De előtte még elmentél néhány komolyabb utazásra, mi is régebb óta egyeztetjük az időpontot.
Igen, úgy voltam vele, hogy végre el tudok menni olyan helyekre, ahol több idő kell, mint egy normális éves szabadság. Nepál és Bhután évek óta rajta volt a bakancslistámon, és most majdnem egy hónapot töltöttem ebben a két országban. Magas hegyek között túrázva, egész nap kint a természetben. Nekem ez adja az inspirációt, így tudtam a legjobban végiggondolni azt is, hogy mi fontos, mit tudok elengedni, hogy hogyan szeretnék még értéket teremteni.
És mire jutottál?
Egyelőre végigelemzem és validálom az előttem álló utakat. Továbbra is több opciót látok, még minden formálódik, de nem is szeretnék semmibe beleugrani. Ez volt egyébként a jövővel kapcsolatban az egyik fontos megállapításom. Hogy nem akarom sürgetni. Nagyon megfontolom a következő lépést, egyelőre inkább csak az irányokat tűztem ki. A magashegyi túrázásnál nagyon fontos, hogy az ember magára figyeljen, a légzésére, hogy hogyan reagál a teste a külső körülményekre, és ez nagyban segíti a fókuszt és azt az elmélyülést, amire most szükségem volt.
Annak meg külön örülök, hogy kicsit segíthettem a helyi nő serpáknak. Itthon is régóta próbálok tenni a női esélyegyenlőségért, zavart, hogy a serpák között mennyire alulreprezentáltak a nők. Kimondottan nő túravezetőt kértem, és ez fantasztikus élmény volt.
Mindenre odafigyelt, az étkezésünkre, az akklimatizálódásunkra, a teherbírásunkra. És persze arra is, hogy hike high, sleep low.
Olyan magason voltatok, hogy ez már számított?
A legmagasabb pont 3900 méter volt, de volt, hogy 3700-on sétáltunk úgy tíz kilométert. Hiába majdnem egy szintben, az azért nem olyan, mintha a Bükkben túráznál. Ezt nagyon ki akartam próbálni, látni egészen közelről, amit a hegymászók látnak, és amikről eddig csak olvastam. Óriási mélységek, magasságok, peakspotting volt ez. Nepálban van kilenc nyolcezres csúcs, nyolcat láttam és fotót is tudtam készíteni róluk.
Ültem azon a járaton, amivel a világon legközelebb repülhetsz a Himalájához, ez a Katmandu (Nepál) és Paro (Bhután) közötti útvonal.
Pont a Himalája vonulata előtt repül el a gép, és ha tudod, mit kell figyelni, öt nyolcezres csúcsot láthatsz: az Everestet, a Lhocét, a Makalut, a Cso-Ojut, a Kancsendzöngát. Óriási élmény.
Két alkalmazás volt rendkívül hasznos: az Alpine Guide a mobilod kamerájával megmutatja, hogy az előtted tornyosuló hegy micsoda, és milyen magas. A Find Penguin egy digitális útinapló, mobil lefedettség nélkül, GPS-koordinátákkal is végignaplózza az utadat, fényképeidből térképes útinaplót készít.
Mennyire fogott meg Nepál és Bhután vallási, spirituális oldala?
Nepál inkább hindu, Bhután inkább buddhista, mindkettőbe belepillanthattam, de inkább csak a megismerés szintjén érdekelt. Kíváncsisággal figyeltem, mint ahogy a két ország közötti gazdasági, társadalmi különbségeket is.
Mindkét országnak nagyon fontos bevételi forrása a turizmus, de Bhután ezt sokkal kontrolláltabban végzi. Míg Nepálban a nemzeti jövedelem nagy része a magashegyi túrengedélyekből származik, Bhutánban a turisták nem mászhatnak ötezer méter fölé, és nagyon komolyan veszik a fenntarthatóság ügyét. Mindenütt táblák, hogy ne dobáld el a szemetet, tartsd tiszteletben a természetet és hasonlók.
