„Komplett iparágakat einstandoltak maguknak, de van, ami talán még ennél is károsabb”

Miközben a kormány hivatalosan „üzletbarát környezetet” hirdet, egyre szigorúbb ellenőrzést vezetett be az országba irányuló külföldi befektetések fölött. Interjú a magyar cégek aranytartalékairól Szendrői Gáborral, a Concorde MB Partners egyik vezetőjével.

---

Az elmúlt években a magyar gazdaság egyik fontos motorja a külföldi működőtőke beáramlása volt. Autógyárak, akkumulátorgyárak, beszállítók, technológiai cégek hoztak pénzt és munkahelyeket az országba. Miközben a kormány hivatalosan „üzletbarát környezetet” hirdet, egyre szigorúbb ellenőrzést vezetett be az országba irányuló külföldi befektetések fölött.

Erre szolgál a befektetés-ellenőrzési rendelet (FDI), amihez most egy új, sokakat meglepő szabály is társult: az állam bizonyos esetekben elővásárlási jogot kap a kiszemelt cégekre. A friss módosítás nyomán hosszabbak lettek az engedélyezési határidők, és a megtiltott ügyletekre a magyar állam jelölhet ki új vevőt. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint mindezzel a stratégiai érdekeket és az ellátásbiztonságot védik, de több piaci szereplő inkább bizonytalanságot lát benne.

Vajon tényleg veszélyt jelent a külföldi tőke? Mi történik a magyar cégekkel, ha elmarad a generációváltás? Milyen lehetőségeik vannak a növekedésre és a hatékonyság javítására? Erről beszélgettünk a Concorde MB Partners tranzakciós tanácsadó cég egyik vezetőjével és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) elnökségi tagjával, Szendrői Gáborral.

---

Forbes: Az egyik legértékesebb magyar cég, a budapesti Semilab amerikai operációját nemrég 185 milliárd forintért vásárolta fel egy amerikai magántőkealap. Vajon mennyi idegeskedést okozott nekik a minisztériumi jóváhagyás?

Szendrői Gábor: Az is lehet, hogy ide nem kellett engedély – végül is amerikai cég vett amerikai céget. De ha kellett volna engedély a magyar anyavállalat miatt, akkor is jó eséllyel a minisztériumban is csak legyintettek volna rá, hiszen ez az ügylet teljesen kiesik az ő látókörükből. Ettől még, akár ha lenne is bírságolási lehetősége a minisztériumnak, nehezen elképzelhető, hogy reálisan szaladgálnának ezzel az amerikai vevő után. Furi is lenne – ez a rendelet az itthon működő cégekre működőképes.

Ti tranzakciós tanácsadással foglalkoztok, és az FDI-rendeletet most folyó ügyekre is alkalmazni kell. Hogyan alakította át a munkátokat ez a kacifántos, új szabály?

Amikor kijött a rendelet, mindenki fejvesztve rohangált, amíg ki nem derült, hogy csak ideiglenes az intézkedés. Most azt várjuk, hogy tényleg megszűnik-e augusztus 19-én. Persze hozzátartozik a rezignáltságunkhoz, hogy közben az Európai Parlament (EP) is rendet akar vágni ezen a téren. Eddig nem volt egységes, kötelező iránymutatás a tagállamoknak, most viszont készül egy olyan szabályozás, ami mindenkire ugyanúgy fog vonatkozni.

Hogyan tudod megfejteni a minisztérium motivációját a szabályozás mögött? 

Erre nehéz egyértelmű választ adni. Az biztos, hogy az FDI-szabályozás hatóköre már eleve túl széles: a külföldieket érintő ügyletek 95 százaléka bejelentésköteles, de mégis, a legtöbbször a döntés pozitív. Közben ez mindkét oldalnak komoly költségeket jelent. A vevőnek mély, részletes dokumentációt kell leadnia, amit ügyvéd állít össze. Sokszor olyan adatokkal, amihez részt vevő feleken kívül senkinek semmi köze. A minisztériumnak pedig ezt el is kellene olvasnia – már ha van rá kapacitás.

És mégis, stratégiai iparágban is ment már át simán olyan tranzakció, ami papíron talán sose kophatott volna zöld lámpát. Például egy hadászati iparban aktív céget bármiféle gond nélkül lehet privatizálni, olyan magáncégnek, ahol bizonyíthatóan legalább 25 százalék külföldi tulajdon van. Nem tudom, a hadászatnál mi a stratégiaibb. Igaz, az ennél kevésbé stratégiaibbra sem gyakran mondott nemet a kormány. 

