azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Veszélyben a forint sikertörténete? Nagy Márton szavai miatt gyengülhet az árfolyam

2 megtekintés
Pénz kamat mnb nagy márton

Miután a miniszter megkérdőjelezte ismét az MNB kamatpolitikáját.

Mi történt? Gyengülni kezdett a forint Nagy Márton szavaira, miután a miniszter az Indexnek adott interjújában ismét megkérdőjelezte a Magyar Nemzeti Bank kamatpolitikáját – írja a Bloomberg. Az euróval szemben 0,7 százalékot gyengült azonnal a forint, ezzel pedig október óta nem látott szintre, 391,4 forintra gyengült az árfolyam.

Több ebből
Az okos kisbefektető 50 pontja
Nagy Márton: A piaci beavatkozásnak elvileg rövid távúnak kell lennie, ezt én is így gondolom

Mit mondott pontosan Nagy? „Ha az inflációt nézzük – és hangsúlyozom, hogy a jegybank elsődleges célja is az inflációra vonatkozik –, akkor ebből a szempontból a kamatcsökkentés lehetősége megnyílt. Mi már korábban is így láttuk, de ha a jegybank óvatosabb, akkor azt mondom, jobb később, mint soha. A gazdaság ugyanis alacsonyabb kamatokra vár(…)” – mondta a miniszter, majd később hozzátette, amikor a forintárfolyamról kérdezték, hogy „mindig az egyensúlyi árfolyamot kell nézni. Nem jó, ha ettől tartósan eltérítjük az árfolyamot.”

Mi a jegybank álláspontja? Ahogyan azt a Portfolio is említi, bár Varga Mihály jegybankelnök eddig kitartott a szigorú politika mellett és több mint egy éve változatlanul tartja a kamatszintet, a monetáris tanács legutóbb már jelezte, hogy megfelelő gazdasági adatok esetén jövőre irányváltás jöhet.

Miért fontos ez a befektetőknek? Mert a forint idei teljesítménye, amivel a magyar fizetőeszköz az egyik legtöbbet erősödő deviza lett a világon, elsősorban a carry trade-nek köszönhető, ahol a befektetők a magasabb kamatozású devizára váltják az alacsonyabb kamatozásút. Ha a magas kamatozású deviza mögött álló jegybank, jelen esetben az MNB elkezd vágni, egyre kevésbé lesz vonzó a forint.

Kapcsolódó cikkek