Kemény kormánykritikával reagált Majka, meg is kapta a magáét Menczer Tamástól
Minden évben kevesebbet ér a pénze, oroszbarátság, a vasút helyzete és az MNB-ből eltűnt milliárdok. Majka szerint nagy a baj, ha a problémák helyett inkább vele foglalkozik a kormány. Primitív, álszent, ostoba szöveg – reagált a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Mi történt? Majka újabb posztban reagált az elmúlt napok kormányzati és kormányközeli nyilatkozataira vele kapcsolatban. Szerinte boszorkányüldözés folyik ellene.
Deutsch, Bayer, Dopeman, Deák, Bohár, az egész Hír TV, Mandiner és még sok olyan szereplője a mai közéletnek, akiknek talán munkájuk sincs, ha hozzám hasonló embereket nem lehet mocskolni
– fogalmazott.
Szerinte„faszság”, hogy pénzt kap Brüsszelből, ahol még sosem járt, pénzt kap Magyar Pétertől, akivel még sosem találkozott. Az RTL-től valóban kap pénzt, de azért, mert ott dolgozik. Amikor az Azt beszélik a városban című dalát írta, akkor a TV2-től kapott pénzt, mert akkor meg ott dolgozott.
A One egyoldalú szerződésbontására azt írta, a részéről továbbra is él a szerződés, tartja magát az abban foglaltakhoz.
Szerinte hízelgő is lehetne, hogy a miniszterelnök, a külügyminiszter és a közlekedési miniszter is vele foglalkozik, de inkább arra lenne kíváncsi, hogy miért ér a pénze minden év végén sokkal kevesebbet, vagy miért barátkozik ennyire a kormány az orosz medvével, miért késnek a vonatok és miért nincs előzetesben senki azért, mert eltűnt ötszázmilliárd forint a Magyar Nemzeti Bankból? Szerinte kétséges, hogy ő ezeknél fontosabb lenne, vagy ha igen, akkor nagy a baj.
„Nem harcosok klubjára van szükség, hanem vitákra, beszélgetésekre, álláspontok ütköztetésére. Minden demokráciának ez az alapja, amire lehet építeni” – írta a rapper.
Majka kemény kormánykritikájára Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója reagált, aki szerint „ilyen primitív, álszent, ostoba, a másikat teljesen hülyének néző szöveget” ritkán olvas.
Ember! Előadtad a miniszterelnök kivégzését a színpadon! És te panaszkodsz „mocskolódásra”, ami „megterhel.” Megszakad a szívem. A pénzed nem ér minden év végén kevesebbet, ugyanis 2010 óta a reálbérek megduplázódtak Magyarországon.
– írta Menczer Tamás.
Szerinte a kormány nem barátkozik az oroszokkal, csak a kőolaj és földgáz vásárlása miatt vannak jóban. Szívesen vennének ezeket máshonnan is, csak ahhoz kell forrás meg cső.
Szerinted „normalitás”, hogy te a miniszterelnök kivégzését adod elő, és elvárod, hogy ebbe senki ne szóljon bele. Mert ha ebbe beleszólnak, az egy olyan rendszer, amelyben te „képtelen vagy létezni”. Mind közül ez a legundorítóbb és legócskább szöveged. Gyomorforgató hazugság.
Menczer Tamás szerint Majka bátornak mutatja magát, de gyáva, nem „görbe tükröt tart”, hanem ostobaságokat beszél. Jövőre nagy fölénnyel megnyerik a választást, és a miniszterelnök továbbra is a Majka által „kivégzett” Orbán Viktor lesz – írta.