Ehhez képest ez az átmeneti szabályozás erre az időszakra sokkal hosszabb döntési határidőket ad és bevezeti az állami elővásárlási jogot. A naperőműveknél például eddig is volt elővásárlási jog: a szerződésbe az eredeti fél helyére be tudott, ha akart, lépni az állam. De a mostani új rendelettel, ha egy ügyletet megtilt a minisztérium, akkor azonnal semmis lesz a szerződés, megszűnnek a szerződéses feltételek, abba jogilag hogy tudna belépni az állam?

Mindent összevetve elég nyilvánvaló, hogy valaki kapkodva hozott egy átgondolatlan szabályozást. 

Hogy nézne ki az üzletbarát szabályozás?

Van olyan válasz, hogy sehogy? Ott, ahol én ülök, a külföldi tőke nem veszélyezteti sem az országot, sem a cégeinket. Sokkal nagyobb kockázat, hogy kiöregednek a vállalatok alapítói és nincs, aki tovább vigye a cégeket. El lehet tiltani a 70 éves tulajdonost attól, hogy eladja a cégét egy külföldinek – de akkor mi lesz? Marad, és még 90 évesen is ő viszi a boltot?

Egyáltalán miért jó, ha külföldről jön a befektető? 

Egy cégnek növekednie kell, mert ha nem növekszik, akkor nem megáll, hanem csökkenni kezd. Ezért fontos, hogy cégek dinamikus tulajdonosok kezében legyenek. De ilyen lehet hazai és külföldi is. Magyarországon viszont úgy tűnik, van jó érv a külföldi tulajdonos mellett; ugyanis itthon különösen nagy a szakadék a hazai és a külföldi cégek termelékenysége között – és ez a különbség nálunk a legnagyobb Közép-Kelet-Európában.

A Condorde frissen megjelent hatékonysági riportja szerint is sok hazai vállalat kevesebb hozzáadott értéket termel ugyanarra a munkára vagy tőkére vetítve, mint a külföldi tulajdonú társai. Ennek sok oka lehet. Lehet, hogy azért, mert nem maga adja el a termékét, hanem disztribútoron keresztül lép, különösen a külföldi piacokra, és így azt a marzsot nem realizálja. Lehet, hogy nincs meg a bejáratott és felismerhető márka, amiért többet fizetnének a vevők. Az is jellemző, hogy nem megfelelően digitalizált, automatizált a folyamat, tehát arányaiban sok munkaerőt leköt, illetve nem skálázható az ügymenet.

A külföldi tőke egyszerűen azért jó, mert pénzt hoz és beindítja a növekedést, ráadásul tipikusan magasabb hozzáadott értékkel. Persze nem amellett érvelek, hogy a külföldi tőke mindenható; az lenne a legjobb, ha hazai tulajdonosok tudnának ezen a termelékenységi hatákonytalanságon javítani – na, az meglátszana a GDP-n.

Cég vagy jól fizető állás?

Miben érezné meg a magyar állampolgár, ha a Magyar100 listánk első húsz helyezettje lenne több százmilliárd forint értékű, és nemcsak az első öt – az is ilyen-olyan okokból? 

Engedd meg, hogy még egy plusz feltételt hozzátegyek; az lenne a kívánatos, ha sokkal több olyan hazai tulajdonú óriáscég lenne az országban, ami nagyon jelentős nemzetközi jelenléttel bír, és piaci alapon profitábilis. Ha ez bekövetkezne, gazdagabb ország lennénk, sok olyan hazai indíttatású nemzetközi vezetői állással, ami jó embereket vonz be. És akkor ezek a cégek még erősebbek lehetnének. Ez egy igazi angyali kör lehetne. 

Hány tranzakcióképes, magyar tulajdonú cég működik ma Magyarországon?

2018 és 2022 között kifejezetten kedvező időszakot éltek meg a hazai vállalkozások: ezekben az években a gazdasági növekedés ütemét is meghaladó mértékben bővültek, amihez hozzájárult a piac tisztulása is.

Jelenleg több ezer olyan magyar tulajdonú cég működik, amely tranzakcióképes, de becsléseink szerint ezek tulajdonosainak átlagéletkora mára 70 év fölé emelkedett.

Ez azt jelenti, hogy tele van a piac eladó céggel?  

Igen, elég sok eladó cég van. De nem minden cég talál vevőt. Évente összesen nagyjából 100 magyar tulajdonú cég kerül új gazdához. Vagyis, ha ma 2000-2500 ilyen cég van Magyarországon, akkor akár 25 évbe is telhet, mire mindegyik gazdát cserél. Így könnyen előfordulhat, hogy a tulajdonos, aki ma 70 éves, még 90–95 évesen is cégtulajdonos marad.

