Robbantana a magyar mobilpiacon a balhés kínai óriás

Több új modellel lép színre, és bekerül az operátorokhoz a nálunk eddig takaréklángon égő ZTE.
A magyarok nagy többségének a ZTE névről a zalaegerszegi fociklub, és Koplárovics Béla csodagólja ugrik be jó eséllyel, amivel hazaküldte az akkor csúcson lévő Manchester Unitedet. De a világ más tájain e névről egy olyan óriási telekommunikációs óriásra asszociálnak az emberek, amely összerúgta a port több amerikai kormánnyal is.
Már Obama alatt megvádolták kémkedéssel, aztán az első Trump adminisztráció ideiglenes exporttilalommal sújtotta mert Iránnal és Észak-Koreával bizniszelt. Biden kormánya pedig megtiltotta a termékeinek értékesítését az USA-ban nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva, ám ezt azóta részben feloldották.
Ám az állampárt támogatását élvező ZTE mindezt túlélte, sőt a cég újult erővel veti rá magát a mobilpiacra.
Hazánkat is érinti mindez, hiszen komoly változásokat jelentett be az eddig takaréklángon égő hazai képviselet.
Építkezés az alapoktól
Az építkezést gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni, hiszen a cég jelenlegi részesedése a hazai piacon 0,5 fél százalék. Ennek egyik fő oka, hogy a márka eddig nem volt jelen az operátoroknál, ami Magyarországon extrémen nagy hátrányt jelent.
Most viszont ez megváltozni látszik, hiszen Kocsis László, a konzumer elektronikai divízió értékesítési vezetője elárulta, hogy októbertől a konszern termékei bekerültek a One kínálatába. Emellett intenzíven folynak a sokat ígérő tárgyalások a Yettellel is, amire a jövő év elején pont kerülhet.
Brandváltás és új modellek
Jó eséllyel a viszontagságos múltnak köze van hozzá, hogy a jövőben már nem ZTE, hanem Nubia név alatt forgalmazzák majd az összes telefont. A Nubia eredetileg a prémium modellek részére, 2012-ben létrehozott almárka volt, de a jelek szerint eltérő, minden korábbinál nagyobb szerepet szánnak neki.

Mindenesetre az átmeneti időszak legkorábban 2026 végére zárul le, azaz addig mindkét név alatt forgalmaz nagyon hasonló termékeket a vállalat, amivel nem könnyíti meg a saját dolgát. Ezt a folyamatot minél hamarabb le kellene zavarni, de ebbe nyilván a magyar képviseletnek nincs beleszólása. Abba viszont igen, hogy milyen termékeket dobjanak piacra hazánkban.
2025 második félévére minden korábbinál nagyobbra bővült a portfólió, ami önmagában is jelzi, hogy tényleg komolyan gondolják a terjeszkedést.
A választék a pár tízezer forintba kerülő szuperolcsó, ám igen visszafogott tudású daraboktól a középkategória tetejéig terjed, úgy, hogy a kínálat csúcsát egy összehajtható képernyőjű kagylótelefon képviseli.

Szóval az igazán kiemelkedő tudású, drágább készülékek (még?) nem érkeznek meg az országba. Az tiszta sor, hogy a prémium szinten nagyon nehéz labdába rúgni az Apple és a Samsung mellett, szóval a döntés valahol érthető. De a márkaépítés szempontjából jól jött volna a minél magasabb plafon, amire lehet mutogatni. Ráadásul a Redmagic albrand alatt futó, extrémen nagy teljesítményű gamer telefonok forgalmazását továbbra sem kezdik meg, ami szintén kisebbfajta csalódást okoz. A rendkívül árérzékeny, apró változásoknak is kitett magyar piac nem könnyű terület. Ám csupán biztonsági játékkal nagyon nehéz lesz kimagasló eredményeket elérni.
A vállalat a telefonokat megtámogatja néhány kiegészítővel, azaz egy gyerek okosórával, illetve két nyitott fülhallgatóval, amelyek nem túl innovatív, ám cserébe egész olcsó darabok.
Egyre több az eszkimó
Az elmúlt durván másfél-két évben több nagy telefongyártó is érezhetően fokozta az erőfeszítéseit Magyarországon. A Motorola, a Vivo, az Infinix, a Realme és a Tecno mellé most csatlakozott a ZTE is ebben a csoportban.

Ráadásul az Apple, a Samsung és a Xiaomi továbbra is bivalyerős minden téren, a Huawei sem adja fel, hogy a Honorról már ne is beszéljünk. A kérdés már csak az, hogy van még elég fóka a látványosan szaporodó eszkimó csoport számára…