták alá 750 milliárdos végösszeggel. Több alkalommal is növelték azóta a költségeket: 2023-ban 111,8 milliót, 2024-ben 243,8 milliót, míg 2025-ben 292,4 milliót biztosított erre a központi költségvetés. Legutóbb arról írtunk, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter a parlament gazdasági bizottsági meghallgatásán bejelentette, hogy a Budapest–Belgrád-vasútvonalat várhatóan február 20-án adják át.