Persze nem kötelező eladni a céget: sok esetben olyan menedzsment áll fel, ami képes tovább vinni a vállalkozást, sőt, akár meg is vásárolhatja a tulajdonrészt. Sőt az elmúlt 10 évben 40 fölötti olyan tranzakcióban közvetítettünk, ahol külső menedzsmentek vásároltak céget. Így vagy úgy – az biztos, hogy mindenképp foglalkozni kell a helyzettel és valamilyen megoldást találni. Sajnos tapasztalatilag túl kevés az a cég, ami családi kézben maradhat – nemzetközileg is. Kellenek a más megoldások.

Szendrői Gábor, a Concorde MB Partners egyik vezetője

Egyáltalán: mikor tranzakcióképes egy cég? 

Ha magáncégekről beszélünk, alapvetően két típust érdemes elkülöníteni. Az egyik valójában csak egy jól fizető állás, ami cégformában működik, míg a másik ennél többet hoz a tulajdonosnak – ez már valódi cég. Gondoljunk bele: ha valakinek például a Mol-nál vagy az OTP-nél van jól fizető állása, akkor nyugdíjba vonuláskor nem hirdeti meg az állását eladásra – egyszerűen megszűnik számára ez a jövedelemforrás. Hasonlóan működik ez egy kicsi, tulajdonos-függő vállalkozásnál is.

Praktikusan mi azt mondjuk: ha egy cég nem termel évente legalább kétszázezer eurónyi (80 millió forintnyi) tiszta nyereséget tulajdonosi háztartásonként, akkor inkább tekinthető jól fizető állásnak, mint eladható vállalkozásnak.

Nemrég beszélgettem egy csavarbolt tulajdonosával, aki büszkén mesélte, hogy a cége évente hoz 35 millió forintot, és nem érti, miért mondom, hogy ez a vállalkozás valójában nem ér semmit. Hiszen van szép budapesti és balatoni ingatlana, meg egy vitorlása is. Csakhogy nagyon sok menedzsernek van vitorlása, de senki nem fog megvenni egy céget csak azért, hogy ugyanannyit keressen vele, mint amit alkalmazottként is megkereshetne.

Miért keletről építkezünk?

Tehát most már mintegy 2500 ilyen cégünk van, ami szép növekedés 2019-ről, amikor még csak ezer körülit becsültél. Közben a növekedést eddig hajtó tényezők, mint a foglalkoztatottság tartalékai, a kamatkörnyezet, az EU-s források – kimerültek vagy nem elérhetők. Minek köszönhető a növekedés? 

2022-ig nagyon jó időszakuk volt a magyar cégeknek: jelentős profitnövekedést láthattunk. Ami viszont ezután következett, már sokkal kedvezőtlenebb képet mutatott. A visszaesés oka egyértelműen a nyugati konjunktúra gyengülése.

Számos magyar vállalat ugyanis a nyugat-európai értéklánc része, saját termék nélkül. Így nem az a kérdés, hogy az ő terméküket leveszik-e a polcról, hanem az, hogy az ő ügyfelük ügyfelének a termékét leveszik-e.

Ha például a Volkswagen vagy a BMW bajba kerül, és emiatt átszervezi a működését, akkor az hatással van a Continentalra is – és így közvetve több száz magyar beszállítóra, akik a Continentalnak dolgoznak. Ráadásul az elmúlt években egyre többen vettek Volkswagen vagy Skoda helyett inkább Teslát vagy BYD-t, ami még tovább rontotta a helyzetet.

Akkor tehát fordulnak a szelek, és ezért fordul keletre a magyarországi partnerség is? 

Nem biztos, hogy ezt minden döntéshozó tudja, de hiába szervez a BYD látványos beszállítói fórumokat, valójában az eddigi hírek alapján úgy tűnik, mindent inkább a saját, hozott partnereivel old meg. Közben több magyar cég már most tudja, hogy 2027-től a BMW debreceni gyárát látja el.

Az sajnos nem valószínű, hogy a BYD valaha is annyi megrendelést ad majd a magyar beszállítóknak, mint régen a Continental vagy a Bosch.

Akkor mi a gazdasági megfontolás amögött, hogy ezeket a kapcsolatokat erősíti a kormány?

