Trump és Netanjahu emelték a tétet tavalyhoz képest, most már az iráni rezsim léte a lét

• Ez a háború egész másnak ígérkezik, mint a tavaly júniusi 12 napos.
• Trumpnak többek között felróják, hogy javában tárgyalt az irániakkal, amikor támadást indított.
• Keveseket győzött meg arról is, hogy Irán közvetlen fenyegetést jelent az USA-ra.
• A nyilvánvaló cél az iráni rezsim megbuktatása, az Iránt 37 éve irányító Ali Hameneivel végeztek is a légicsapásokban.
• De egyelőre nem látni, hogy ml lesz a légicsapásokkal meggyengített diktatúrával.

Az Egyesült Államok és Izrael közös katonai műveletet indított Irán ellen, mely válaszul megtorló csapásokat mért az izraeli és amerikai támaszpontokra a Közel-Keleten. Az már biztos, hogy a 86 éves Ali Hamenei életét vesztette a teheráni rezidenciáját ért légitámadásban, és több hozzátartozója is elhunyt. Miután sokáig az ajatollah halálát is tagadták az irániak, így egyelőre nem tudni, hogy a széleskörű támadás kikkel végzett még. A Reuters szerint meghalt az iráni védelmi miniszter és a Forradalmi Gárda parancsnoka is. Egyelőre az sem egyértelmű, milyen mértékű eszkalációval kell számolni a következő napokban, illetve hogy a konfliktus regionális háborúvá szélesedik-e.

A támadás körülményeiről és a megfogalmazott céljairól azonban már nagyon is lehet beszélni. Az például egészen biztos, hogy ez a háború már nem (csak) Irán nukleáris hatalmi ambícióinak megfékezéséről szól, mint a tavalyi 12 napos. Az amerikai elnök ugyanis félreérthetetlenül megfogalmazta a Truth Social közösségi oldalon közzétett videóban, hogy a cél a rezsimváltás: Irán legerősebb fegyveres csoportjai tegyék le a fegyvert, az irániak pedig a bombázások után keljenek fel, és használják ki az esélyt, amely generációk óta az egyetlen ilyen lesz.

De megfogalmaz még néhány egyéb konkrét célt is: az iráni rakétaipar és a haditengerészet teljes megsemmisítését, a rezsim által támogatott terrorista milíciákkal együtt. És persze azt is biztosítani fogják, hogy Irán ne jusson nukleáris fegyverhez. Hasonlóan fogalmazott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is, aki tavaly júniusban deklaráltan azzal a céllal indított légicsapásokat Irán ellen, hogy kiiktassák a nukleáris program kulcsfontosságú létesítményeit és infrastruktúráját.

Trumpnak nagyon kell a siker

A nemzetközi sajtó azonban legalább ennyi figyelmet szentelt annak is, hogy Trump úgy rendelt el légicsapásokat, hogy javában folytak a tárgyalások az USA és Irán között. Sőt, állítólag még előrelépés is történt csütörtökön, melyeken már arról volt szó, hogy a jövő héten az ENSZ Bécsi Nemzetközi Atomenergia-ügynökségénél folytatódnak a megbeszélések. Az, hogy Trump mindezek ellenére a katonai megoldás mellett döntött, több elemző szerint is valószínűvé teszi, hogy a tárgyalásokat eddig se vette komolyan, és azok leginkább arra szolgáltak, hogy minden, az akcióban részt vevő amerikai egység a helyszínre érkezhessen és elfoglalja a helyét.

Arról is írnak az elemzések, hogy az amerikaiakat feldühítette, hogy Irán – amely jelentős engedményeket tett a nukleáris programjáról a közvetítő szerepet betöltő ománi külügyminiszter szerint – nem volt hajlandó tárgyalni a ballisztikus rakétáiról, melyek szerintük létfontosságúak Irán biztonsága szempontjából.

Bár Trump azt állítja, hogy a támadást az indokolja, Irán közvetlen fenyegetést jelent az Egyesült Államokra és szövetségeseire, nem hozott fel bizonyítékokat, és állításait nem támasztotta alá saját hírszerzése sem. Sőt, az elnök maga mondta, hogy a tavalyi támadások már egyszer megsemmisítették a nukleáris programot és a rakétákat is, vagyis közvetlen fenyegetés nagyon valószínű, hogy nem állt fenn. Emiatt pedig sokaknak jutott eszébe 2003, amikor George W. Bush elnök tömegpusztító fegyverekre és közvetlen fenyegetésre hivatkozva indított támadást Irak ellen. Ezeknek a tömegpusztító fegyvereknek a létezését azonban azóta se sikerült bebizonyítani. Trumpot ráadásul alkotmánysértéssel is vádolják, amiért a Kongresszus jóváhagyása nélkül indított háborút.

Az, hogy a korábban magát háborúellenes elnökjelöltként pozicionáló Trump hogyan vált „héja” elnökké, szintén megér pár kérdést – pláne, hogy csak nemrég tartotta alakuló ülését az általa alakított Béketanács. A legelterjedtebb magyarázat az, hogy az elnök bajban van: rekordalacsony a népszerűsége, és különösen fájó volt számára, hogy a Legfelsőbb Bíróság elkaszálta Trump vámtarifáit. Az elnök korábbi minisztere, Wilbur Ross már ezt követően arról beszélt, nem hiszi, hogy Trump el tudná viselni ezt a vereséget, és aztán még azt is, hogy úgy tűnjön, mintha visszavonulót fújna Iránnal szemben is.

