Sztárok és helyi tehetségek kreativitása: mit tud Prága, amit Budapest nem?

A cseh főváros szép, bár kissé álmos városból a rendszerváltás után színes, nemzetközi cégeket és művészeket vonzó központtá vált. 

Nem, nem minden jó ott sem. Kezdjük a legfontosabbal, vagyis azzal, hogy a sör sem 30 korona többé. Hiába magasabbak a fizetések, de mindezt alaposan beárazta az ingatlanpiac is, a lakhatási válság az adatok alapján még a budapestinél is nehezebb döntés elé állítja a családokat, fiatal pályakezdőket. Hajszálnyival, de egy kicsit még többet is kell dolgozni egy saját lakáshoz, mint nálunk, az állami óvodákba bekerülni pedig nehezebb, mint az egyszeri városlakónak úgy átjutni napközben a Károly-hídon, hogy ne vágnák fejbe négyszer egy szelfibottal. 

A rendszerváltás után a teljes belvárost renoválták, az köztereket pedig egységesen macskakövezték. De Prága ma sem ül ölbe tett kézzel, új gyalogoshídat építettek, az összes pályaudvart felújítják, és új koncertterem is épül a Moldva partján. A közterekhez pragmatikusan állnak, sok év szélmalomharc után betiltották a várost játszótérré alacsonyító elektromos bérrollereket. És ha már rollerek: budapesti szemmel az is szemet szúr, hogy alig látni ételfutárt, mert

a helyiek nem műanyag dobozból táplálkoznak, hanem étterembe járnak. 

Két várost sokféleképpen össze lehet hasonlítani. Prágában elég sokszor jártam, legutóbb egy kifejezetten inspiráló, világszínvonalú rendezvényen. A Pulse Fesztivált egy fiatal csapat hozta létre, és a cseh, szlovák, lengyel és osztrák mellett magyar építészeket, belsőépítészeket és designereket is várja. 

Itt, a Forbes színpadán nagy cseh ingatlanfejlesztőkkel és építészekkel beszélgettünk elsősorban prágai fejlesztési projektekről. Maga a fesztivál tényleg elképesztő, elég, ha csak annyit mondok, hogy olyan neveket képesek Közép-Európába vonzani, mint Sir David Chipperfield, Kengo Kuma, Daniel Liebeskind vagy épp Piero Lissoni. 

A lista hosszan folytatható, mégsem róluk szeretnék most írni, hanem a cseh ingatlanpiacról és a helyi fejlesztőkről, akik ambiciózusak, merészek, kooperatívak, keresik a minőséget és építészeti értelemben nyitottak. Öt pontban gyűjtöttem össze, hogy mi lehet a sikerük titka.

Nemzetközi építészirodák

Még oda sem kell utaznunk, hogy lássuk a helyi fejlesztők minőség iránti igényét, és azt, hogy topligás nemzetközi építészirodákat vonzanak az országba. A rendszerváltás óta eltelt évek alatt dolgozott itt Frank Gehry (a mára már minden útikönyvben megtalálható Táncoló házak épületén), a Zaha Hadid Architects (a Masaryk pályaudvar melletti Masaryčka épületén), a Henning Larsen Architects (a főpályaudvar átépítésével) vagy épp a Bjarke Ingels Group (az új, folyóparti koncertterem, a Vltava Filharmónia épületén).

Ezek az építészek aztán mágnesként vonzzák a sajtó figyelmét, ezen keresztül a nemzetközi vásárlókat, és inspirációként szolgálnak a fiatal helyi építészek számára. Irigylésre méltó helyzet ez, amit lehetetlen nem abból a perspektívából nézni, hogy Budapesten még az évtizede bezárt Közlekedési Múzeum sem tud megépülni a világhírű, New Yorkban, a The High Line tervezésével már bizonyított Diller Scofidio + Renfro tervei szerint, mert valamiért jobb ötletnek tűnik megépíteni egy debreceni autópályalehajtó mellett.

Tehetséges helyi építészek

De a prágai fejlesztők nem kizárólag a sztárokat keresik. A fent említett pályaudvarmegújításhoz kapcsolódik például a volt postai raktár helyén épülő Hybe Office épülete, amelynek tervezője a prágai és londoni irodával rendelkező Jakub Klaška, a Vinohradská 8 nevű projekt tervezője pedig a szintén helyi Jakub Cigler. 

Vagy ott van a remek prágai-brnói-pozsonyi Chybík + Krištof, ami elhanyagolt városi területek megújításának egyik legjobbja. Prágában a Manifesto nevű piac például több városrészbe, így a Florence, majd később Smíchov és Anděl városrészekbe is új életet lehelt. 

Nyitottság az újra

A fejlesztések célja nyilván itt is a profit, de a fejlesztők megértették, hogy az egyediséggel piaci értéket teremtenek. A művészet nem emléktáblákban merül ki, hanem bátran vonnak be helyi designmárkákat és képzőművészeket az egész tervezési folyamatba. Az egyik legizgalmasabb prágai városfejlesztési terv a Smíchov városrészben megvalósuló Lihovar, ahol az egykori gyárkéményeket és téglahomlokzatokat megtartva hoznak létre új lakónegyedet, helyet adva olyan közfunkcióknak is, mint az új Cseh Fotó Galéria. 

Az egész projekt aktív részese David Černý, a cseh szobrászat rocksztárja, akinek az egész városban megtaláljuk az alkotásait, hogy csak a legismertebbet említsem, a Žižkovi tévétorony oldalán mászó tíz „babáról” sok hazai olvasó is ismeri. A szobrász szintén aktív részese lesz annak a toronyházépítésnek is, ami Csehország legmagasabb épülete lesz, és mi is írtunk róla. Igaz, ott sem mennek gyorsan a dolgok, mert szinte pontosan hat évvel ezelőtt írtunk először a tervekről.

Kooperáció és kompetitivitás

Mindennek a lényege a verseny. Akár helyi, akár nemzetközi építész készíti a terveket, a legjobbnak kell nyerni. Bár a háttérbeszélgetésekből az is kiderült, hogy a helyiek zártnak találják a saját piacukat, ahová nehezen tudnak a nemzetközi irodák betörni, magyarországi perspektívából ezek szinte luxusproblémáknak tűntek. 

Az egyik beszélgetést épp a Penta és a PSN vezetőivel folytattam, mindkettő nagy és tradicionális fejlesztőnek számít a cseh piacon, mégis egyre gyakrabban együttműködnek. Például a főpályaudvar közelében, a volt gázipari székház helyén építendő Vinohradská 8 projektje kapcsán, és mindenki hozza azt a hatalmas tapasztalatot, amit felhalmozott az évek során.

Megújuló rozsdazónák

A város alapvetően nem kifelé terjeszkedik, újabb és újabb szántóföldek, erdősávok vagy elővárosi települések bekebelezésével. Sorra újulnak meg a pályaudvarok, így a már említett főpályaudvar vagy a Masaryk pályaudvar, de területét tekintve még ezeknél is nagyobb léptékű Holešovice megújulása. A helyi fejlesztők pedig jól tudják, hogy a vasúti rozsdazónák a város ingatlanfejlesztési aranytartaléka, amit egyre szívesebben ásnak ki a föld mélyéről.