A politikai szempontokon túl talán az állhat a háttérben, hogy béremelkedést akarnak felmutatni, hiszen a választóknak fontos, hogy olyan munkahelyek jöjjenek létre, ahol kicsit többet lehet keresni. Egy külföldi cégnek pedig, ha nagyobb a hozzáadott értéke munkavállalónként vagy gyáregységenként, könnyebben fizet ki plusz 13 forintot óránként, mint egy hazai vállalkozás. Cserébe viszont teljesen kiszoríthatják a magyar cégeket a munkaerőpiacról.

Amikor 2019-ben először szerveztétek a Magyar vállalatok 2030 című konferenciát, milyen jövőt képzeltetek a magyar cégek elé – és így kicsivel túl a félidőn hogyan változott ez a kép? 

Péterrel (Lakatos Péter, a Videoton társ-vezérigazgatója, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke – a szerk.) akkor arra szövetkeztünk, hogy megértsük: léteznek-e jó gyakorlatok vagy követhető minták a sikeres magyar cégek építésére. Arra jutottunk, hogy tulajdonképpen nincsenek ilyen minták: hajtós, ügyes és felkészült emberek jutottak előre szigetszerűen és nem rendszerszinten.

Megnéztük, hogy nyolc-tíz, hozzánk hasonlóan periférián lévő ország top kétszáz cégéből mennyi helyi és mennyi külföldi tulajdonú. Az egyik megdöbbentő tapasztalat az volt, hogy a magyar top ötvenben, de még a százban sem igazán voltak hazai cégek. Később bekerült a Wizz Air, a MET vagy a Mol, de nagyjából ennyi. Döbbenetes volt látni, hogy Csehországban, Lengyelországban vagy Írországban mennyivel több erős helyi vállalat van, míg Portugáliában vagy Görögországban ugyanúgy kevés, mint nálunk. Ezen gondolkodtunk el, és találtunk néhány fontos tanulságot.

A mostani, szeptemberi konferenciánk már arról szól, hogy Magyarország GDP-növekedésének eddig két fő motorja volt: a tőke és a foglalkoztatás bővülése. Az elmúlt húsz év átlaga szerint évente átlagosan 6 milliárd euró friss tőke érkezett az országba, ebből 2,9 milliárd EU-s támogatás volt, 3,1 milliárd pedig külföldi befektetés.

Amikor az uniós források elapadtak, a növekedés motorja egyre inkább a külföldi tőke lett. Ennek azonban most vége: jól látszik, hogy a következő években évi 3 milliárd euró külföldi tőkére már nem számíthatunk – sőt, még másfél milliárdra sem.

Miért?

Már nem vagyunk olcsók, ráadásul kifogytunk a munkaerőből is. Ehhez jön, hogy a külföldi beruházási kedv sem túl erős – egyszerűen sem gazdaságilag, sem politikailag nem vagyunk vonzó célpont. Volt például egy esetünk, amikor egy lengyel cég végül nem vette meg az általunk képviselt magyar vállalatot, hanem inkább a horvát versenytársat választotta. Az indoklás egyértelmű volt:

ebben a politikai környezetben nem szívesen fektetnek be Magyarországon.

Amit már nem old meg az intuíció

Akkor mi az az aranytartalék, amin lehet dolgozni, hogy a magyar cégek kilábaljanak a nehéz helyzetből és ezzel pozitívan hassanak a GDP-re?

A termelékenység drasztikus javítása. De annak a fejlesztése hosszú út, és az idősödő tulajdonosok ritkán tudják megváltoztatni a fennálló helyzetet. A tipikus középvállalat Magyarországon, ami már elér egy bizonyos méretet, gyakran nem néz ki professzionális cégekhez méltónak: a tulajdonos egyben az ügyvezető, nincs középvezetés, hiányoznak a kontrollmechanizmusok és az adminisztráció. Ezzel sokáig el lehet jutni, de van egy határ, amit már nem old meg az intuíció.

Amíg a termelési igazgató nem képes önállóan megoldani a felmerülő problémák nagy részét, addig igazából nincs is termelési igazgató.

Egy másik banális, de fontos tényező a nyelvtudás. Egyik ügyfelünknek ajánlottuk a figyelmébe egy nemzetközi céget tranzakcióra, és ők magyarul írták meg nekik a kérdéseiket. Le tudom én fordítani, de a korlátokat jól mutatja. Ezzel szemben nemrég Dániában jártam egy esküvőn, ahol egy kis kommunikációs cég dolgozói angolul beszéltek egymás között, mert külföldi piacra készülnek, és így válik az angol a napi normává a cégben.