Az iráni rezsim gyenge, de a Forradalmi Gárda erős

Az is tény azonban, hogy nemcsak Trump érezheti magát sarokba szorítva, hanem az iráni rezsim is. Bár a rendszer az elmúlt évben jelentősen meggyengült, és olyan súlyos gazdasági nehézségekkel küzd, hogy már-már működésképtelen, a forradalmi gárda még mindig jól szervezett és könyörtelen erőt jelent. A belföldi elégedetlenségi hullámokat eddig brutális kegyetlenséggel tiporták el, idén év elején a becslések szerint több tízezer embert gyilkoltak meg.

Ellentétben továbbá a tavaly júniussal, amikor úgy tűnt, hogy először az izraeli támadás váratlanul érte, a hadseregnek most volt ideje felkészülni. Irán villámgyorsan reagált is a légicsapásokra, és nemcsak Izrael, hanem Katar, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Kuvait, Jordánia és Szaúd-Arábia ellen is csapásokkal válaszolt.

Ami ezért a legkevésbé tiszta Trump és Netanjahu tervében: hogyan akarják megbuktatni az iráni rezsimet szárazföldi csapatok bevetése nélkül? Mert a közelmúlt példái alapján pusztán légicsapásokkal még egy meggyengült diktatúrát se lehet megdönteni. Azt pedig egyelőre szintén nem látni, hogy bármennyire is elkeseredett az iráni lakosság nagy része, hogyan tudná fegyverek és egyéb támogatás nélkül megbuktatni a rendszert:

A rezsim, amely az 1979-es, a sahot megbuktató forradalom óta beágyazódott a hatalomba, az államigazgatás és a nemzetbiztonság minden kulcspozícióját ellenőrzi. A háború előtt szakértők azt mondták, hogy ha a rendszer megbukna, ugyanolyan könnyen válthatná fel a Forradalmi Gárda vagy más hatalmi frakció, mint a demokráciapárti iráni civilek

– részletezi a nehézségeket az Atlantic elemzése. Tegyük ehhez hozzá, hogy Maduro megbuktatását sem követte rezsimváltás Venezuelában.

A háborút nem üdvözlik, de a diktatúrát kevesen siratnák

A fentiek ismeretében az sem lehet váratlan, hogy nincs nagy nemzetközi támogatottsága az Irán elleni háborúnak, bár a mullah rezsim bukását sokan üdvözölnék. Nem meglepő, hogy köztük van Ukrajna is, melynek rengeteg pusztítást hoztak az iráni Sahed drónok. Egyes országok – mint Kanada vagy Ausztrália – azt emelték ki, hogy mindenképpen meg kell akadályozni, hogy Irán nukleáris fegyverhez jusson, és hasonlóan nyilatkoztak az olyan, hagyományosan Izrael- vagy Amerika-barát külpolitikát folytató országok is, mint Argentína, Albánia vagy Csehország.

Az USA európai szövetségesei közül viszont az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország diplomáciai megoldást sürgetnek a katonaival szemben, és a tárgyalások újraindulását szorgalmazzák, ugyanakkor Iránt is felszólítják, hagyjon fel a tüntetők elleni erőszakkal. Kifejezetten kritikusan csak Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök nyilatkozott a támadásról, aki elutasította az egyoldalú katonai akciót, míg Recep Tayyip Erdoğan török elnök szombaton úgy fogalmazott, hogy a támadás megsérti Irán szuverenitását, de elítélte az iráni válaszcsapásokat is. Az pedig senkit nem lephet meg, hogy Oroszország és Kína is elítélte a szövetségese elleni támadást.

Kulcskérdés azonban, hogy az Öböl-menti arab államok (Szaúd-Arábia, Egyesült Arab Emírségek, Bahrein, Kuvait, Katar, Jordánia) hogyan reagálnak majd, ha Irán tovább támadja az ő területüket is. Bár ezek az országok nem engedték, hogy bázisaikat közvetlenül használják az Irán elleni támadáshoz, erősen elítélték Irán bosszúcsapásait (amelyek az ő területüket is érték). Különösen a legnagyobb erőt képviselő Szaúd-Arábia reakcióját lesz érdemes figyelni, mely az iráni támadás után azt ígérte, minden szükséges intézkedést megtesz biztonsága, valamint területe, állampolgárai és lakosai védelmében, beleértve az agresszióra adandó válasz lehetőségét is. Éppen ezért az iráni reakció akár még egy vele szemben felsorakozó, széles koalíció kialakulásához is vezethet.

Végül fontos arra is kitérni, hogy Donald Trump előzetesen felkészítette a közvéleményt, hogy számítani kell amerikai áldozatokra is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy eleve nincs komoly támogatottsága a háborúnak, és demokrata politikusok is arról beszélnek, hogy Trump lépése „veszélyes és szükségtelen hazardírozás amerikai életekkel, amely a térség stabilitását és a világban betöltött pozíciónkat is kockára teszi”, akkor ezekből az is következhet, hogy ha hosszabb ideig elhúzódik a háború, és nem sikerül pár nap alatt megtörni Iránt, akkor gyorsan olyan helyzet állhat elő, amikor Trump inkább felkínál valami menekülőutat a rezsimnek és győzelmet hirdet. Éppen ezért sorsdöntő lesz a következő pár nap.