azkomgec logo
azkomgec.hu
azkomgec logo
azkomgec.hu

Putyin addig erős, amíg az elit azt hiszi, hogy nyerésben van

8 megtekintés
444
catherine belton Putyin steve witkoff Jared Kushner oroszország Donald Trump nato kgb gazprom kreml Irán TEFI - The Eastern Frontier Initiative ukrajna finnország interjú
Blurred placeholder

  • A Kreml óriási pénzt és energiát tesz a nyugati befolyásolási műveletekbe.
  • Bizonyos értelemben ezek a műveletek majdnem olyan fontosak, mint a csatatéren vívott háború.
  • A Kreml számára minden más mellékes az ukrajnai háborúhoz képest, így könnyű volt elengedni az iráni szövetséges kezét is.
  • Interjú Catherine Beltonnal, a Washinton Post Oroszországgal foglalkozó oknyomozó újságírójával. Belton a Financial Times korábbi moszkvai tudósítója, a Putyin emberei című könyv szerzője, a nyugati újságírók közül valószínűleg ő ismeri legjobban az orosz elnököt és környezetét. A könyv megjelenése kapcsán készített interjúnkat itt lehet elolvasni.

Putyin és a körülötte lévő „belső körből” sokan ugyanahhoz a generációhoz tartoznak, amely a szovjet rendszerből és a biztonsági szolgálatok világából emelkedett ki, de ők sem élnek örökké. Ez a KGB-kapitalista modell túlélhet egy jövőbeli generációváltást? Megjelenhet egy új politikai és gazdasági elit, amely másképp működik?

Ezek a hálózatok a KGB működési gyakorlatára épülnek: közvetítők, fedőcégek és rejtett pénzügyi csatornák használatára. A háború alatt mindez még fontosabbá vált, mert a nyugati egység és támogatás aláásását célzó befolyásolási műveletek Oroszország stratégiájának kulcsfontosságú részévé váltak. Ebben az értelemben ezek a készségek még értékesebbek lettek. Szerintem már látszik egy új generáció, akiket szintén „KGB-kapitalistáknak” neveznék: ők képesek jól megszedni magukat a háború alatt, miközben továbbra is hasznosak maradnak a hatalom számára.

Nagyon fontos tudatosítani magunkban, hogy a Kreml óriási pénzt és energiát tesz a nyugati befolyásolási műveletekbe. Bizonyos értelemben ezek a műveletek majdnem olyan fontosak, mint a csatatéren vívott háború. Ha sikerül aláásniuk a nyugati támogatást Ukrajna iránt, akkor akár katonai győzelemre sem feltétlenül lesz szükségük, egyszerűen kivárhatják, amíg a Nyugat belefárad.

Emellett ott vannak a szankciók kijátszására szolgáló csempészhálózatok is. Ezek működtetéséhez szintén fedőcégekre és közvetítőkre van szükség, hogy elrejtsék a pénzügyi és mindenféle egyéb nyomokat. Mindezek miatt ez a KGB-kapitalizmus még jó ideig velünk marad.

Végső soron azonban minden attól függ, mi történik a háborúban, és hogy a Nyugat képes-e kitartani és egységes maradni. Ma arról beszélgettem valakivel, mi az, ami valóban rávehetné Putyint arra, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, mármint úgy, hogy valódi engedményekre is hajlandó lenne. Szerintem ez csak akkor történhetne meg, ha Putyin és a körülötte lévők elhinnék, hogy Európa és az Egyesült Államok hosszú távon is készek támogatni Ukrajnát, tíz, tizenöt vagy akár húsz éven keresztül. Például olyasmi formában, mint az a biztonsági támogatás, amelyet az Egyesült Államok Izraelnek nyújt: évente garantált pénzügyi és fegyverszállítási támogatás, egyfajta „sündisznó-védelem”. Amikor ezt az elképzelést orosz tisztviselőknek felvetik, gyakran azt mondják: „Nem azért kezdtük ezt a háborút, hogy végül ide jussunk.” Ha Oroszország ráébred, hogy nem tudja kifárasztani a Nyugatot, akkor megváltozhatnak a számításai. Egy ilyen környezetben akár egy új, pragmatikusabb generáció is hatalomra kerülhet a szilovikik közül.

Nem gondolom azonban, hogy ők feladnák ezt a rendszert. Talán pragmatikusabbak lennének, és esetleg hajlandóak lennének újranyitni a kapcsolatokat a Nyugattal, leállítani a háborút és enyhíteni néhány szélsőségesebb követelésen. Talán felhagynának azzal az igénnyel, hogy Ukrajna drasztikusan csökkentse a hadseregét vagy mondjon le szuverenitásának bizonyos elemeiről. De még egy pragmatikusabb vezetés is valószínűleg továbbra is versenyezni akarna a Nyugattal. Ha egyszer valaki megtanulja, hogyan lehet ilyen eszközöket használni - befolyásolási műveleteket, rejtett pénzügyi hálózatokat -, attól nagyon nehéz később elszakadni. Elméletben egy valóban pragmatikus vezetés inkább gazdasági versenyre helyezhetné a hangsúlyt: liberalizálhatná a gazdaságot, és megpróbálhatna egy erős és dinamikus gazdasági rendszert felépíteni, amely a Nyugattal versenyez. De attól tartok, ettől még nagyon messze vagyunk.

El tud képzelni olyan forgatókönyvet, amelyben egy kifejezetten progresszív politikus kerül hatalomra?