Ezek ismert problémák, de van egy terület, amiről sokat beszélünk, mégsem történik elég előrelépés: a nagyon kicsi, méretgazdaságossági határ alatt működő cégek összeolvadásán, felvásárlásán keresztül végrehajtott piackoncentráció. Volt egy ügyfelem, aki nagyon speciális területen vezetett céget, és el akarta adni, de attól teljesen elzárkózott, hogy a versenytársai szóba jöjjenek vevőként. Pedig gyorsan kiszámoltuk, hogy ha a versenytársai közül valaki megvenné a céget, egy éven belül akár megháromszorozhatná a profitot, hiszen sok költség, ami most külön cégeknél jelentkezik, eloszlana.

Mindig nehéz eldönteni, hogy versenyezni vagy együttműködni érdemes-e, de bizonyos piacokon az utóbbi sokkal előnyösebb.

Például Magyarországon a mézpiac gyakorlatilag megszűnt, de Írországban van olyan méhészeti cég a top kétszázban, ami szövetkezeti formában dolgozik együtt – ugyanez igaz a gombász cégekre is. Három ír jogi iroda, egyenként majd ezer jogásszal, szintén összefogott, és ezek a cégek is a top kétszáz között vannak. 

Kicsit ti is ezt csináltátok. 

Igen, ez a mi történetünk is. Az Oriensen belül 2010-ben kezdtem el foglalkozni az M&A-val, magammal együtt másfél fővel. 2013-ban megvettük az MB Partnerst, 2015-ben (pont 10 éve épp a Forbes volt az első, aki erről az tranzakcióról irt), összeolvadtunk a Concorde Vállalati Pénzügyekkel, majd integráltuk a K&H M&A üzletágát is. Eleinte heten voltunk, majd tizenegyen, most pedig már huszonketten, így mára messze piacvezetővé váltunk. Ha erősebb a céged, lehetőséged van befektetni, márkát építeni, többet értékesíteni.

Tehát a konklúzió, hogy hiába a tőkeprogramok, a beruházási állami támogatások és kedvezményes hitelek, a magyar cégek általános lemaradása a régióban semmilyen területen nem csökkent? 

Az előbb felsorolt problémák orvoslásában nincs nagyon helye állami segítségnek. Akár a 2000-es, 2010-es vagy 2020-as éveket vizsgáljuk, látszik, hogy mindenhol a régióban csökkent a termelékenység, de Magyarországon a legnagyobb mértékben. A problémán nem segített, hogy 2008-ig senki nem tematizálta ezt a kérdést, az Oriens volt az első, aki felvetette a Kilábalás című kiadványban, hogy ez a jövő vár ránk, ha nem kapjuk össze magunkat. 

Szlovákiában, Csehországban milyen szorzókkal vesznek cégeket a külföldi befektetők? 

Szlovákia tranzakciós szempontból egy kis piac – és tipikusan Csehországgal együtt értelmezendő. Csehország Magyarországhoz képest száguld – mind gazdaságilag, mind tranzakciós piacában. Sokkal több komoly nagy helyi céggel, amelyek nemzetközileg is relevánsak, versenyzőbb befektetői piaccal – végeredményben sokkal magasabb értékelésekkel. Az online kereskedelmi piaca például  kiemelkedő, nemzetközileg is, egy sor olyan céggel, amiről itthon csak álmodunk. Az ezekkel kapcsolatos tranzakciók (legutóbb a Packeta eladási tranzakció vagy a Kifli.hu anyjának, a Rohliknak a tőkeemelései) Európai szinten is jelentősek.

A magyar cégek hanyatlásának okainál egy dologra nem tértél ki: hogy hogyan hatott rá a haveri kapitalizmus.

Nálunk azon túl, hogy komplett iparágakat einstandoltak maguknak, arra is sok példát látni, hogy milyen, amikor piaci bizniszekbe nyúlnak bele és ott botorkálnak. Ez talán még károsabb is.

Azért jó, legalábbis szerintünk, ha mindenki kilép a nemzetközi piacokra, mert ott be tudja bizonyítani, hogy tényleg képes értéket előállítani, az bizonyító erejű.

Mi lesz ezekkel a cégekkel öt-tíz év múlva? Lesz egy csomó szabad hely, amit újra fel kell tölteni piaci cégek erőforrásaival? 

Én azért bízom benne, hogy nem mind veszteség. Ugyanúgy szükség lesz utak építésére, kazánok gyártására, és remélem, hogy sok olyan tőke szabadul fel, amit eddig fölösleges dolgokra költöttek. Ez a tisztulás lehetőséget ad arra, hogy végre valódi értékteremtő vállalkozások kerüljenek előtérbe, és hosszú távon is stabil növekedést hozzanak Magyarország gazdaságának.