Bhután azért is izgatott, mert ez az az ország a világon, amelyik kitalálta, hogy a fejlődését nem a GDP-ben méri, hanem a bruttó nemzeti boldogságban. Az útra készülve megnéztem A boldogság ügynöke című erről szóló filmet: bhutáni kutatók kimennek, és ötévente megkérdezik az ország tíz százalékát, hogy szerintük történt-e magukhoz képest előrelépés, és boldogabbak-e.
És a boldogságot nem az anyagiakban mérik. Az csak egy a sok szempont közül, mellette ott van a pszichológiai biztonság, a bizalom az intézményekben, az oktatás fejlődése, az egészségügy, ez mind együtt adja ki az indexet. És ha már egészségügy, ottlétem alatt kitört rajtam egy allergia, így ki kellett próbálnom a bhutáni egészségügyet. Teljesen ingyenes volt, nekem, a turistának is, angolul beszélő orvos vizsgált, nagyon gyorsan csináltak röntgent, EKG-t, rendben mentek a dolgok. Jó, a kórházi szárnyakban azt láttam, hogy sokan voltak.
És mit érzékeltél ebből a boldogságtudatból az utca emberénél?
A legérdekesebbnek a módszertanukból is azt találtam, hogy az intézményekbe vetett bizalmat is mérik, és ez ott tényleg tapintható. Európai szemmel talán furcsa, hogy mindenütt kint van a királyi család és a király képe, már a reptéren egy óriási festmény vár, de ahogy helyiekkel beszélgetsz, átjön az őszinte tisztelet és elfogadás a királyuk iránt. Bár az előző király, a mostani apja maga mondta a 2000-es évek elején, hogy vezessék be a parlamentáris demokráciát, és ez meg is történt 2007-ben (egyébként Nepálban is, csak ott elkergették a királyt), a király tekintélye és népszerűsége nem csorbult. És nagyon izgalmas dolgokat kezdeményez.
Most például létrehoznak egy Gelephu Mindfulness City nevű városállamot, gyakorlatilag Bhután déli részén építenek egy fenntartható, műanyagmentes új országot.
A világ legjobb csapatát vitték oda, építészeket Dániából, közgazdászokat, menedzsereket mindenhonnan, hogy az egyéni boldogságot és a fenntartható fejlődést ötvözzék, például a bitcoinnal is. Bhutánnak nagy jövedelme van a bitcoinbányászatból, és mivel ez óriási energiaigényű ágazat, úgy teszik fenntarthatóvá, hogy az ország vízerőműveivel állítják elő hozzá az energiát. Nagyon érdekes ország, és nagyon érdekes kísérlet, most keresik hozzá a befektetőket. Ez a projekt a király teljes támogatását élvezi, az ő víziója is.
Mondtad, hogy még tíz–tizenöt aktív évvel számolsz legalább, és van jó sok civil ügyed is, a Hungarian Business Leaders Forum (HNLF) elnöke és mentora, a Women in Energy és a Menedzserszövetség tagja, az Institute of Directors alapító tagja. Mik most a prioritások?
Most a HBLF-en van a fő hangsúly, ott régi témám a női esélyegyenlőség, és kicsit újabb az üzleti etika. Elindítottuk a HBLF TOP20 compliance vezetői listát, mert olyan szakemberekre szeretnénk ráirányítani a figyelmet, akik általában a háttérben dolgoznak, de építik az etikus üzleti kultúrát. És van a Romaster is (tehetséges roma diákok támogatása – a szerk.), ami idén már tizenöt éves, és ez sokkal több mint egy mentorprogram.
Amikor hallod a történeteket, hogy ki honnan indult, és hova jutott, mondjuk, igazgató lett egy gyárban, és ez milyen hatást gyakorolt az életére, azok ilyen libabőrös momentumok. Remélem, hogy sikerül a Romaster tevékenységét is még láthatóbbá tennünk, még több támogató vállalatot bevonnunk, mert van igény erre a programra, és óriási lehetőség van benne.
